2. Miniszterelnöki aláírás a bizalmatlansági indítványon?
Mostanában igen sok szó esik az ún. konstruktív bizalmatlansági indítványról, amelynek lényege az Alkotmány 39/A. § szerint: „(1) A képviselők legalább egyötöde a miniszterelnökkel szemben írásban – a miniszterelnöki tisztségre jelölt személy megjelölésével – bizalmatlansági indítványt nyújthat be. A miniszterelnökkel szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt a Kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványnak kell tekinteni. Ha az indítvány alapján az országgyűlési képviselők többsége bizalmatlanságát fejezi ki, az új miniszterelnöknek jelölt személyt megválasztottnak kell tekinteni. (2) Az indítvány feletti vitát és szavazást legkorábban a beterjesztéstől számított három nap után, legkésőbb a beterjesztéstől számított nyolc napon belül kell megtartani. (3) A Kormány – a miniszterelnök útján – bizalmi szavazást javasolhat a (2) bekezdésben előírt határidők szerint. (4) A Kormány – a miniszterelnök útján – azt is javasolhatja, hogy az általa benyújtott előterjesztés feletti szavazás egyben bizalmi szavazás legyen. (5) Ha az Országgyűlés a (3)–(4) bekezdésben foglalt esetekben nem szavaz bizalmat a Kormánynak, a Kormány köteles lemondani.”
Az idézett alkotmányi rendelkezésből a miniszterelnöki megbízatás megszűnésének a bizalmi kérdéssel kapcsolatos két területét olvashatjuk ki:
1. Az (1) bekezdésben az a rendelkezés, hogy „a miniszterelnöki tisztségre jelölt személy megjelölésével” nyújtható be az indítvány, ennek konstruktivitását jelenti. (Nem elég csak a miniszterelnök megbuktatását megcélozni, hanem egyidejűleg meg kell jelölni a leendő utódot is, hogy ne legyen kormányfő nélkül az ország.) Nincs azonban olyan előírás, hogy ilyen indítványt csak az ellenzék nyújthat be, pontos tehát a köztársasági elnök nyilatkozata, hogy bármennyire is szokatlan ez az eljárás, és bizony a legkevésbé demokratikus módja is a miniszterelnök-váltásnak, alkotmányellenesnek semmiképpen sem minősíthető. Nem lenne helyes ugyanis elvitatni a parlamenti többségben lévő párt (koalíció) azon jogát, hogy a választások megnyerése után miniszterelnököt válasszon, s ha szükséges, korrigálja korábbi döntését, azaz másikat válasszon, ha az első döntése helytelennek bizonyult…
Szögezzük le: a kormány (azaz a miniszterelnök!) megbuktatásának hazai jogrendünkben két útja van: a képviselők 1/5-e által benyújtott „bizalmatlansági indítvány”, valamint a kormány (azaz annak elnöke!) által javasolt „bizalmi szavazás”. A megkülönböztetés okai nyilvánvalóak. Előbbi esetben a képviselők már nem bíznak a kormányfőben, alkalmatlannak tartják a további kormányzásra, távozását akarják. A másik esetben „bizalmatlanságról” beszélni fogalmilag értelmetlen, hiszen ha a kormány (miniszterelnök) már „önmagában sem bízna”, akkor – per definitionem – le kellene mondania. A kormány tehát fölvetheti a bizalmi kérdést (azaz azt a kérést, hogy szavazzon az országgyűlés: támogatja-e a többség avagy nem), de bizalmatlansági indítványt nem nyújthat be. Ezt azért tartom külön hangsúlyozni, mert úgy vélem: a miniszterelnök nem írhatja alá a saját maga elleni indítványt, csak bizalmi szavazást javasolhat, vagy lemondhat.
„A bizalmatlansági indítvány első aláírója maga Gyurcsány Ferenc lesz. Ezt mondta a 168.hu-nak Lendvai Ildikó az MSZP parlamenti frakciójának vezetője” (http://www.168ora.hu/itthon/lendvai-ildiko-nyilatkozat-32870.html)
Nos, ha a miniszterelnök mégis aláírná a saját maga elleni bizalmatlansági indítványt (ráadásul hetykén, elsőként, mint azt a frakcióvezető külön kiemelte), akkor ezt úgy kellene értékelni, hogy a miniszterelnök lemondott, csakhogy az Alkotmányban ilyen lemondási mód nincsen!. A kormányfő ugyanis az országgyűlésben nem képviselőként, hanem miniszterelnökként van jelen: beszámolni köteles, interpelláció intézhető a kormányhoz, bizalmatlansági indítvány nyújtható be ellene stb., ezek olyan kritériumok, amelyek egyetlen képviselőre sem jellemzőek. Különleges jogállását az is erősíti, hogy a nálunk is meglévő kancellári kormányzás a kormány egész tevékenységét az ő személyére fűzi föl, nem viselkedhet tehát „sima” képviselőként, pláne, saját magával és a kormánnyal kapcsolatban nem.
Miért vetődhet föl, hogy ha aláírja, lemondásként kell értékelni, miért nem úgy, hogy pl. az Alkotmány idézett §-ának (3) bekezdése szerinti javaslatot nyújtotta be? Azért, mert az adott helyzet ekkor teljesen világos: ő maga is alkalmatlannak és eltávolítandónak értékeli saját magát, ezért indítványozza az eltávolítását. Ebbéli kívánsága olyannyira erőteljes, hogy maga is mást óhajt kormányfőnek (az indítványban megjelölt másik személyt). Ráadásul a bizalmatlansági indítvány közjogilag azt jelenti, hogy az országgyűlés (a törvényhozó hatalom) felelősségre akarja vonni a kormányt (a végrehajtó hatalmat), s az csak a szovjethatalom idején volt vezető elv, hogy „minden hatalmat” a szovjetek gyakoroltak; ma nincs elvileg minden hatalom a miniszterelnök kezében, annyira, hogy ő maga vonhatja felelősségre is saját magát… Ha a kormányfő a parlamentben képviselőként viselkedhetne, könnyen előfordulhatna az az abszurd helyzet, hogy interpellációt intézhetne saját magához, amit ő maga meg is válaszolna, majd – horribile dictu – nem fogadná el a saját válaszát…
Az az ötlet, hogy ő is aláírja az indítványt, politikailag még érthető is lehetne: a miniszterelnök nem akarja, hogy utódjának személyére az államfő tehessen javaslatot. A közjog azonban, bár sokszor nem a mindennapi józan ész, hanem a hatalmi logika vezeti, ezúttal nem a voluntarizmust támogatja; jóllehet a jogi szabályozás formálisan nem ad útbaigazítást erre a fura ötletre. Semmivel nem indokolható az a kormányzati törekvés, amely különös jogi trükkökkel akarja elvonni a köztársasági elnök hatáskörét, s egyébként is van a jogban egy általános elv: a beadványokat nem a megnevezésük, hanem tartalmuk szerint kell megítélni…
Mindezek alapján úgy vélem: önmagában a bizalmatlansági indítvány attól még nem alkotmányellenes, hogy a parlamenti többséghez tartozó „kormánypártiak” nyújtják be, ám attól már igen, hogy azt – többek között – maga a miniszterelnök az aláírásával kezdeményezi.
