Charlie-to blogja

A „tézisek” – e műfaj jellegénél fogva – csak felvillanthatnak bizonyos elképzeléseket, ám a részletes kifejtésre itt nincs mód. Ennek tudatában – és persze, illúziók nélkül – állítottam össze a következőket.

I. Alkotmányozás, alkotmánymódosítás

1. Vissza kell adni az alkotmány tekintélyét és tiszteletét, ehhez külön kell választani az alkotmányozó hatalmat a törvényhozótól. Az alkotmányt a sieyés-i elveknek megfelelő alkotmányozó gyűlés fogadja el (esetleg népszavazással meg lehet erősíteni).

2. Az alkotmány módosítási eljárása is szigorítandó (a két ház együttes, minősített szavazatával).

II. Az alkotmányozás koncepcionális elemei

1. Hatalommegosztás – Az államhatalmi ágak elválasztásának montesquieu-i koncepcióját nem kell elfelejteni (ugyanis ma már nem érvényesül a törvényhozó-végrehajtó hatalom elválasztása, „minden hatalmat” a parlamenti többségi pártok/koalíciók gyakorolnak), de helyette legfeljebb a bibó-i elveket kell érvényesíteni (több hatalmi „góc”, ellenőrzött hatalmak!).

– Következetesen alkalmazni kell az államhatalmi ágak „vertikális” elválasztását a szubszidiaritás és együttműködés elvére alapozva, megszüntetve az önkormányzatok mai kormány- (költségvetés-) függőségét. A központi kormányzat és a helyi önkormányzatok potenciális szembenállása helyett a közös feladatok megoldását kell előtérbe állítani, ezzel egyidejűleg megszüntethető a polgármesterek mai, abnormális parlamenti képviselői statusa is.

– A hatalommegosztás új dimenzióit kell kialakítani, mégpedig úgy, hogy el kell választani az állami hatalmat a társadalmi (morális) hatalomtól és előbbit az utóbbi kontrollja alá kell helyezni; ki kell dolgozni a morális felelősség érvényesítésének mechanizmusát. Véget kell vetni annak a „vállrándító”, „na és?”-mentalitásnak, amely azzal igazolja magát, hogy amit tett, az lehet erkölcstelen és igazságtalan, de „törvényes”!

2. A demokrácia abszolutizálásának koncepciójával szakítani kell, helyette valamiféle „racionális” demokrácia-koncepciót kell alkalmazni. Nem szabad mindent a „többség” döntésére bízni, arra a többségre, amelyik nem rendelkezik elegendő fölkészültséggel bonyolult (szakmai) kérdések eldöntésére, nemkülönben az oktatási rendszerünk jelentős színvonal-esése miatt. A választójogból ki kell zárni az analfabétákat (esetleg azokat, akik nem jutottak el az általános iskola felső tagozatáig). Mai jogunk elvileg lehetővé teszi, hogy parlamentünket 386 írástudatlan képviselő alkossa (a „tudásalapú” társadalomban?).

– Ebből a megfontolásból kell a minimumra csökkenteni az országos népszavazás lehetőségeit is. Itt két lehetőség kínálkozik. Vagy taxatív módon meg kell határozni az alkotmányban azokat a tárgyakat, amelyekről tartható népszavazás, vagy a mostanihoz hasonló módon, ám szigorúan kizárva és szankcionálva a „Győzike legyen a művelődési miniszter”-féle komolytalan kezdeményezéseket.

3. A politikai pártok jelenlegi, gyakorlatilag korlátlan befolyását szűkíteni kell, annál is inkább, mert ma hazánkban több olyan párt is igyekszik a tömegpárt benyomását kelteni, amelyiknek az elnökén és pár tisztségviselőjén kívül nincs is tagsága, másrészt a jelenlegi pártok többsége nem ideológiák vagy más koncepciók alapján működik, hanem zavaros, követhetetlen napi érdekek által meghatározottan. Ma a szakmai jelleget igénylő fontos állami döntések túlnyomó részét amortizálódott pártok hozzák (alkotmánybíró, ombudsman, legfőbb ügyész, Legfelsőbb Bíróság elnöke stb. választásának elhibázott mechanizmusa, a törvényjavaslatok tartalmától független, pártszempontú elfogadása/elutasítása stb.). A pártok szerepének csökken(t)ésére egyre bővülő példák vannak Amerikában és Európában egyaránt.

Mielőtt végleg félreérthető lenne, sietek leszögezni, én sem hiszem, hogy a pártok ma kiiktathatók a nagypolitikából! Ám a jelenlegi helyzet abnormális (ti. az, hogy a tagságukat vesztet pártocskák a parlamentben egymást ócsárolják az ország vezetése helyett); remélhető, hogy a „tűzvonalból” kivonva (lásd III/1.1. pont, a frakciók megszüntetése) hasznosabb és értelmesebb munkát tudnának végezni.

4. Ebbe a gondolati körbe tartozik az alapjogok problémája is. Vissza kell térni a „gyökerekhez”, szakítani kell a szemforgató ál-finomkodással a saját jövőnk, túlélésünk érdekében. Hatalmas törvényhozási viták zajlanak arról hazánkban, és az Európai Unióban is a legfontosabb kérdések közé sorolják, hogy a homoszexuálisok házasodhatnak-e egymás között, ilyen „bejegyzett párok” fogadhatnak-e örökbe „más párok” gyerekét (egyebekben lásd az EU Parlament B6-0025/2006. számú határozatát a „homofóbia” elleni harcról), miközben nálunk rabszolga-szinten csicskáztatnak idősebb embereket (személyi szabadság!), vagy minden mozdíthatót ellopnak a kisemberektől (tulajdonvédelem!), pedig az alapvető jogok európai (német–osztrák) kialakulásának egyik alapelve a legfontosabb jogok (szabadság és tulajdon) alkotmányos védelme volt, az egyetemeken a „tulajdon szentségének elvét” oktatták…

– Az alapjogokkal más probléma is van. Szigorúan jogi kategóriaként tekintünk rájuk, korlátozásuk alkotmányosságának megítélésére különböző „tesztek” szolgálnak, ám csak a „hagyományos” kategóriákban gondolkodunk. (Pl. a sajtószabadság korlátozását cenzúrának, jogellenesnek tartjuk, pedig a korlátozásról már maguk a „tartalomszolgáltatók” gondolkodnak az internetes ártalmak miatt; de hasonló a helyzet a gazdasággal is). Bibó ezeket külön hatalmi gócoknak tartotta, márpedig az ellenőrzött hatalom követelményét vallotta. Lehet, hogy ezeket is korlátozni kellene? Az „önkorlátozás” nem járható út, mert az a tisztességesek kárára van, hiszen a gátlástalanok járnak jól! Ki kellene dolgozni a „morál tesztjét” a korlátozással kapcsolatban, ami alatt azt értem, hogy a szigorúan jogi megfontolások mellé ésszerű mértékig figyelembe kell venni a morális szempontokat is!

5. A demokrácia és a morál metszéspontjában üli torát a bűnözés bizonyos típusa. Mostanában folyt a vita a „van-e cigánybűnözés?” kérdéséről, eközben ha pl. egy cigány elkövetőt a rendőr megállított, az rögtön ráförmedt a rend őrére, hogy „fajgyűlölő!”, mire ez utóbbi – megijedve a lehetséges meghurcolásától – inkább odébbállt. Miért nem lehetett biztos abban, hogy a jog megvédi őt? Azért, mert a társadalom demokratikus tartása („nem félni”), morális karaktere erőtlen, a bűnözők, deviánsok több jogot „kiabáltak ki” maguknak.

– Világos, hogy az elmondottak rendbetétele nem csupán az alkotmányozás kérdése, a jog nem mindenható számos területen. Ámde az alkotmány nem csupán az állami hatalomgyakorlás legfontosabb kódexe, hanem a társadalom alaptörvénye is, tehát az abban foglaltak hivatkozási alapot kell, hogy jelentsenek bizonyos társadalmi (morális) kérdésekben is. Ezért a gyakran példaként emlegetett és igazolt „zéró tolerancia” elvét a bűnüldözés abszolút alapjává és szigorú gyakorlatává kell(ene) tenni. Ekkor a jog beláthatatlan mértékben erősíthetné a társadalom morális tartását…

6. Az előbbiekből kiviláglik, hogy túl nagy súlyt helyeztem a morális elemekre, kérdésekre. Ez azért van, mert mára a jog csak a morálisan erős embereket „szabályozza”, pedig nem őket, hanem a többieket kellene keményen „kordában tartani”. (Megszűnt az eskü értéke, százoldalas szerződések sem érnek semmit, a jogerős ítéleteket sem hajtják végre, vagyoni követelések csak „verőlegényekkel” érvényesíthetők stb.)

– A tönkretett oktatást kell legelőbb újraépíteni, bevezetni az etika oktatását, visszaadni a társadalom morális tartását. Vissza kell állítani azoknak a szféráknak a becsületét, amelyekre az állam támaszkodik (oktatásügy, egészségügy, közigazgatás, közbiztonság), segíteni-ösztönözni kell a termelő-alkotó tevékenységet, ugyanis „… hogy a népet, ha szükséget szenvedett, valaha is rendben lehetett volna kormányozni, olyasmiről a legrégibb időktől mind a mai napig nem hallhatott senki … a jó kormányzás legfőbb akadályozója, ha az uralkodó eltűri, hogy túlságosan sokan legyenek olyanok, akik csak fogyasztanak, nem termelnek” – írta Kia-Jo már két évszázaddal Krisztus születése előtt a kínai császárhoz intézett javaslataiban.

7. Ha valaki idáig eljutott volna az olvasásban, az most már biztosan letenni készül e „tézisek”-et, mondván: az alkotmány az állami hatalom gyakorlásának, nem pedig erkölcsi óhajoknak a kódexe; az előbbiek, még ha igazak is, nem az alkotmányba valók. – Persze, ha alkotmány alatt egy kiszáradt, rágós törvényt értünk! De miért ne lehetne pl. olyan alaptörvényünk, amelyiknek pl. első része egy „társadalmi szerződés”, egy morális alapvetés, követelmény-rendszer, amely általános „államcélt”, jogalkalmazási keretet, iránymutatást ad? Az ilyen megoldás nem is lenne példa nélküli; az Ember és Polgár jogainak 1789-es Deklarációja is része lett az 1791-es francia alkotmánynak! Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy egy „hagyományos” alkotmány a jog általános eróziója miatt erősen fiktív jellegűvé válna…!

III. Az államszervezet néhány kérdése

1.1. Országgyűlés – gyakorlatilag megszüntethető, pontosabban úgy átalakítható, hogy jelenlegi hátrányai, hibái eltűnnek, létszáma pedig közel a felére (200 fő) csökken. Igaz, mellé kerül egy másik, kb. 50–100 fős testület.

– A jelenlegi párt-aktivisták helyett hozzáértők hozzanak döntést! Ehhez hozzáértők kellenek. A mai 20 megyei egységet számítva 10 szakbizottságot (ipari, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási stb.) kell létrehozni, minden megyéből egy-egy szakértő küldöttel. A szakbizottságok törvényalkotási joggal rendelkeznek (lásd Görögország, Olaszország, Spanyolország példáját), fenntartva a plénum (a 10 szakbizottság együttese, a „törvényház”) kontrollját, valamint meghatározott kérdésekben kizárólagos törvényalkotási jogát. A szakbizottságok a mainál alkalmasabbak lennének a miniszterjelöltek meghallgatására, illetve a miniszterek rendszeres beszámoltatására. A jelenlegi, párt-alapú frakciók megszűnnének.

– A képviselők ilyen jogállásához értelmetlenné válna az a mostani vita, hogy arányos képviselet elve érvényesüljön.

– A képviselők csak kivételes alkalmakkor üléseznének az Országgyűlés épületében, általában a megyei székhelyeikről vennének részt a vitában, tanácskozásukhoz az informatika mai lehetőségeit kihasználva (konferencia-metódus). A tanácskozások délután 5–6-kor kezdődnek, így a napi munkavégzésüket nem gátolná, egyébként pedig a jelenlegi képviselők munkájának csak kevesebb, mint 1/10 részét kellene ellátniuk, mert a másik 9 szakbizottság külön végezné saját feladatát. E munkájukat fizetség nélkül látnák el, legfeljebb minimális térítést, vagy ehelyett egyéb kedvezményeket kapnának.

– A mentelmi jog immunitas eleme maradna, az inviolabilitas megszűnne.

1.2. Az előbbi pontban (1.1.) szereplő testület mellett egy másikat is létre kell hozni 50–100 fővel („felsőház”), amelyik ellensúlyozhatja a „törvényház” szigorúan szakmai alapon felépülő jellegét, másrészt „morális kontrollt” gyakorol a végrehajtó hatalom fölött, elmozdítását kezdeményezi a az erkölcstelen, bár nem törvénysértő, úgyszintén a pökhendiségi alapon nem nyilatkozó stb. miniszternek, illetve más, magas rangú, de hasonlóan kifogásolható magatartású állami tisztségviselőnek. Ennek tagjai a korábbi államfők, helyi önkormányzatok, egyházak, szakmai önkormányzatok, nemzeti és etnikai kisebbségek, egyetemek, a tudomány stb. képviselői (esetleg a „törvényház” 10 szakbizottságának elnöke is).

2. Az államfő

– közvetlenül választandó, ez legitimációját erősítené, emellett hatáskörét jelentősen ki kell bővíteni.

– ki kell dolgozni büntetőjogi védelmét, tűrhetetlen, hogy a köztársaság „királyát”, niemandok becsmérelhetik.

– létre kell hozni tanácsadó testületét, amely segíti az államfőt, nemtelen támadásokra kellő eréllyel és tekintéllyel válaszol.

3. A kormány szintén hozzáértő tagokból álljon, ne jó „pártkatonák” alkossák! A szakbizottságoknak csak így lehet megfelelő partnere, másrészt a közvetlen „pártirányítás” is megszűnik.

– A miniszterelnök meghatározó szerepe változatlanul megmarad.

– Bizalmatlansági indítványt a miniszter ellen is be lehet nyújtani, erről a parlament (a két ház együttes ülése) dönt, de az államfő a miniszterelnök meghallgatása után dönthet a miniszter tisztségben hagyása mellett („államrezon”!).

4. A helyi önkormányzatok szerepét, súlyát növelni kell, megfelelő hatáskörmegosztást kell kiépíteni az állam és az önkormányzatok között (vö. II/1. vertikális hatalommegosztás).

– Községben-városban (5 ezer lakosig) az önkormányzati döntéseket egy 30 főből álló „bölcsek tanácsa” hozza (élén a „községi bíró” áll), döntéseinek törvényességéről a jegyző gondoskodik.

– Kiválasztásuk automatikus, a 60–75(?) év közöttiek nyilatkozhatnak, hogy részt kívánnak venni az önkormányzati döntésekben. Ha többen vannak, kisorsolják a döntéshozókat, ha nincsenek jelentkezők, 3 tagú „közigazgatási biztosság” irányítja a települést.

– A közigazgatási ügyintézést radikálisan meg kell gyorsítani. Pontosan meg kell határozni az ügy eldöntéséhez szükséges dokumentációt, ennek birtokában a kérelem benyújtásától számított 7 napon belül érdemi döntést kell hozni, stb.

– 5 ezernél több lakosú településen az önkormányzati döntéseket a III/1.1. pontban említett „törvényház” sémáján alapuló bizottsági rendszerben hozzák…

IV. Egyéb kérdések

1. A jogalkotás értelmetlen kuszáltságát meg kell szüntetni. Kétszintű normákat kell alkalmazni (jogszabály, valamint határozat vagy utasítás), minden más ál-szabályt kiadni tilos.

2. A közszférában foglalkoztatott minden munkavállalónak esküt kell tennie az alkotmány és más jogszabályok megtartására, a hazához való hűségre és a tisztességes, becsületes magatartásra a munkaviszonyba lépéskor („belépési eskü”) és a munkaviszony megszűnésekor („kilépési eskü”). A Btk-ba be kell iktatni egy „esküszegési” tényállást, megfelelően szigorú szankcióval, s ha valaki a kilépéskor „hamisan esküszik”, vagy ennek az eskünek a letételét megtagadja, meg kell büntetni és (meghatározott ideig) el kell tiltani a köztisztség betöltésétől.

3. A korrupció elleni küzdelmet alkotmányi szintre kell emelni. Elő kell írni, hogy minden dokumentum, amely az állami költségvetést érinti, nyilvános, annak mindennemű „titkosítása” érvénytelen és szankcionálandó, itt semmiféle kivétel nem tehető („slippery slope”).

4. A köz-és felsőoktatásba be kell vezetni az alkotmányos ismeretek oktatását (az etika mellett!), a helyi önkormányzati és a parlamenti képviselőknek ingyen kell eljuttatni az ezekről szóló tananyagot és induláskor konzultációkkal kell segíteni ezek megértését. Külön ki kell emelni a politikai-morális és jogi felelősség elemeit.

5. Az elmondottakból világos, hogy a döntő hangsúlyt a morális elemekre helyeztem, pedig az alkotmány jogszabály, nem etikai kódex. Ez igaz, de emlékeztetni kell arra, hogy az európai kultúra morális alapját jelentő hagyományoknak az EU „alkotmányába” foglalása milyen vitát váltott ki, vagy hogy az erkölcs romboló hiányára hazánkban a „szocialista” kormányzat is fölfigyelt. Talán már az idősebbek sem emlékeznek arra, hogy 2003 májusában megalakult a Köztársasági Etikai Tanács, amelynek létrehozását az akkori miniszterelnök kezdeményezte a közélet tisztaságának erősítése, a társadalmi és politikai életben az etikai normák érvényesülésének segítése céljából. – Akkor és ott hiányzott a létrehozó hatalom (kormány) morális háttere, a testület létesítése kezdettől fogva látszatintézkedésnek tűnt… Működése rövid ideig tartott, 2004 februárjában feloszlatta önmagát… A III/1.2. pontban említett „felsőház” ilyen funkciót is betöltene…

6. Az alkotmányosság garanciáit is megfelelően ki kell dolgozni és érvényesíteni kell. Milyen „jogállam” az, ahol maga az Országgyűlés van állandó alkotmánysértés állapotában azzal, hogy nem alkot törvényt az Alkotmánybíróság által megsemmisített helyett…? Ha az államfő fel lenne hatalmazva, hogy ilyen esetben oszlassa fel a parlamentet, ez önmagában elegendő garancia lenne arra, hogy a mandátumukat féltő képviselők ne hivatkozzanak a „konszenzus hiányára”!

7. Mindenképpen szükségesnek tartom új alkotmány kidolgozását és elfogadását, ám ennek csak akkor van értelme, ha túllép a mostani „csak jogszabály”-jellegén és ennél több, a társadalom számára is „alaptörvény” lesz, amelyet morális háttér is támogat.

8. Egy új alkotmány konstrukciójára különböző variánsok is elképzelhetők. Lehet a mostanihoz hasonlóan egyetlen ünnepélyes dokumentumba foglalni („chartális alkotmány”), lehet pl. három, külön is önálló dokumentum együttese (I. „társadalmi szerződés” a morális alapokkal; II. az alapjogok chartája; III. az államszervezet), esetleg más megoldás…