Olvasom-hallgatom Kovács Béla (jelenleg a Jobbik EP-képviselője) életútját, amelyben az is szerepel, hogy tagja (volt?) az orosz titkosszolgálatnak, a KGB-nek (emiatt meg is kapta a szellemes KáGéBéla nevet!); (volt?) feleségének rajta kívül még két másik férje is van/volt egyidejűleg; a hölgy nem mellesleg az orosz titkosszolgálat futárjaként is tevékenykedett.
Egy közismert politológus pedig azon háborog, hogy milyen hazai állambiztonsági átvilágítás az, amely nem képes kiszűrni az ilyen kirívó eseteket.
– Hát, bizony, ez „jó kérdés”! – mondhatnánk, de mégsem mondjuk...
1. Úgy alakult az életem, hogy bő másfél évtizeddel ezelőtt az Országgyűlés olyan tisztségbe választott, amelyhez a legszigorúbb, ún. „C-típusú” állambiztonsági átvilágításon kellett átesnem. (Régen volt, ma már elmondhatom...) Ehhez ki kellett töltenem egy sok kérdésből álló űrlapot, a végén nyilatkozva, hogy az adatok a valóságnak megfelelnek. – Nyugodtan írhattam alá az igazat, nem volt semmiféle eltitkolni valóm.
Néhány hét múlva egy reggel beszálltam a liftbe a hetedik emeleten. Az ötödiken belépett hozzám egy férfi, s azt kérdezte, ismerem-e az itt lakó ... s az én nevemet mondta. – Persze, én vagyok az – válaszoltam neki, mire ő örvendezve előkapott a táskájából egy nagy alakú borítékot, ami nekem volt címezve. Átadta, majd elém tartott egy füzetet, hogy írjam alá az átvételt.
Kérem a Nyájas Olvasót: ne gyanakodjon, hogy valamit kifelejtettem! Valóban nem kérte a futár, hogy mutassak valamit, ami igazolja, hogy azonos vagyok a címzettel... – Láthatóan örült, hogy megszabadulhatott „terhétől”... és hozzáteszem: szerencséje is volt, mert bárki más átvehette volna helyettem a küldeményt.
Ilyen (a) megbízható (a) futárszolgálat?
2. Kb. egy évtizede komoly, megtisztelő megbízás ellátására kértek. Amikor megkerestek az „ajánlattal”, halkan megjegyeztem, hogy az ellátandó ellenőrzési feladatnak szakmailag csak kb. fele részben tudok eleget tenni, az volt a válasz, hogy ez elegendő, mert a „másik fele” ugyanolyan fontos, hogy ti. a megbízandó személy becsületes, tisztességes legyen... Bevallom, jólesett ez a megjegyzés, eleget tettem a felkérésnek, megkaptam a miniszteri megbízást.
Előtte azonban vagyonbevallást kellett tennem
Kínlódtam egy sort, mire összegyűjtöttem a kért négyzetmétereket és a helyrajzi számokat. – Végre, sikerült!
Már csak el kellett juttatni a bevallást a megfelelő helyre, ámde, nem csak úgy, hogy gondosan borítékba helyezem, pontosan megcímezem a borítékot, majd ajánlva/regisztrálva, express/elsőbbséggel, tértivevénnyel stb. feladom a postán! Nem, hanem előzetes időpont-egyeztetés után személyesen kellett leadni egy meghatározott budapesti címen. – Ez is sikerült! Olyan pecsétek és szignók kerültek a borítékra, amelyek kizárták annak „titkos” felbontását.
Amikor megszűnt az a megbízatásom, amely indokolta a vagyonnyilatkozat beadását, az ominózus borítékot változatlanul (értsd: felbontatlanul) visszakaptam.
Nem voltam tisztességtelen, mégsem kérdeztem meg, hogy mi szükség van ilyen abszolút értelmetlen „üresjáratra”, mert nem tartottam kizártnak, hogy erre majd velem statuál példát a hivatal, rajtam fogja bizonyítani fontos „szakszerűségét”.
Az az érzésem ugyanis, hogy ha ilyen helyzetben valaki súlyosan korrumpálódik, nagy pénzekkel „hagyja magát” megvesztegetni, a vagyonbevallás ilyen kezelése a leleplezéshez semmi támpontot nem nyújt. (Nem erre tekintettel, de változatlanul őrzöm a keresztül-kasul ragasztott-pecsételt-szignált, felbontatlanul visszakapott borítékot!)
- Nemrég ismét átvilágítottak, ismét „C-típussal”.
Űrlap kitöltve, benyújtva. – Hamarosan telefon: a „hivatal” személyesen akar velem találkozni, elbeszélgetni. Reménykedni kezdtem: kérdéseikkel ellenőrizni akarják, igazakat írtam-e, esetleg mást is akarnak tudni.
Időben megérkezett a megbízott, kértem, igazolja, hogy jogosult érdeklődni magánéletem esetleges részletei iránt is! – Óvatoskodásom merőben fölösleges volt. Kíváncsian vártam, mikor tér rá „fontos” kérdésekre, mikor győződik meg arról, hogy igazat írtam-e az űrlapra, elhallgattam-e bármi lényegeset is, ám semmi ilyesmire nem tértünk rá.
Kb. fél óra múlva az illető barátságosan elköszönt...
Természetesen nem azt hiányolom, hogy nem próbált magánéletem részleteiben turkálni. Nem is azt, hogy e találkozó helyett más, hasznosabb tevékenységet végezhettem volna. Kifogásolom viszont, hogy valaki azt a látszatot keltse, mintha az átvilágítás részeként alapos, komoly „felderítő” munkát végezne, ehelyett „üresjárattal” tölti a saját, és rabolja el fölöslegesen más ember idejét. Az ilyen „látszat-beszélgetés” megszervezésére hiba egyetlen percet is fordítani, utaztatásra egyetlen fillért is költeni, az erről szóló esetleges jelentés megírására egyetlen írógép-billentyűt is leütni...
Bizony mondom mindenkinek: ha KáGéBéla is ilyen átvilágításon ment keresztül „annak idején”, akkor ugyan mi derülhetett volna ki róla?
