HTML

Charlie-to blogja

Friss topikok

Linkblog

Az új magyar alkotmány

2009.04.02. 08:54 charlie-to

 

 

Az új magyar alkotmány

 

I. Új alkotmányok Kelet-Közép-Európában

 

Közismert, hogy a kelet-közép-európai politikai rezsimváltás az alkotmányozás terén viszonylag rövid időn belül zajlott le: gyakorlatilag három év alatt (1990 decembere és 1993 decembere között) születtek új alaptörvények.

Bulgária Köztársaságban 1991. július 12-én, a Cseh Köztársaságban 1992. december 16-án, az Észt Köztársaságban 1992. június 28-án, a Horvát Köztársaságban 1990. december 22-én, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban 1992. április 27-én, a Lett Köztársaságban 1990. május 4-én (tkp. 1922. február 15-én), a Litván Köztársaságban 1991. február 11-én, az Orosz Föderációban 1993. december 12-én, a Román Köztársaságban 1991. november 21-én, a Szlovák Köztársaságban 1992. szeptember 1-én, a Szlovén Köztársaságban 1991. június 25-én fogadtak el új alkotmányt.

Az iménti felsorolásból kitűnik, hogy mindössze néhány állam maradt ki az „első menetből”: Albánia, Lengyelország, Magyarország és Ukrajna. Igaz, hogy Albániában 1991. április 29-én a korábbi alkotmányt hatályon kívül helyezve „Főbb alkotmányos rendelkezések” címmel elfogadtak egy átmeneti törvényt, Lengyelországban pedig 1992. október 17-én egy „Kis alkotmányt”, ezek azonban nem helyettesíthették a komplex rendezést.

Mindenesetre Albániában 1998 októberében, Lengyelországban 1997 tavaszán, Ukrajnában pedig 1996 nyarán új alaptörvény született Magyarország tehát az egyedüli olyan állam, amelynek 1949 óta nincs új alkotmánya.

 

 

II. A két tábor

 

Az is közismert, hogy egy új alkotmány elfogadásának kérdése hazánkban is hosszú ideje napirenden van. Kétségtelen, hogy az 1949. évi XX. törvénynek a nyolcvanas évek végénkilencvenes évek elején végrehajtott mélyreható módosításai jelentősen átalakították alaptörvényünket, s ezzel számottevően erőtlenítették az új alkotmány híveinek érveit, a vita mégsem ült el teljesen; ki is alakult a két tábor: az egyik azóta is ellenzi új alkotmány meghozatalát, a másik pedig szükségesnek tartana egy új alaptörvényt Magyarország számára.

Az ellenzők érvei egyértelműek: egyrészt tartalmi jellegűek, azon alapulnak, hogy a jelenlegi alkotmányunk a sokszoros módosítás következtében lényegében jó, megfelel korunk követelményeinek Az, hogy az 1949. évi XX. tv. számát viseli, nem számottevő szempont, hiszen az eredeti szövegből már szinte csak annyi maradt, hogy „Magyarország fővárosa Budapest”.

Az ellenzők másik érve inkább formai: nem kell új alkotmány meghozatalával foglalkozni, hiszen nincsalkotmányozási szükséghelyzet”.

De vajon kielégítőek-e ezek az indokok egy új alkotmány ellen? Félő, hogy nem. Vegyük sorra ha csak példálózva is az ellenérveket!

 

 

III. Igaz-e, hogy alkotmányunk megfelelő?

 

1. Az 1949. évi XX. tv-ről azt szokták állítani, hogy az az 1936-os sztálini szovjet alkotmány jegyeit viselte magán, de ezt többnyire senki sem szokta figyelemre méltatni. Nos, egyszer bevittem hallgatóimnak szemináriumra az 1936-os szovjet és az 1949-es magyar alkotmány eredeti szövegét, arra kérve őket, hogy ha találnak hasonlóságot, jelezzék. Az eredmény félelmetes volt, magukat a hallgatókat is meglepte. Számukra ismeretlen, szerencsére ma már idegen világ sejlett föl előttük az összehasonlítás során. Ajánlom mindenkinek, szánjon rá egy órácskát, vesse egybe a két szöveget, s ennek alapján sokkal idegenebbek fogja érezni hatályos alkotmányunk megjelölését...

2. Ráadásul az, hogy az 1949-es eredeti alkotmányból mára csak a „Magyarország fővárosa Budapest” maradt nem is igaz. Nem csupán azért, mert a korábbi szöveg „A Magyar Népköztársaság fővárosa Budapest” az államforma változása miatt „A Magyar Köztársaság fővárosa Budapest”-re módosult, hanem bizony, sajnos, megmaradt torz szerkezete. Pl. messziről lerí róla anakronizmusa, hogy ti. az alapvető jogok a végén, a XII. fejezetben találhatók. Ilyen megoldás ma már idejétmúlt a civilizált Európában; az alkotmányozó mindenütt az alaptörvény élére helyezte a jogokról szóló rendelkezéseket, ezzel is hangsúlyozva e jogintézmények fontosságát. E körben elegendő csupán emlékeztetni arra, hogy egy jogszabály belső szerkezetének, rendszerének külön szerepe van, értelmezés épülhet rá stb.

3. Hatályos alkotmányunk aránytalan is. Egyes fejezetei látszólag túlzottan aprólékos, részletes szabályokat tartalmaznak, ezek más, „végrehajtási” jogszabályok nélkül alkalmazhatók (ilyen pl. a köztársasági elnökről szóló fejezet, de még ebből sem olvasható ki egyértelműen az államfőnek a közjogi hatalmi konstrukcióban elfoglalt helye). Más fejezetek viszont túlságosan elnagyoltak, csak néhány általános előírásig terjednek (lásd pl. A választások alapelvei c. „fejezetet”, amelyik mindössze egyetlen §-ból áll!).

4. A szabályok pontatlanok is. Emlékezetes, pár évvel ezelőtt mekkora zavart okozott, amikor valaki azt akarta megállapítani az alkotmányból, hogy meddig tart az országgyűlési ciklus (íme, a választék: „Az Országgyűlés megbízatása az alakuló üléssel kezdődik”; „Az Országgyűlést négyévi időtartamra választják”; „Az országgyűlési képviselő megbízatása megszűnik az Országgyűlés működésének befejezésével”). E pontatlanságot meggyőzően mutatja, hogy az Alkotmánybíróságnak milyen sokszor kellett állást foglalnia alkotmányértelmezési kérdésekben.

5. Alkotmányunk hiányos is. Kézenfekvő arra gondolnunk, hogy fontos kérdéskörökről nem szól hatályos alaptörvényünk (mint pl. a külkapcsolatok-külügyek vagy a költségvetés-pénzügyek stb.), de ezeknél nem kevésbé jelentős olyan belső hiányosságok is vannak, amelyek már a jogállamiság elveit is kikezdik. Itt azokról a „lex imperfecta”-jellegű rendelkezésekről van szó, amelyeknél hiányoznak a garanciák (vagy ha úgy tetszik: szankciók). Példaként emlékezhetünk olyan tragikomikus esetekre, amikor valaki megjelent a parlamenti bizottság előtt, majd néhány perces mosolygás után tüstént el is távozott onnan... Az viszont már jóval súlyosabb probléma, hogy hiába hívja föl az Alkotmánybíróság az Országgyűlést meghatározott határidőn belül törvény megalkotására, annak elmaradása semmiféle következményekkel nem jár; az Országgyűlés szankciók nélkül követhet el alkotmánysértést illetve maradhat az alkotmányellenesség állapotában. (Ismerjük az okot is: nincs konszenzus a törvényhozásban... Meglehet, ha pl. ilyen esetekre a köztársasági elnök feloszlathatná a testületet, az Alkotmánybíróság által megjelölt határidőre akár „több törvény” is megszületne...)

 

 

IV. Kell-e új alkotmány?

 

Egyértelműen: igen!

1. Az előbbiekben megemlítettem néhány olyan elemet, amely arra mutat, hogy alkotmányunk igen sok sebből vérzik, mindenképpen indokolt lenne tehát alaptörvényünket rendbe tenni. Persze, ez elsősorban politikai döntés kérdése, sajnos azonban, a politika e téren súlyosan impotens. Választások előtt ugyan a pártok mindegyike kidolgozza közjogi programját, ígéri benne az új alkotmányt, de minduntalan kiderül, hogy minden gőz csak a sípra irányul, a vonat egy centit sem mozdul előre. Hogy mennyire nem értik vagy legalábbis nem veszik komolyan az alkotmány szerepét egy jogállamban, azt mi sem mutatja jobban, mint pl. az, hogy egy alkotmányellenes törvény kapcsán az lett a fő kérdés: hogyan lehetne az alaptörvényt ehhez igazítani, ha már ez a „csúfság megesett”...

2. A politika bénultsága mellett a szakma sem elég aktív. Mert bár jóllehet mindenki tudatában van hatályos alkotmányunk hibáinak, egy új alaptörvény megalkotását mégsem tartják időszerűnek, mondván: nincs „alkotmányozási szükséghelyzet”. Nos, ez az érv nem eléggé meggyőző. Az „alkotmányozási szükséghelyzet” kategóriáját erőteljesen „relativizálja” ugyanis az a tény, hogy akkor sem született új alaptörvény, amikor valóban itt lett volna az ideje (pl. a politikai rendszerváltáskor a ‘90-es évek elején), amikor Kelet-Közép-Európa hozzánk hasonló berendezkedésű államaiban sorra fogadtak el új alkotmányokat. (Említettem már, hogy azok az államok is, amelyek ekkor nem alkotmányoztak Albánia, Lengyelország, Ukrajna később [19961998 között] pótolták ezt, olyankor, amikor egyáltalán nem volt náluk „alkotmányozási szükséghelyzet” De vajon miért kellene nekünk ilyesmire várnunk?

a) Alkotmányunk torz szerkezetű, pontatlan, aránytalan és hiányos. Önmagában ennek is elegendőnek kellene lenni egy új alaptörvény kidolgozásához, ha másért nem, már csak a szakmai-nemzeti önbecsülés okán is. Nem szeretnék az „argumentum ad hominem” hibájába esni, azaz érvek helyett szakmai tekintélyekre hivatkozni, de e körben mégis megemlítem, hogy Sólyom László, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke legutóbb pedig Holló András, a jelenlegi elnök két nappal ezelőtt az mtv1 reggeli műsorában úgy vélekedett, hogy „alkotmányossági kultúránk hanyatlik”. Nos, ezen nincs is mit csodálkoznunk, ha nincs egy tisztességes alaptörvényünk, ezenkívül ennek van egy másik, lappangó veszélye is: a most felnövő nemzedékek beleértve pl. a joghallgató ifjúságot is ezt a jelenlegi, „sánta” alkotmányunkat tekinthetik „az” alkotmánynak, tehát nem törekednek a jobbítására.

b) A preambulum szerint „A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés hazánk új Alkotmányának elfogadásáig Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg alaptörvényünk tehát bevallottan is ideiglenes; immár másfél évtizede... Ez részemről nem érdemel több szót, annál is kevésbé, mert erre Kilényi professzor is utalt az imént...

c) Az igaz, hogy alkotmányt általában az adott állam életében jelentős, sokszor kiemelkedő események, fordulatok idején szoktak elfogadni. Nem elég jelentős most az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk? Könnyen lehet, hogy egy színvonalas alkotmány erősebb tartást vagy legalábbis biztosabb támpontot adhatna a jövő problémáinak megoldásában. Nincsenek ugyanis arra mutató jelek, hogy az alkotmány szerepe az integrációval gyengülne már csak emiatt is komolyan kellene venni ezt a jogintézményt.

 

 

V. Miket kellene „átírni”?

 

Jóllehet ezúttal nincs idő a részletezésre, mégis érdemes néhány fontos problémát megemlíteni, amelyek különös figyelmet érdemelnek az előbbiekben említett, többnyire formai szempontok mellett.

Ha végignézünk a jelenleg nálunk megoldatlan kérdéseken, elképedhetünk, hogy ilyenek még felmerülhetnek a XXI. században Európa közepén. Csak néhány példát hozok, hiszen Kukorelli professzor előadásából is kitűnt, hogy szinte minden fejezetet át lehetne írni:

a) a hatalommegosztás problémája (ideeértve a köztársasági elnök alkotmányos helyzetét illetően a másfél évtizedes helyzet felülvizsgálata; a központi és helyi hatalommegosztás, a képviselői összeférhetetlenség stb. kérdését);

b) a demokrácia problémája (ideértve az alkotmányozás és a népszavazás kérdését, azaz leállítani azt a törekvést, hogy a polgárokat lehetőleg teljes mértékben kizárják a közérdekű döntések meghozatalából, hogy helyettük kizárólag az a néhány parlamenti párt határozzon mindenben, amelyek taglétszámát összeadva saját bevallásuk szerint sem éri el a 115 ezret;

c) az uniós csatlakozásból eredő változtatások problémája (ideértve a szuverenitás, az országgyűléskormány viszonya, a jogszabályi rendszer, az önkormányzatok illetve a régiók stb. kérdését);

d) az országgyűlés problémája (ideértve annak létszámát, szerkezetét, a képviselők jogállását, különösen a mentelmi jog, a bizottságok stb., valamint ehhez kapcsolódóan a választási rendszer teljes revíziójának stb. kérdését).

 

 

VI. Hogyan tovább?

 

1. Hogy az alkotmányozás gondolata nem merült feledésbe, azt jelen tanácskozásunk is demonstrálja, hiszen a szervezők pontosan érzik ennek súlyát.

2. Kezdeményezés mára a pártoktól nem várható, kisstílűségük ezzel ellentétes törekvéseket sejtet, mint ennek bizonyos jelei megmutatkoztak az EP-választási törvény elfogadása során is.

3. Nem kétséges, hogy az új alaptörvény létrejöttéhez szakmai nyomás kell, s ez aligha várható el valamiféle „jó szántó-vető”-től.

a) Kellene egy olyan szöveg-tervezet, amelyet kézbe lehetne venni, meg lehetne vitatni, hogy egyáltalán elinduljon az alkotmányozási folyamat. (Megjegyzem: számos ilyen már korábban is napvilágot látott.) Ilyen kezdeményezéshez egyes emberek szava ma már nem elegendő, szervezet kell mögé. (Miért ne lehetne ilyen szervezet éppen a Magyar Jogász Egylet?)

b) A tervezetet komolyan, érdemben meg kellene vitatni az emberekkel. Úgyis állandó probléma, hogy a törvényhozásban közvetlenül nem vehetnek részt a civil szervezetek, érdekképviseletek, önkormányzatok stb. Most itt lenne az alkalom kideríteni, mennyire komolyak e bekapcsolódási törekvések. Egyetértek Kukorelli professzorral: össze kellene hívni egy, az alkotmány tervezetét megvitató grémiumot. Vissza kellene nyúlni a rousseau-i alapokhoz, pontosabban: egyfajta „konvent”-típusú szervet létrehozni, s ebben lefolytatni a „társadalmi vitát” (ahogyan ez történt az EU-alkotmány tervezetének kidolgozásakor is), azzal, hogy ez közjogilag nem lenne „alkotmányozó hatalommal” felruházva. Ha ennek tagjai úgy ülnek le, hogy ők a „nép szószólói”, s nem egy hatalmi szerv tagjai, másrészt nem indulhatnak jelöltként a következő választásokon, valószínű, szakmailag tisztességes szöveget munkálhatnak ki.

c) Egy ilyen alapos előkészítés után a képviselők aligha lennének erkölcsileg olyan helyzetben, hogy megtagadhatnák annak végleges elfogadását.

4. Ami a „társadalmi” hátteret illeti, éppen e hét elején, 2004. május 17-én, hétfőn jelent meg az egyik napilapban a következő kis hír:

„Újfent hallat magáról a Harmadik Oldal Magyarországért (HOM) egyesület. A civil szervezet elengedhetetlennek tartja, hogy új alaptörvénye legyen hazánknak. Gyenesei István elnök úgy véli: az ötvenezer aláírással megerősített népi kezdeményezés elégséges érv lesz ahhoz, hogy parlamenti napirenden legyen az új alkotmány megalkotása. Harmincöt civil szervezet, öt jogi, szakmai műhely és két párt az MSZP és az MDF képviselői gyűltek össze a múlt hét végén Balatonföldváron. Sorra vették az alkotmány hiányosságait, és egyetértettek abban: ideje egy új alaptörvény megalkotásának. A HOM nyilatkozattervezetében többek között ez áll: »hazánkban alkotmányozási szükséghelyzet van«, indokolt az alkotmányt és a választási törvényt a későbbiekben kétkamarássá váló parlamentnek egységesen kezelni, és fel kell állítani egy nemzeti alkotmányozó testületet.”

5. Mindezek alapján az a véleményem, hogy a szakmának kellene mielőbb határozottan fellépnie egy új magyar alkotmány előkészítése és elfogadása érdekében, s erre úgy látszik a „civil” közösség támogatása is elnyerhető. Mivel a társadalom egy része is mozgolódik, a szakmának külön is vigyáznia kellene, nehogy úgy járjon, mint XVI. Lajos, aki a franciaországi forradalom kitörése, a Bastille lerombolása idején állítólag azt írta naplójába: „Ma nem történt semmi”...

 

Periculum in mora...

 

*

[Korreferátumként elhangzott Balatonfüreden 2004. május 21-én.

Megjelent: Hetedik Magyar Jogászgyűlés (Balatonfüred, 2004. május 2022.). Magyar Jogász Egylet, Budapest, 2004, 9499. p.]

 

 


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://charlie-to.blog.hu/api/trackback/id/tr271041215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.