Általában az alkotmányok és a fontosabb, jelentősebb törvények elején szokott lenni ún. preambulum, egy többnyire ünnepélyes bevezető, amelyik meghatározza az adott jogszabály célját, értelmét. Persze, más, alacsonyabb szintű jogalkotási termék elején is lehet ilyen bevezető, elegánsabbá teheti a miniszteri rendeletet is.
Nos, a közúti közlekedés szabályairól szóló jogszabály az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (közismertebb nevén: KRESZ) is ilyen preambulummal kezdődik: „A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azokat mások is megtartják. Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben”.
Mielőtt azonban elandalodnánk e sorok zsongító szépségén, vegyünk szemügyre néhány egyéb rendelkezést is, pl. a gyalogosokra vonatkozó szabályok egy részét. Íme, idézet a 21. §-ból:
[…]
(6) A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.
(7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.
(8) A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.
Ha vannak jogszabályok, amelyekből kiordít a butaság, akkor ez egyike az ilyeneknek.
Nézzük csak a (6) bekezdést! Maga a tökély! Pontosan meghatározza, hogyan viselkedjen a normális gyalogos az egyébként veszélyes közlekedés körülményei között (legyen körültekintő, ne lassítson az úttest közepén stb.!).
A (7) bekezdéssel kapcsolatban sem lehet kifogásunk, ez is érthető, világos szabályozás. Azért vannak a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, hogy ott a gyalogosok nagyobb biztonságban legyenek.
És akkor színre lép a korlátolt, buta jogszabályszerkesztő, és elrontja az egészet!
A (8) bekezdésben megismétli a (6) bekezdésben már leírt óvatossági szabályokat, teljesen fölöslegesen, hiszen ott mindenki elolvashatja. Ne mondjuk azt, hogy „ismétlés a tudás anyja”, mert ez általában igaz lehet, itt azonban ez súlyos kodifikációs hiba!
A legnagyobb baj azonban az, hogy ez a rendelkezés ostobaság, romboló, kártékony hatású és értelmű szabály, semmissé teszi a (6) bekezdést. Hogyan is szól? „A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja”. − Ez igen! Ebből ugyanis az következik, hogy akinek elsőbbsége van, az nem köteles meggyőződni az átkelés veszélytelenségéről.
Mielőtt bárki is legyintene, arra célozva, hogy én beszélek butaságokat, sietek emlékeztetni, hogy „már a régi rómaiak is” ismerték az ún. „argumentum a contrario”, azaz „az ellenkezőből való érvelés” vagy bizonyítás elvét. Ezt a köznyelvben úgy is szokták mondani, hogy „ami nem tilos, azt szabad”. − Bizony, e buta szabály szerint nem tilos a járdáról a zebrára körültekintés nélkül lelépni!
Senkinek ne legyenek kétségei: „felvilágosult” polgártársaink rettenetesen tudják ám a jogaikat! Leszegett fejjel vágnak neki az átkelőhelynek, jogaik teljes tudatában. Elárulom: nem akarom bajukat, de olykor arra gondolok, jó lenne, ha egyszer valaki rádöbbentené mérhetetlen butaságukra... (Nem tekintem „jó” hírnek, pláne nem igazam bizonyítottságának, de tessék megfigyelni: egyre több hír szól arról, hogy gyalogosokat ütnek el a zebrán; 2010 végén arról szól az egyik tudósítás, hogy ebben az évben a korábbi, azonos időszakhoz képest 10 %-kal több ilyen baleset történt …!)
Azt is elárulom: nem szoktam „kiharagudni” a gyalogosokra az autó vezetőüléséből sem, hiszen magam is szoktam gyalog járni. De őszintén dühös vagyok azokra, akik nem néznek semerre, mielőtt lelépnek a járdáról, sőt, nem szeretem az olyan ifjú bunkókat sem, akik direkt le is lassítanak az átkelőhelyen, hogy kajánul vigyoroghassanak az ott várakozó autósokra, miközben ők csupán jogaikat gyakorolják…
Csak az a (8) bekezdés, csak azt tudnám feledni…!
Nemrég hallottam a hírt: egy távoli ismerősömet elütötték a gyalogos-átkelőhelyen. Igaz, kerékpárral akart átmenni. Valószínű, ezek az emberek azt gondolják, hogy biciklivel átmenni az átkelőhelyen ugyanolyan, mint gyalogosan, sőt, még jobb is, mert hamarabb átérnek és máris szabad az út az autósoknak.
Végzetes lett számára ez az okoskodás, „szerencsére”, csak a lába tört el! Az itt a gond, hogy míg az autós viszonylag jól ki tudja számítani, hogy gyalogos akar előtte átmenni a zebrán, tehát lassítani-megállni kell, addig a kerékpáros sokkal hamarabb eléri az úttestet, az autósnak jóval rövidebb időt hagyva a lassításra, s ezzel egyenes arányban növeli a saját esélyét arra, hogy elüssék…
Nem akarok okos tanácsokat adni a kerékpárosok érdekvédelmi szövetségének, de arra roppant büszkék voltak, hogy sikerült elérniük a biciklisek szabad behajtását az egyirányú utca tilos végéről, de arról nem hallottam, hogy az előbb említett átkelés biztonságára is ugyanilyen gondot fordítottak volna!
Csak az a (8) bekezdés, csak azt tudnám feledni…! – sóhajthatok föl ismét, miként Ádám is fölsóhajt Madách Imre: Az ember tragédiájának legvégén („Csak az a vég! − csak azt tudnám feledni!”). Ámde ott az Úr még hozzátette azt is: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” …
