Aki látta már a helyszínen az Országgyűlés munkáját, annak nem lehetnek illúziói: a „tisztelt Ház” plenáris ülései legfeljebb abban különböznek egy felzárkóztató ovoda nagycsoportosainak foglalkozásaitól, hogy ez utóbbiak valószínűleg kulturáltabban, egymásra jobban odafigyelve „dolgoznak”.
Attól tartok, ebben a mondatban semmi túlzás nincsen. Nem véletlen, hogy a politikai közvélemény-kutatások eredményei a parlamentek elismertségének, „tetszési indexének” igen alacsony voltát, mondhatni jelentős elutasítottságát mutatják; a levezető elnökök is mind gyakrabban kényszerülnek csengetni, csendre inteni a magukból kivetkőzötten ordibáló, az éppen beszélőre nem figyelve folyamatosan zsizsegő „képviselőket”.
Sajnos, az utóbbi időben a parlament egyes tagjai külön is kitűntek egyéniségük „hiányosságaival”.
Különösen megdöbbentő volt legutóbb Szanyi Tibor „beintése”, amint 2013. március 18-án bal kezének középső ujját emelte az ülésteremben vele ellenkező oldalon ülők felé. – Ne kerteljünk: ez akkora „mutatvány”, amelynek nem hogy egy ország parlamentjében, de egy lepukkant kocsmának is legfeljebb a WC-jében lenne a helye záróra után, sötétben. És Szanyi, ahelyett, hogy sűrűn röstellkedve kushadna pár hetet, még emelt hangon szidja a házelnököt... és európai parlamenti helyre ácsingózik... – Ez színvonal?
– Mondjam vagy mutassam? – hangzik el időnként az ismert kérdés, mert hiszen tudjuk, hogy nem csupán mutatni, hanem mondani is lehet valami érdekeset.
2013. március 19-én a hvg.hu internet-oldalán a következőket olvashattuk:
A Facebookon reagált az Echo TV-s Szaniszló Ferenc botrányos állami kitüntetésére Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője. "Vonják vissza ennek a szaniszló nevű elmeháborodott zsebnyilasnak a díját! Lécci, lécci, lécci!" – írja a Facebookon Deutsch Tamás fideszes politikus annak nyomán, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter állami kitüntetéssel, az újságíróknak adott Táncsics-díjjal tüntette ki az Echo TV műsorvezetőjét.
„Lécci, lécci, lécci!” – Igen, ezt egy európai parlamenti képviselő(!) írta. (Nem akarom direktben sértegetni őket, de mintha kezdeném érteni, hogy Szanyi miért kívánkozik közéjük...)
Ha Deutsch Tamás a politikai véleményét csak ilyen infantilis primitívséggel képes kifejezésre juttatni, akkor ne várjon elismerést a „választók” részéről! – Ne legyen félreértés: ismerem ezt a kifejezést, az eredetét is, sőt, tetszik az alkotás leleményessége; örömmel hallgatom, ha ezt a fiatalok önfeledt üdeséggel, természetes szófűzéssel használják valaminek türelmetlen sürgetésére. Az viszont szánalmat vált ki belőlem, ha aggastyánok mondják, hogy „tök jó”, mert rettenetesen(!) modernnek szeretnének látszani... Ezért tűnik az én szememben „rettenetesen” modernnek (és szánalmasnak) „dájcstomi”(!) is. – Ez színvonal?
Ilyen „rettenetesen” modernek többen is vannak az országgyűlésben. Szoktam nézni a parlamenti közvetítéseket s egyik alkalommal föltűnt, hogy valaki igen „furcsát” mondott; talán mondanom sem kell: „alsó hangon”.
Kerestem az „alsó hangon” kifejezést az Országgyűlés szó szerinti jegyzőkönyveiben, s azt találtam, hogy 2012-ben összesen hatszor hangzott el a plenáris ülésen, ebből négyszer MSZP-s képviselő szájából(!): március 6-án Tukacs István, május 2-án Burány Sándor, november 13-án Mandur László, november 20-án Nyakó István ejtette ki; kétszer a Jobbik képviselője: február 13-án Z. Kárpát Dániel, november 7-én Duró Dóra.
Számomra ez a kifejezés régi emlékeket ébreszt. Középiskolás és egyetemista éveimben nyaranta nehéz fizikai munkát végeztem: csákánnyal, lapáttal, kilencágú villával építettünk erdei feltáró utakat, szabvány-árkokat. Kemény, férfias munka volt; kemény, napbarnított, de jókedvű férfiak alkották a brigádot, tréfáik is vaskosabbak voltak a sápadt apácáknak valóknál. Egyszer az egyik jól hallhatóan elszellentette magát. A másik, aki mindig készen állt egy kis vidámkodásra, nem hagyta ki a „poént”; jó hangosan kérdezte, hogy mindenki hallja:
– Szóltál, Lajos?
– Persze, éppen neked szóltam az alsó számmal, örülök, hogy meghallottad! – kiáltotta vissza a kérdezőnek, amire hangos röhej volt a többiek reakciója.
Ott, a Bükk „rengetegében”, évtizedekkel ezelőtt, egy vicces útépítő már meghatározta az „alsó szájjal” adott („alsó”) hang értelmét, de a mostaniak fantáziája ilyesmire nem terjed ki...
Ezért is olvastam vidor kajánsággal a parlamenti Napló március 6-i számában Tukacs István felszólalását (bárki ma is elolvashatja!):
Ezért tehát a javaslatunk az lenne, hogy be kell vonni pótlólagosan a megállapodások megkötésébe a kamarai rendszert, és el kell érni azt, hogy lehetőség szerint szolgáltató módon - mint ahogy ők ezért a kötelező sarcért, a regisztrációs díjért ígérték - vegyenek részt a kompenzációs rendszer ez évi működtetésében, magyarul bonyolítsák le a vállalkozók számára azt az adminisztrációt, ami lesz, azokat a bürokratikus terheket csökkentsék, amelyek nyilvánvalóan lesznek, és minimum is alsó hangon adjanak számukra információt, hogy mire való ez a kompenzációs rendszer, ami lesz, és hogy ebből számukra milyen lehetőségek adódnak és melyek származnak.
(Kiemelés – Charlie-to)
Én most nem keresek az idézett mondatban semmiféle értelmet, de egyáltalán nem „alsó hangon” kérdezem: ennyire mélyre süllyedt a mai képviselők szellemi színvonala? Ennyire nincs meg bennük a tőlük elvárt minimális „méltóság”, de még ennek igénye sem? Majmolják a divatos kifejezéseket, ám bele sem gondolnak, mit is jelenthetnek? – Jaj, csak nem ők országunk „alsó hangú” szónokai...!
Ez színvonal?
