2009. május 16-i dátummal szerepel a választási honlapon „Listaállítás áttekintése – a pártok által állított listák” címmel a június 7-i európai parlamenti választásokon részt vevő pártok nevét és az általuk állított jelöltek számát tartalmazó alábbi táblázat:

Az többnyire közismert, hogy Magyarország most 22 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe (szemben az öt évvel ezelőtti 24-gyel). Jelölteket csak bejegyzett pártok (jelölő szervezetek) indíthatnak listák állításával. A táblázat számai között feltűnhet, hogy három jelölő szervezet is (FIDESZ-KDNP, MSZP, MDF) egyaránt 66 jelöltet határozott meg a listáján, pontosan háromszor annyit, amennyi az összesen megválasztható EP-képviselők száma. Mi ennek az oka?

A „háromszoros” jelöltállítás már régebb idő óta ismerős lehet a közügyek (pontosabban: a választások) iránt érdeklődő emberek számára, akik tudják, hogy az országgyűlési választások során a magyar parlamentbe egyéni választókerületből, területi listáról és országos listáról lehet bekerülni. A választójogi törvény szerint „Ugyanaz a személy egyidejűleg egy egyéni választókerületben, egy területi listán és az országos listán lehet jelölt. Amennyiben a jelölt az egyéni választókerületben mandátumot szerez, őt a területi listáról, illetőleg az országos listáról törölni kell. Ha a mandátumot a területi listán a jelölt megszerzi, a pártjelölt nevét az országos listáról törölni kell.” – Itt tehát „matematikailag” is logikus a megválaszthatónál több jelölt állítása a listákon, hiszen pl. az egyéni választókerületben megválasztottakkal csökken a területi listán szereplő jelöltek száma…

Igen ám, csakhogy EP-választásoknál nincsenek egyéni választókerületek és különböző szintű listák, mégis azt mondja a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 53. § (3) bek-e: „A listán legfeljebb háromszor annyi jelölt állítható, mint a listán megszerezhető mandátumok száma. A listán szereplő jelöltek sorrendjét a jelölő szervezet határozza meg, azt a lista bejelentése után nem lehet módosítani. Ha valamelyik jelölt a listáról kiesett, helyére a listán soron következő jelölt lép.”

Az a szabály, hogy a kiesett jelölt helyére a soron következő jelölt lép, indokolhatja, hogy a megválaszthatónál valamennyivel több jelölt szerepelhessen az adott párt jelöltlistáján (bár az gyakorlatilag kizárható, hogy az összes helyet egyetlen párt szerezze meg a választásokon), hiszen előfordulhat, hogy valamely jelölt kiesik (lemond jelöltségéről, meghal, elköltözik stb.), méltánytalan lenne, hogy ne tudnának helyette valakit beszavazni a választók! De háromszor annyi jelölt talán mégsem kellene…

Nos, ennek kifejezetten politikai indoka van.

Említettük, hogy ha – a választást megelőzően – valamelyik jelölt kiesik, helyére automatikusan a soron következő lép. A választások után azonban más lesz a helyzet.

Ha ugyanis a már megválasztott képviselők közül esik ki valaki, a párt tetszése szerint nevezheti meg azt a korábbi jelöltet, aki a kiesett helyébe lép. Ekkor tehát már nem köti az eredeti sorrend, akár a listán legutolsóként szereplő személyt is bejelentheti új képviselőnek. – Itt van tehát a politikai elem: a pártok ennek révén potenciálisan mandátumot „ígérhetnek” bármely tagjuknak/támogatójuknak azzal, hogy fölveszik őket valamelyik listára. Ezért, bár a jelölés során a pártokon belül mindig jelentős a tülekedés a „befutó” helyekért, mégsem szabad lebecsülni akár a lista végén lévő helyeket sem, mert elvileg onnan is mandátumhoz lehet jutni. (Esetünkre lefordítva, pl. az is előfordulhat, hogy valamely említett párt megválasztott képviselője kiesik, s helyébe pártja a listán 66. helyen indított jelöltet küldi Brüsszelbe).

A pártok természetesen minél sikeresebben akarnak szerepelni, ezért a listájukat úgy állítják össze, hogy annak élén tekintélyes, ismert, népszerű emberek álljanak, meglegyenek a „húzónevek”, akikre a választók szívesen voksolnak. Ha aztán számukra jó eredménnyel zárultak a választások, megtörténhet, hogy ezek lemondanak, s helyükre akár a listák utolsó emberei léphetnek…