Mielőtt a cím olvastán bárki is fegyveréhez kapna, hogy elhallgattasson, sietek előrebocsátani, hogy ezt már valaki komolyan fölvetette (Az iskola idejemúlt. Van értelme? iflgazdasag.blog.hu 2015. május 30. írta: Szarvas Norbert)
Nem ismerem a szerzőt, nem is kívánom őt minősíteni, de írásának néhány részletét igen.
Azt mondjuk a gyerekek, hogy azért menj iskolába, mert meg kell tanulnia olvasni és számolni. Ezt már általános iskola alsó tagozatában teljesítik a gyerekek. Utána már megszokásból járnak? Mi értelme lesz a következő 10 évüknek? Kinek magyarázták el a tanárjai a "mert csak így volt mindig is"-en kívül, hogy mire fog felkészíteni ténylegesen a következő hosszú időszak? Egyáltalán mi értelme van az egésznek, miért tanulunk ennyi mindent és pontosan mi a célja? Miért tanulunk kémiát, fizikát, biológiát? Miért magyarázzák el nekünk irodalomórán, hogy mit kell és szabad gondolnunk egy versről, amit évszázadokkal ezelőtt írt valaki valamilyen lelki állapotban? Miért teszik ezt úgy, mintha a tanár személyesen ismerte volna a költőt?
Miért a lexikális tudás a legfontosabb, és nem kerül soha előtérbe a mögöttes tartalom, a mozgatórugó, az átfogó értelmezés? Mitől fontosabb a víz képlete (H2O), mint élettani hatása a különféle felhasználások során? Miért tanítják meg nekünk a Pitagorasz tételt, ha a legtöbb átlagos gyereknek az átlagos matek tanár nem magyarázta el, hogy azt az életben mire tudja használni? […]
Az nyílt titok, hogy a lexikális tudás valamiért a legfontosabb az oktatási rendszerben. A világ viszont már tovább fejlődött. Ha életszerűek akarunk lenni, akkor bátran állítom, hogy évszámokban bárkit bucira verek! BÁRKIT! Ennek mi az oka? Hát nem az, hogy mindent megtanultam, hanem pontosan tudom, hol keressem az információt (internet). Megtanultam jól szortírozni, emiatt pedig nincsen szükségem az áhított lexikalitásra. Hibás feltevés szerintem, hogy még mindig ezen az úton halad a felfogás. Sokkal fontosabb lenne a semmitmondó lexikalitásra építő akadémistaképző rendszer helyett, ha a készségfejlesztésre, logikafejlesztésre és életszerűségre helyeznék a hangsúlyt. […]
Megragadnám az alkalmat az önbeismerésre újfent. Bizonyára a ma aktuell helyesírási szabályok szerint tömegmészárlást követtem el ebben a cikkben is. Majd kapni is fogom az ívet, hiszen illene helyesen írnom. Én azt gondolom, hogy a lényeg esetemben (is) nem egy-egy szó helyes leírása, hanem a gondolataim helyes közlése.
Ezt is megértük! Már nálunk is vallják, hogy „a semmitmondó lexikalitásra építő akadémistaképző rendszer helyett, ha a készségfejlesztésre, logikafejlesztésre és életszerűségre kell helyezni a hangsúlyt.”
Bevallom, én eddig abban reménykedtem, hogy nálunk már mindenki elfelejtette azt a pár évvel/évtizeddel ezelőtti – egyébként az előbbiekkel pontosan megegyező – őrültséget, hogy az iskolában nem lexikális adatokat kell megtanulni, hanem az összefüggéseket, tendenciákat kell ismerni (értsd: pl. évszámok helyett összefüggések kellenek…)
Abban az időben még volt egyetemi szóbeli felvételi is. A mi bizottságunk irodalmat és történelmet kérdezett. – A jelölt kihúzta a történelem tételt: „A francia forradalom”.
A bizottság szinte fölhördült, hiszen az ilyen tételt a jóságos háziorvos szokta fölírni az izgalomtól lázas felvételizőnek. Az illető el is kezdte:
– Franciaországban kitört a forradalom, mert voltak, akik változást akartak, már nem akartak úgy élni, mint addig és ezért fellázadtak. Mások hiába akarták őrizni a korábbi helyzetet, nem sikerült nekik. Emiatt csaptak össze a forradalom résztvevői és először még nem látszott, hogy kik fognak győzni, azok-e, akik már nem akartak a régi módon élni, vagy azok, akik nem akartak változást…
– Mikor kezdődött a forradalom? – kérdezte valaki a bizottságból.
… és itt véget is ért a felvételi vizsga, mert a jelölt még talán az „évezredet” sem találta el, nemhogy az évet/hónapot/napot. – Pedig az „összefüggéseket” igen jól kezdte bemutatni. Ismerte a „séma-bla-blát”, de a téma a francia forradalom volt, arról semmit (lexikálisat!) sem tudott, így nem volt mik között összefüggéseket kimutatni…
Nekem is vannak tapasztalataim erről a területről.
Angol nyelvtanfolyamra jártam, nem is volt okom szégyenkezni. A tanárnő rendre megdicsért, mert jól tudtam a nyelvtant, pl. hogy mi az a „present perfect”, hogyan kell képezni, mikor kell ezt használni stb. – Ám vizsgára mégsem mentem, mert nem tanultam szavakat, ennélfogva nem tudtam semmit present perfect alakba tenni és használni. Pedig „csak” a lexikális alapok hiányoztak.
Idegsebész-ideggyógyász professzor magyarázza, hogy az ún. „memoriterek”, tehát a kívülről megtanulandó ismeretek csak a „vak harcosok” számára látszanak fölöslegesnek, ténylegesen azért alkalmazzák őket évezredek óta, mert az agy olyan részeit aktivizálják, amely részei a gondolkodás egészéhez szükségesek, ennek kimaradása a gondolkodásra általában negatívan hat.
Ezt nyilván nem tudják napjaink hangoskodó engedetlenség-szervezői, azért harcolnak a tananyag-csökkentésért, és azért, hogy ne kelljen pl. versidézeteket megtanulni… Ők, a tanárok, a pedagógusok…
Bár az írás elején azt ígértem, hogy nem kritizálom a szerzőt, de mégis megteszem.
Az utolsó idézett mondatában azt írja: „…a lényeg esetemben (is) nem egy-egy szó helyes leírása, hanem a gondolataim helyes közlése”. – Sajnos, nem nyert, mert képtelen volt gondolatait helyesen közölni! A legelső mondata ugyanis értelmetlen, nyelvileg (nem a helyesírás miatt!) hibás. Hogy (lenne) helyes?
„Azt mondjuk a gyereknek” – a folytatás pedig kétféle módon is helyes lehet: „hogy azért menjen iskolába, mert meg kell tanulnia olvasni és számolni”, vagy esetleg „hogy azért menj iskolába, mert meg kell tanulnia tanulnod olvasni és számolni”.
Sajnos, ez esetben nem lehet a „nyomda ördögére” kenni a szövegben előforduló hibákat, mert a blog „műfajára” (ilyen az idézett szöveg is) az a jellemző, hogy azt maga a szerző közvetlenül teszi közzé az interneten, nem jön közbe senki, aki esetleg ronthatna a rajta.
Ha már az oktatáson sikerül is…
