Nem igaz, hogy az 1949. évi XX. törvény (Alkotmány) sokszor módosított, jelenlegi szövege mindenben megfelel a jogállamiság kritériumainak! Nem igaz, hogy a sztálini alkotmányból mára csak annyi maradt, hogy Magyarország fővárosa Budapest! – Bizony, szükség van új alkotmányra, amint erről már korábban, éppen ezen a fórumon szó volt.

Bevallom, örömmel hallottam, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: arra törekednek, hogy Magyarországnak 2011-ben (korábbi tervek szerint 2012 végére) új alkotmánya legyen. Bárcsak már ott tartanánk, hiszen a korábbi európai „szocialista tábor” országai közül már csak hazánknak nincs új alaptörvénye a politikai rezsimváltás után.

Jó, jó, de addig mi lesz? – tehetjük föl az ismert kérdést.

Nos, a jelek nem túl szívderítőek!

1. Elkezdődött a szövegtervezet előkészítése meglehetősen nagy csinnadrattával! Létrejött egy alkotmány-előkészítő eseti bizottság az Országgyűlésben, „mindenkihez” felhívás érkezett, hogy tegyenek javaslatokat a szövegre, ezen belül az érdekképviseletektől, szakmai önkormányzatoktól, egyetemektől stb. is várnak hasonló dokumentumokat.

Persze, azonnal beindult a „zümmögő kórus” is. Minek ez a nagy felhajtás, minek kell átvágni az egyszerű embert? Minek kell tőle is javaslatot kérni, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy ezeket a kutya sem veszi figyelembe? – Tévednek a „zümmögők”!

Aki beküldi saját javaslatait, úgy érezheti, hogy ő is hozzájárult az ország alaptörvényének előkészítéséhez; azt pedig senki sem gondolhatja, hogy minden ötletéből alkotmányos szabály lesz majd.

Vannak intézmények, amelyeket hajlamosak vagyunk lenézni, jóllehet hasznos funkciót tölthetnek be. Az idősebbek emlékezhetnek, hogy pl. a hetvenes-nyolcvanas években még létezett az ún. „társadalmi vita”. Ez azt jelentette, hogy a jelentősebb törvények tervezetét előzetesen a választópolgárok elé terjesztették, hogy ismerjék meg, vitassák meg, és tegyenek javaslatot az esetleges előzetes módosítására. – Mindig hatalmas morgás kísérte az ilyen vitákat! Hogy erre semmi szükség, csak időpocsékolás az egész, az egyszerű választótól miért várnak szakmai-jogalkotási javaslatokat, miért áltatják azzal a „vita” részvevőit, hogy javaslataik fontosak a törvényhozók számára?!

Vallja be, Nyájas Olvasó, hogy nem mindennapi olvasmánya a Magyar Közlöny! Vallja be, hogy nem jogszabályok olvasásával kel-fekszik! – Még a joggal hivatásszerűen foglalkozók is kihagynak olykor, az átlagpolgárok egy része pedig talán még soha életében nem látott Magyar Közlönyt…

Nos, ezért voltak hasznosak a „társadalmi viták”. – A részvevők megismerhették a törvénytervezetet, az előadó szakszerűen elmagyarázta a fontosabb elemeket, kérdéseket tehettek föl róla stb. Ha később soha nem is látta a törvényt, már volt róla bizonyos ismerete, minimális tudása. (Bizony, a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv-nek a társadalmi vitára vonatkozó szabályait az 1990. évi XXXI. tv. azzal az indokolással helyezte hatályon kívül, hogy

Ehhez nem érdemes semmit hozzátenni.)

Meg kell tehát becsülni, ha valaki érdeklődik az alkotmány iránt, sőt, annyira figyel rá, hogy javaslatait is megfogalmazza vele kapcsolatban. Nem véletlenül írta Wilhelm Merkl a Verfassungschutz [Alkotmányvédelem] című művében (Stuttgart, 1935), hogy az alkotmány legbiztosabb védelme, ha az állampolgárok szívében gyökeredzik…

2. Elindult tehát az alkotmány-tervezet előkészítése, és – sajnos – ezzel párhuzamosan a még hatályos 1949:XX. tv. módosítási „dühe” is folytatódott.

Előre kell bocsátani, hogy 1949 és 2009 között az alkotmányunkat összesen 46 alkalommal módosították. Ez elképesztő szám, főleg akkor, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy „az alkotmány évtizedekre, a törvény évekre, a rendelet hónapokra szól”. – Ha pedig még azt is hozzátesszük, hogy a 2010. évi választásokat követően újonnan (május 14-én) megalakult Országgyűlés 2010. szeptember 13-ig (az őszi rendes ülésszak megkezdéséig) máris 6-szor módosította a magyar alaptörvényt, akkor a gyengébb idegzetűek el is sápadhatnak…

Valahol érteni vélem a Fidesz-kormányzatot. A legutóbbi választásokat elsöprő arányban megnyerve 68 %-os többséget szereztek az Országgyűlésben, és most, a győzelem mámorában mindent egyszerre akarnak megcsinálni, nehogy a választóikban csalódást keltsenek „késlekedésükkel”. Ez elismerésre méltó, nagyszerű teljesítmény – lenne, ha nem ígértek volna új alkotmányt 2011-re! De ígértek, és éppen ezért roppant veszélyes ez a mostani alkotmányozási „düh”!

Az idősebbek még emlékezhetnek 1989–90-re, amikor mindenki „kerekasztal” körül ült és „alkotmányozott”. Jellemző, hogy 1989-ben összesen 3 alkalommal (I., VIII. és XXI. tv.), 1990-ben pedig 6-szor (XVI., XXIX., XL., XLIV., LIV. és LXII. tv.) módosították az alaptörvényt. Ezek után csodálkozik-e még valaki, hogy nem, született új alkotmányunk? Valószínű, mindenki unta már a „permanens alkotmányozást”!

Mindez ma már szót sem érdemelne, ha napjainkban nem lennének hasonló jelenségek. Hogyan akarunk mi „új” alkotmányt készíteni, ha előtte minden részletet külön szabályozunk? Ha a végén ezeket „összeöntjük”, abból nem lesz új alaptörvény! Félő, hogy emiatt marad el majd az az élmény, az a katarzis, ami egy új alkotmánynak morális többletet adhatna. Miért nem figyel erre az aktuális hatalom?

Minden bizonnyal azért, mert nálunk igen alacsony szinten áll a közjogi kultúra, főképpen az elmúlt fél évszázad „népi demokratikus” hagyományai miatt. Ott ugyanis az alkotmánynak nem volt igazi súlya, nem korlátozhatta a „proletariátus” kizárólagos, erős hatalmát, ráadásul – éppen emiatt – az alkotmányozó (hatalom) sem különült el a törvényhozó (hatalom-)tól. – Tessék körülnézni! Ma nálunk szintén nincs különbség az alkotmányozás és az egyszerű törvényhozás között, legfeljebb az, hogy néhánnyal több képviselő szavazata kell, de ilyen képviselői arányok mellett ez még csak föl sem tűnik; alkotmányozás és törvényhozás – „egyremegy”; képviselőink talán nem is veszik észre, hogy mire szavaznak, persze, hogy könnyű „alkotmányozni”.

Ahol komolyan veszik az alkotmányt, bizony, megnehezítik a módosítását is, kizárják annak „ötletszerű” megváltoztatását. Illusztrációként idézzük ide Dánia példáját, ahol két, egymás után megválasztott parlament egységes szavazata, valamint egy sikeres népszavazás és a király jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy egy javaslatból elfogadott alkotmány-módosítás legyen:

Svédország alkotmánya (Nyolcadik fejezet A kormányzás szerkezete)is hasonlóan szigorú az alkotmány módosítását illetően:

Talán ennyiből is látszik, hogy egyes államokban mennyire komolynak tekintik az alkotmányokat, azok módosítását, s ennek fényében még érthetőbb, miért jelenthet aggodalmat a „permanens alkotmányozás” hazánkban.

3. De az alkotmány „leszázalékolása” mellett van még más, szakmailag igen súlyos probléma is az újabb közjogi gyakorlatban: egy kifejezetten ostoba, értelmetlen szamárság.

2010 tavaszáig az alkotmányt a törvényhez hasonló módon jelölték, hiszen formailag az is törvény volt, csak, persze, „különleges törvény” (vö. „az oroszlán is egy macska, csak egy kicsit nagyobbacska”), azaz a kibocsátás éve és római számmal az évenként folyamatosan növekvő sorszám, pl. 1949. évi XX. törvény, hasonlóképpen a módosítás is: 1989. évi XXXI. tv. az 1949:XX. tv. módosításáról.

2010 tavaszán-nyarán azonban „új fejezet” kezdődött a törvények jelölésének évszázadok alatt kialakult rendszerében, valaki … rettenetesen … „elgondolkodhatott”…

A 2010. május 14 – szeptember 13. közötti (összesen hat!) alkotmány-módosítás megjelölése ugyanis a következő:

Nézzük, mi ezzel a baj!

a) Az alkotmány még ma is törvény, tehát a jelölésének meg kell felelni annak, ahogy a törvényeket jelölik, azaz annak, amit előbb részleteztünk. Az, hogy ezeknek a módosításoknak az elején – a mostani helyzetben kissé nagyzolva – az szerepel, hogy „Az Országgyűlés mint alkotmánymódosító hatalom”, még nem jogosít föl senkit, hogy a hagyományos és hatályos jelöléstől önkényesen eltérjen. – De ha valami értelme lenne!

b) Mostantól kezdve ugyanis nem lehet alkotmánymódosítást keresni! – Eddig csak végig kellett nézni a törvények számait, s megnézni, melyekkel módosítottak alkotmányt. Ha valamely sorszám hiányzott, azt is meg kellett nézni! – De most? Minden naptári napot egyesével meg kell nézni, nem módosítottak-e éppen akkor alaptörvényt? (Semmi sem mutatja, ha valamelyiket véletlenül kihagytuk!)

Igen, lehet tanácsokat adni, hogy csak azokat a napokat kell megnézni, amikor éppen ülésezett az Országgyűlés, mert módosításokat csak azokon a napokon fogadhatott el… – Persze, ez lenne a logikus, de a mostani helyzetet végtelenül buta(!) ötlet szülte! Nézzük csak!

2010-ben az Országgyűlés május 14 – június 15. között tartotta a tavaszi rendes ülésszakát, június 21 – július 22. között nyári rendkívüli üléseket tartott, majd szeptember 13-án kezdődött az őszi rendes ülésszak. – Hát akkor mit kezdjünk az említett utolsó két módosítással, amelyek augusztus 11-i változtatásra utalnak, amikor nem is ülésezett a magyar parlament(!), pedig, ugye, az „augusztus 11-i módosítás” a köznyelvben azt jelenti, hogy „ekkor módosították”? Lehetne ugyan pl. arra hivatkozni, hogy a dátum a kihirdetés napját jelenti, de hasztalan!

c) Ámde még nincs vége! Mostantól kezdve ugyanis nem lehet alkotmánymódosítást hivatkozni(!) sem, márpedig ez (alkotmány)bírósági iratokban, tudományos írásokban, szóbeli megnyilvánulásokban stb. elengedhetetlen. Vegyünk egy példát!

Az előbbiekből látszik, hogy pl. július 6-án két alkotmánymódosítás született, az „egyik”(?) az 1949. évi XX. törvény 61. §-a helyébe léptett új rendelkezést, a „másik”(?) a 44/B. § helyett iktatott be újat.

Augusztus 11-én szintén két módosítás történt, az „egyik”(?) az 1949. évi XX. törvény 46. § (3) bekezdését, valamint a 70/I. §-át módosította, a „másik”(?) a 40/B. § (4) bekezdését.

Kérdésem, hogy hivatkozni lehet-e pl. a következőképpen: „az 1949. évi XX. törvénynek az a 2010. augusztus 11-i módosítása, amelyik két módosítást tartalmazott, s abból a 70/I. § megváltoztatását célzó §”?

Nos, ez semmilyen! – hogy válaszoljak a címben föltett kérdésre is!