Bizony, mérhetetlenül széles, határtalan az a „demokrácia”, amely jogot, lehetőséget ad a szülőknek, hogy ők állapítsák meg, milyen tankönyvből tanuljanak a gyerekeik.
Aki látott már mai gyereket, annak tudnia kell(ene!), hogy manapság a mostani ifjak olyanokat tanulnak-tudnak, amiket a felnőttek már olykor nem is értenek. Nem csupán a „kommunikáció” (számítógépek, okostelefonok, és ezek programjai) eszközeit lehet említeni, hanem egyéb olyan ismereteket is, amelyek két-három évtizeddel korábban még nem is léteztek. – Ezekkel sok, egyébként értelmiségi szülő sem képes mindig lépést tartani.
Az-e tehát az igazi, ha analfabéta, vagy egyébként az adott területen abszolút járatlan emberek dönthetnek a tanításról? Például az a vad felnőtt, aki beront az iskolába és megveri a tanárt, az legyen-e jogosult oktatási kérdésekben határozni?
Aki a hozzá nem értő szülőknek ilyesmit követel, az hasonló ahhoz a buta, ordítóan tahó párttitkárhoz, akit Borsod megyei szülőfalumban sokáig emlegettek az idősebb emberek.
Valamilyen gyűlésen az ötvenes évek elején fölszólalt a helyi, nagy tekintélyű orvos is, és olyat talált mondani, ami nem tetszett a párttitkárnak, és ez utóbbi ezt rögtön szóvá is tette:
– Az orvos elvtárs ne mongyon ilyeneket, mer’ leválcsuk!
„Áll néma csend, légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik” – idézhetném Arany Jánost; ez talán jól írná le az ottani helyzetet. Az idős, bölcs orvos mosolygott egy kicsit, majd megszólalt:
– Igen, megtehetik, hogy leváltanak. Sőt, azt is, hogy választanak maguk közül egy orvost…
Igazi, őszinte kacagás robbant ki a teremben.
Egyesek úgy vélték, hogy a párttitkár is velük nevetett; talán arra volt igen büszke, hogy ha akarna, ő bárkit megválaszthatna akár orvosnak is.
Félő, hogy a helyzet semmit sem változott!
Az egykori nagy Szovjetunió egykori nagy vezetője, az a bizonyos V.I. (hatodik) Lenin hajdan azt hirdette, hogy a közigazgatás hamarosan annyira „társadalmasodik”, hogy azt minden takarítónő képes lesz gyakorolni. – Nem találta el…
Buta mai akarnokok, korunk „világos gondolkodói”, akik mit sem tudnak a demokráciáról, azt hirdetik, hogy a tanítás is – a hajdani lenini elveknek megfelelően – annyira egyszerűsödik, hogy bárkire rábízható…
Ez a demokrácia teljes félreértése, nem több alattomos, sunyi ám mérhetetlenül primitív demagógiánál. Az egyetemeken-főiskolákon nyolc-tíz szemeszteren keresztül folyik a pedagógusok képzése, akik szakmaként tanulják, mi a helyes és hatékony módja a tanításnak-nevelésnek.
Sajnos, a kormányzat embereinek nem vettek részt olyan kurzusokon, amelyeken azt tanulták volna meg, hogyan kell messzire elkergetni az iskolák környékéről is azokat, akik a szakmai kérdések megválaszolását is az általuk nem értett demokrácia elveinek megfelelően a laikus többségre akarják bízni.
Lám, ha a demokrácia sötét demagógiával párosul, mérhetetlen kárt képes okozni hosszabb távon is a jámbor embereknek…
Meg kellene állítani az ilyen hamis prófétákat, hogy ez a buta követelés a „kezdet vége” legyen, ne pedig a „vég kezdete”!
