Nem vagyok közgazdász, még kevésbé „gyógyszer-közgazdász”. Nem végeztem, mert nem is tudtam volna számításokat végezni arról az elképesztő pazarlásról, ami a gyógyszerfronton tapasztalható.
Feltűnő, hogy sok orvosság doboza, üvegcséje akkora méretű, hogy abba a mostaninál kétszer-háromszor nagyobb mennyiség is beleférne. (Legalább 4–5 ilyen példát tudnék megnevezni, de alaposabb „vizsgálat” után biztosan ennek többszöröse tárulna elénk. A nevüket azért nem írom ide, mert nem szeretném, ha azt hinnék: reklámozni akarom ezeket.) – Ne legyenek kétségeink: hatalmas összegeket meg lehetne spórolni, ha a csomagolásokat a szükséges (minimálisan elegendő) méretűre csökkentenék!
Rengeteg fölösleges gyógyszer kerül a szemétbe (még jó, ha veszélyes hulladékként külön kezelve!), azért, mert egy megvehető adag sokszorosa az éppen szükséges mennyiségnek. Gondoljuk el, hogy valakinek fáj a foga, s kénytelen fájdalomcsillapítót venni, amíg el nem tud menni fogorvoshoz. Adnak is neki egy levéllel, amiben 10 tabletta lapul. A „beteg” be is kap egyet vagy kettőt. (Ez rendszerint elég is, mert amint elindul a rendelőbe, a fogfájás tüstént elillan.) – A megmaradt 8 tablettát elteszi, hogy ha legközelebb szüksége lesz rá, kéznél legyen. Ámde mire ismét kell, már lejárt a gyógyszer szavatossági ideje, s újra venni kell egy tízes adagot. – Mennyivel ésszerűbb lenne, ha volna pl. „kétszemes kiszerelés” is...! Más esetben lehetne háromszor annyit kiadni, hogy ne kelljen havonta elmenni az orvoshoz gyógyszert íratni, ha egyébként nem indokolt a közvetlen kontroll...
Persze, a gyógyszergyárak kevesebb gyógyszert tudnának eladni, de megszűnne az a rettenetes pazarlás, aminek „finanszírozását” most a betegek pénztárcája bánja...
Bizonyára mindenki hallott már arról az állítólagos amerikai történetről, hogy valaki beperelte a centrifugát gyártó céget, mert a macskája megdöglött, amikor fürdetése után berakta szegényt a gépbe, ahogyan a ruhákat szokta. A bíróság meg is állapította a cég kártérítési kötelezettségét, mert a centrifuga használati utasításában nem szerepelt, hogy macskát tilos benne szárítani(!)
Nem tehetek róla, de minduntalan ez jut eszembe, amikor valamennyi gyógyszer dobozában meglátom a hosszú és részletes „használati utasítást”. – Ha három dobozzal ír fel valamiből az orvos, akkor háromszor kapom ugyanazt a leírást. Elképesztő mennyiségű papír megy a szemétbe, miközben más területeken folyamatosan tiltják meg a „papír alapú” információ-továbbítást, azért, hogy minél kevesebb fa essen áldozatul a papírgyártásnak...
Ha rajtam múlna, összeállítanék egy „gyűjteményt” a leggyakrabban alkalmazott gyógyszerek „használati utasításából”. Kihagynám a ritkán használt, speciális szereket, vagy csak a kórházakban engedélyezett orvosságokat. A „bennmaradók” leírásából is kihagynám a csak szakmai jellegű elemeket, amelyek a laikusok számára nem jelentenek semmit. E gyűjtemény egy példányát eljuttatnám mindenkinek, akinek pl. TAJ-száma van (ez a mai számítógépes nyilvántartás idején semmi problémát nem jelenthet), s ettől kezdve a gyógyszeres dobozban nem lesz kísérő utasítás. – Lehet, hogy a gyártók-nyomdák berzenkednének, de ennek költségeit is a betegek viselik; ők járnának jobban, ha emiatt is kevesebbet kellene fizetniük a patikákban...
A ritkán használt orvosságok dobozába sem kellene ismertetőt tenni, hanem ezekhez a gyógyszertárakban adnának egy „szórólapot”, ha ilyet rendelnek az orvosok, így azokat nem semmisítenék meg a szavatossági idő lejártával...
Mi történik azokkal az orvosságos üvegekkel, műanyag dobozokkal, tégelyekkel stb., amelyekben kiadták a gyógyszereket a betegeknek és már elfogyott a tartalmuk? – Nem nehéz kitalálni: mennek a szemétbe! De hiszen a pici üvegeket, amelyekben korábban pl. szemcsepp volt, s méretük miatt másra aligha alkalmasak, miért nem gyűjtik össze külön, hogy megfelelő sterilizálás után újra szemcseppet (vagy más hasonlót) tölthessenek bele? Miért nem ésszerűbb (lenne) ezeket újra felhasználni, mint földből kibányászott nyersanyagot, drága elektromos (hő-)energiát és emberi munkaerőt „pazarolni” rá?
Az idősebbek talán még emlékeznek: azzal kezdtem, hogy nem végeztem számításokat az elmondottakkal kapcsolatban. Könnyen lehet tehát, hogy tévedtem, ám laikusként így látom, és, ugye, „errare humanum est”, azaz tévedni emberi dolog.
