[1] Petőfi Sándor (1823–1849) a 19. század nagy költője volt. Jelen sorok szerzője, aki egy ideig a 7. században élt (ti. a mezőtúri 7. gépkocsizó lövész században), nem ismerte személyesen Petőfit. Ismerte viszont Finta őrvezetőt (?–?), a 7. század nagy költőjét, aki reggelenként „Ébresztő, föl!” szavakat hörögve-üvöltve költötte a katonákat Mezőtúron.

[2] A Tisza olyan magyarországi folyó, amely kettészeli Szegedet, a „Szerette város”-t (vö. Péter László, 1986). Az iroda-lomtörténészek kimutatták, hogy Szeged nem tévesztendő össze Augiász istállójával; a Tiszát nem azért vezették át Szegeden, hogy „mossa a város minden szennyesét”.

[3] napnak alkonyulatánál – Estefelé járt az idő, azért nem vette észre a költő, hogy nem a napnak az alkonyulatánál, hanem a Tisza alkonyulatánál áll. A Tiszának ugyanis Petőfi idejében még voltak alkonyulatai, konyulatai sőt főkonyulatai is, de ezek ma már nem láthatók. A középkorban a tréfás végvári vitézek, az újkorban a dörzsölt kalmárok, a legújabb korban pedig a tanult, mindenkit beugratni kész vízépítő mérnökök sorra átvágták őket. Ez utóbbiak fő munkaeszköze az ásó és a kapa volt (pl. Paleocapa).

[4] Megállék – Mielőtt Alpáry Gyula a nyári szabadsága alatt társadalmi munkában gátat épített a Tiszán (vö. Alpári nyári gát), azon rengeteg alkonyulat, konyulat, főkonyulat, meg állék volt található. Mint tudjuk, a Duna jegén Mátyást királlyá választották, a Tisza jegén pedig léket vágtak. A léknek két fajtája ismert ebben az időben: a mesterséges lék és a természetes lék. A jég hátán is megélő nép hosszúnak találta e kifejezéseket, s kínjában páratlan nyelvi leleménnyel alkotta az új szavakat. A mesterséges léket a halászok vágták különböző célokra, innen az elnevezés is, pl. halfogáshoz – hallék, mosáshoz – moslék, hajmosáshoz – hajlék stb. Bámulatos, mennyivel egyszerűbb a „szükség van a befagyott víz tetején egy olyan mesterséges nyílásra, amelyen keresztül esetleg halat is lehet fogni” helyett „kellék”-et mondani. Van tehát valódi lék, meg állék. Ez utóbbi kifejezés csak lassan terjedt el, akkor használták, amikor a jégen nem mesterséges, valódi emberkéz alkotta, hanem ismeretlen eredetű lyuk tátongott. A halász csodálkozva nézte (vö. ámulék-bámulék), kereste a magyarázatot. E titokra kétszer is fény derült. Először akkor, amikor a téli pusztán legeltető juhász egyik vezérürüje veszett oda a befagyott Tiszába (vö. ürülék). Másodszor tavasszal, de ekkor az összes jég elolvadt. – A Debreceni Egyetem legújabb nyelvészeti kutatói megfigyelték, hogy egy réti sas alatt is beszakadt a jég. Rögtön hazaszaladtak, hogy megalkossák az új szót: saslék, amiből az ottani í-ző nyelvjárás miatt lett: saslik.

[5] Túr – Határszéli kis falu a Tisza felső folyásánál, Túri Dani szülőhelye. Lakóit a környékbeliek nem szerették, egyenesen állatokhoz hasonlították (vö. „Túr a disznó, Túr a határszélen”). NB. Ez a település nem azonos a Petőfi kapcsán említett Mezőtúrral!.

[6] parttalan – E szó miatt mentette fel a bíróság Alpáryt. Sajnos, bár nevezett egész nyáron építette a gátat, az mégis fércmunkának bizonyult, a Tisza ugyanis állandóan elöntötte az Alföldet. A Felső-, Közép- és Alsó-Tiszai Vízművek legjobb szakemberei évekig nem találták az okát, végül olasz vízmérnököket kellett segítségül hívni. Ezek néhány hónapon belül kiderítették: Alpáry a Tiszának csak az Északi Középhegység felé eső partjára épített gátat – az Alföld oldalára nem. – Az ügynek egy jogtörténeti és egy nyelvi érdekessége is van. Alpáryt perbe fogták. A bíróság Alpáryt tárgyalásra, Alpáry a tárgyaláson Madáchcsot idézte: „Inkább kitüntetés járna, nem letolás”. (Mint látjuk, Alpáry ez esetben rosszul emlékezett, Madáchtól – „Csak hódolat illet meg, nem bírálat” – kizárólag a „nem” szót idézte.) Hangjában nem kis sértődöttséggel hiányolta a „Kiváló Társadalmi Munkás” kitüntetést, mondván, hogy ő legalább egy partot épített a Tisza mellé, utalva egyben Petőfi korára, amikor a folyó teljesen „parttalan” volt. (A bírósági felmentő ítélet ezen alapult.) – Az ügy nyelvi érdekessége az olaszok vízmérnökökhöz fűződik. Mikor sikerült kimutatniuk, hogy csak egy gát van, elkezdtek kiabálni: „Al pari?, Al pari?” Az építőmester, Alpáry, bár csupán két szót tudott olaszul („naplemente”, „tintatartó”, de ezek sem olasz szavak), mégis azonnal odaszaladt, azt gondolván, őt hívják, pedig nem! Az „al pari?” ugyanis magyarul azt jelenti: „hol a párja?” (azaz: hol a másik gát?) – A rossz, féloldalas munkát azóta nevezik alpári munkának.

[7] Megbotoljék – A „megbotlik–megbotoljék” mintájára lásd még a „csuklik–csukoljék”, a „siklik–sikoljék”, a „hanyatlik–hanyatoljék” stb. szópárokat. Mindegyik szabályos nyelvtani alak. E szabály ismeretében játszi könnyedséggel képezhetünk újabb szópárokat más ikes igékből is, mint pl. „szaglik–szagoljék”, „paklik–keverjék”, „sámlik–ráüljék” stb.

[8] piros sugárnak – Petőfi forradalmisága nyert itt csodaszép megfogalmazást: a Tisza sima tükrét az 1919-es Tanácsköztársaság forradalmi vörös csillagának fénye sugározta be.

[9] tündér, táncot – Vö. „Egyedem-begyedem, tündértánc, Túri Dani, mit kívánsz?”.

[10] sarkantyúk pengése – Ezen a helyen az eredeti kézirat nem jól olvasható. Könnyen lehet, hogy a költő itt a „sárkány-tyúk” szót használta (vö. Az anyám tyúkja). Ezt a feltételezést az cáfolja, hogy a verset nem a költő apja írta... (akkor ugyanis az apja lett volna a költő!). Azt sem zárhatjuk ki azonban, hogy „sár-kátyúk”-ról énekel Petőfi, hiszen a XIX. század elején Kiskőrösön ritkán fordultak elő portalanított bitumenes utak, annál sűrűbben a sár-kátyúk. Tény viszont, hogy azok felől többnyire a kocsisok káromkodása hallatszott, nem pedig pengés, tehát valószínű, leghelyesebb a sarkantyúkra gondolnunk.

[11] a Tisza túlsó partján – „Numerus clausus mitmatat Kandó Bandó” – mondja az orosz, aki latint is tanult, de azt már szinte teljesen elfelejtette (mert e szállóige helyesen: „Bonus Homerus dormitat quando”, azaz „A jó öreg Homérosz is elbóbiskol olykor”). – A többi stimmel. Hiába állítják, hogy „Petőfi nem al(q)szik”, ezúttal bizony ő is „elbóbiskolt”, nyilvánvalóan azért beszél a „parttalan” Tisza „túlsó partjáról”. – Hozzá kell tennünk, hogy ezt az irodalomtörténeti finomságot csak a „vájtfülű” hallgató veszi észre, a „vájtszemű” olvasó az egészből úgyszólván semmit sem érzékel.

[12] Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be – Petőfi követői e vers megjelenése után nem használták az obszcén „nyasgem”, illetve a „tökrossz” kifejezést, hanem helyette – nem kis nyelvi leleménnyel – azt mondták: „Füttyents be az ünnepélyes csendembe!”.

[13] a malom zúgása Csak olyan volt, mint szúnyog dongása – E vers nyomán népdal is született a Tisza mentén:

„Nagy távolban van egy malom,

Szúnyogok donganak azon.

Nekem is van egy szúnyogom,

Oda viszem, s megőrölöm”.

E felejthetetlen dalra már születése másnapján azért nem emlékezett senki, mert egyrészt értelmetlen volt, másrészt a vége nem is rímelt.

[14] Ottan némán, mozdulatlan álltam – Sistergő ellentét feszül a költő és környezete között. Ő némán, mozdulatlan állt, miközben minden mozgott körülötte. Folyt a tündértánc és a Tisza, sietett a menyecske. – Mint a későbbiekben látni fogjuk, erre faragott rá Petőfi..

[15] Mely nyelv merne versenyezni véled? – Ez a jelenség a természetben (meteorológiában) szárazlégköri homályként, az irodalomban költői homályként ismert. Nem világos ugyanis, hogy milyen nyelvre gondol a költő, amely a természettel versenyezhetne. Nyilván valami természetes nyelvre, mint pl. finn-ugor, szamojéd, osztyák, lapp (kérdő módban: osztyák már a lappot? – mire a válasz: „már osztya Penkó”).

[16] nagy vagy – E szavak magyarázzák, hogy a költő miért a Tiszáról s nem a Zagyváról írt. Hogy hangzott volna pl. az, hogy „nagy vagy Zagyva, vagy csak zagy-hab vagy?”

[17] Késő éjjel értem a tanyára – Hát persze, hiszen mozdulatlan állt, nem sietett! Szemrehányást csak magának tehet emiatt Petőfi!