„Teljes gőzzel” folyik nálunk manapság az alkotmányozás, mindenki a tervezett szövegről vitatkozik. Igaz, olykor az embernek az az érzése, hogy túlságosan is sok energia megy el a viszonylag kisebb jelentőségű kérdések tisztázására, mint a súlyosabb problémák megoldására; úgy is mondhatjuk, hogy hiba, ha a teljes gőz a kürtre irányul, miközben a hajó egy métert sem halad előre…
Bizony, sok időt fecsérelünk a fölösleges polémiákra! Hallottuk, hogy a kormánykoalíció által március 14-én beterjesztett javaslat „Európa egyik leginkább jövőorientált alkotmánytervezete”, mások ezzel szemben arra hivatkoznak, egyáltalán nem „jövőorientáltságra” mutatnak azok a terminológiai változtatások, amelyek inkább a múltba révedést, mintsem a jövőbe tekintést példázzák. Ehhez azt említik, hogy az eddigi „megye” helyett a tervezetben „vármegye”, az eddigi „Legfelsőbb Bíróság” helyett „Kúria” szerepel, és, persze, megjelenik benne a „Szent Korona” és a „sarkalatos törvények” mára már szinte elfeledett kategóriája is.
Most azonban csak a Kúria – Legfelsőbb Bíróság problémájával foglalkozunk.
A Kúria régi intézménye törvénykezési szervezeti jogunknak. (Igen, a törvénykezési jogunknak, ez ugyanis az igazságszolgáltatást, a bírósági ítélkezést jelenti, nem pedig azt, amit napjainkban már úgyszólván minden „nagypolitikai” megszólaló, pártfunkcionárius és parlamenti képviselő egyaránt rosszul, hibásan, tévesen használ; végzetesen összetévesztve ezt a fogalmat a „törvényhozással” amit a parlament végez!)
„A mohácsi vész után kialakult bíróságok közül a legfőbb nemesi bíróság a Királyi Kúria, mely két bíróságot foglal magában: a hétszemélyes táblát és a királyi táblát” (Csizmadia Andor – Kovács Kálmán – Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet. Tankönyvkiadó, Budapest, 1978, 202. p.). „Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc leverése után … Az egész igazságszolgáltatási szervezet a bécsi igazságügy-minisztériumtól függött. A legfelsőbb fórum az ugyancsak Bécsben az összes koronaországokra kiterjedő hatáskörű legfőbb ítélőszék (Oberster Gerichtshof) volt… Ez … 1861-ig, a régi magyar Kúria visszaállításáig maradt érvényben” (I. m. 324. p.). Bár az 1919. évi „Tanácsköztársaság” a korábbi bírósági szervezet helyébe „forradalmi törvényszékeket” állított föl, e rövid időszak után ismét a Kúria lett a legfelsőbb szintű bírósági szerv, egészen 1949. évi alkotmány hatályba lépéséig. – A Kúria tehát – kisebb megszakításokkal – évszázadokon keresztül létezett; az elnevezés visszaállítása tehát egy régi fogalom újraalkalmazása lenne…
A Kúriát 1949-ben a Legfelsőbb Bíróság váltotta az igazságszolgáltatási szervezet élén.
Ez utóbbi elnevezése egyáltalán nem volt logikátlan. Az Alkotmány (1949. évi XX. törvény) 36. §-a szerint
„(1) A Magyar Népköztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága, a felsőbíróságok, a megyei bíróságok és a járásbíróságok gyakorolják.”
Ugye, világos: vannak „felsőbíróságok”, és az a szerv, amelyik még ezeknél is „magasabb szinten” helyezkedik el, nyilvánvalóan a „legfelsőbb” elnevezést kaphatta?
Tegyük hozzá, hogy sok szakmai jellegű tanulmányban, komoly tudományos igénnyel készült kötetekben, sőt, tankönyvekben is a „Legfelső Bíróság” kifejezés szerepel (lásd pl. Emberi jogok, szerk. Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila, Osiris Kiadó, Budapest, 2003). – Sajnos, ezek szerzői abban a súlyos tévhitben vannak, hogy ami fölött már nincs semmi, az a legfelső, értelmetlen még tovább „ragozni” a felsőfok „-bb” jelével. – Csakhogy ez tévedés!
„Ha a -só -ső végű melléknév (alsó, felső) valakinek vagy valaminek a térbeli helyzetét jelöli, felsőfokát valóban két b nélkül mondjuk: legfelső, legalsó. Ha azonban nem eredeti jelentésükben használjuk őket, megkapják a -bb jelet: legfelsőbb bíróság, legalsóbb néprétegek. »A Magyar Népköztársaság legfelsőbb államhatalmi szerve az Országgyűlés.« − olvashatjuk az Alkotmányban”
(Sámbokréthy Péter: Legfelső vagy Legfelsőbb Tanács? Új anyanyelvi kaleidoszkóp, Gondolat, Budapest, 1980, 187. p.).
„Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak” – jutott eszembe a ma még hatályos alkotmányunk 70/G. § (2) bek-e, amikor a 2011. március 14-én a kormánykoalíció által benyújtott alkotmány-javaslat indokolásában a Kúriára vonatkozó magyarázathoz értem: „A Javaslat szerint az Alaptörvény a legfőbb bírói szerv elnevezését a nyelvtanilag is pontatlan Legfelsőbb Bíróságról Kúriára változtatja…” Megjegyzéseim: 1. Egy törvényjavaslat – az indoklását is beleértve – ne foglaljon (főleg hibásan!) állást nyelvtani kérdésekben! 2. Ha a szövegező nem tud valamit, az önmagában még nem baj, csak akkor válik azzá, ha nem kérdez meg senkit, mert ezáltal gyengíti a javaslat hitelét és megalapozottságát.
Kimondhatjuk tehát: ha nincs „felső” bíróság a magyar jogrendszerben, akkor a „legfelsőbb” megnevezés sem logikus.
Az elmondottak fényében kétszeresen is hibás és indokolatlan annak a (Szili Katalin által benyújtott) alkotmány-javaslatnak az egyik rendelkezése, amely szerint „1.§ (1) A Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelső Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi, illetőleg a közigazgatási bíróságok gyakorolják”. (Ha valaki azt hinné, hogy így kezdődik a javaslat, mert ez az 1. §, az téved; csupán azt a tébolyodott elképzelést mutatja ez is, hogy minden részt, fejezetet stb. a megelőzőktől „eltérő” módon − itt újból kezdődő sorszámozással − jelölnek… )
