Most, 2011 márciusában folyik hazánk legfontosabb közjogi dokumentumának előkészítése, parlamenti vitája. Ennek során komoly erők feszülnek egymásnak, ontják az érveiket, amelyek bizony már nem mindig olyan komolyak, legalábbis nem elég súlyosak. Halljuk, hogy a kormánypárti megszólalók „Európa egyik leginkább jövőorientált alkotmánytervezete” minősítéssel illetik az általuk benyújtott szöveg-javaslatot, az ellenzék pedig inkább „múltba néző”-nek tekinti ugyanazt, mondván, olyan fogalmakat, kifejezéseket használ, amelyek ma már túlhaladottak, anakronisztikusak, mint pl. a vármegye, Kúria stb. – Tegyük hozzá: ezek inkább politikai-média-ízlésbeli jelzők, mintsem szakmai megközelítések; minket ezek egyáltalán nem érdekelnek, azazhogy akkor mégis, ha szakmailag hibásak, ha nem állják ki a jelenkori mércék által megkövetelt minimumot sem.
Itt van mindjárt a T/2627 irományszámú, (FIDESZ és KDNP által beterjesztett) törvényjavaslat címe: „Magyarország Alaptörvénye”.
Azonnal szembetűnő lehet, hogy alaptörvényről és nem alkotmányról szól a javaslat. – Nem mindegy? Nem ugyanazt jelenti a kettő?
Nos, azt a dokumentumot, amelyet egy szuverén állam közhatalmának gyakorlásában elsődlegesen meghatározónak (és állandónak) tekintenek, azt ma alkotmánynak nevezik. Az alaptörvény fogalma is ismert, de más értelemben.
Az 1989. évi magyar alkotmányrevízió során a haladó „alkotmányozóink” folyamatosan a német példát vették alapul, ám – sajnos −, úgy, hogy nem vették figyelembe annak összefüggéseit, hanem csupán egyes elemeit ragadták ki, így aztán nem vált koherenssé az akkori alkotmányszöveg (legyen itt elegendő a konstruktív bizalmatlansági indítványra utalni…!).
Félő, hogy most is erről van szó!
Az 1949. május 23-i bonni dokumentum valóban az „alaptörvény” (Grundgesetz) elnevezést viseli, pedig a német nyelvben is ismert az „alkotmány” (Verfassung) fogalma. A preambuluma azt tartalmazta:
„Isten és ember előtti felelőssége tudatában, attól az akarattól áthatva, hogy nemzeti és állami egységét megőrizze és mint az egyesült Európa egyenjogú tagja, a világbékét szolgálja, a német nép Baden, Bajorország, Bréma, Hamburg, Hessen, Alsó-Szászország, Észak-Rajna-Westfália, Rajnavidék-Pfalz, Schleswig-Holstein, Württemberg-Baden és Württemberg-Hohenzollern tartományokban az állami élet új rendjének átmeneti időre történő kialakítása céljából alkotmányozó hatalmánál fogva meghatározza a Német Szövetségi Köztársaság alaptörvényét. Azoknak a németeknek az érdekében is intézkedett, akiknek a közreműködését megtagadták.”
A záró, 146. cikke pedig így rendelkezik:
„A jelen alaptörvény hatályát veszti azon a napon, amelyen a német nép szabad elhatározásával elfogadott alkotmány hatályba lép”.
Ez a probléma tehát már igen régi.
„Arra kérdésre, hogy miért nem alkotmánynak, hanem alaptörvénynek nevezik, a választ maga az alkotmány adja meg. Az alkotmány ugyanis preambulumában arról szól, hogy »átmeneti időre« szóló új rend megalkotására törekszik. Továbbá: az alkotmány olyan németekről is intézkedik, »akiknek a közreműködése lehetetlen volt«. A preambulum tartalmazza azt a követelést is, hogy a »szabad önrendelkezési jog alapján« a német egység helyreállítására kell törekedni. Kimondja az alkotmány azt is, hogy hatályát veszti, ha a német nép »szabad elhatározással« hozott alkotmánya hatályba lép. Nem kétséges, hogy az »alkotmány« elnevezést a nyugatnémet alaptörvény megalkotói egy olyan okmánynak tartják fenn, amely az elképzelésük szerint létrejövő egységes Németország alkotmánya lesz. A nyugatnémet irodalom az »alaptörvény« fogalmát elemezve rámutat arra az ellentmondásra, hogy régebben ez a fogalom különösen fontos és tartós szabályozást jelentő jogalkotást jelentett, míg most ez az elnevezés csak »átmeneti időre« szóló jogalkotásra vonatkozik.”
(Vö. Tóth Károly: A nyugatnémet alaptörvény kialakulása. In Nyugat-Európa alkotmányai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988, 307. p.)
A világon ma mindenütt az „alkotmány” elnevezés használatos, a „példát” jelentő német eset „alaptörvény”-fogalma pedig a leírottak alapján csupán egy ideiglenes jellegű, átmeneti időre szolgáló dokumentumra vonatkozik. – Ha valaki is a jelenlegi tervezetet véglegesnek szánja, mindenképpen ajánlatos, hogy ne az alaptörvény, hanem az alkotmány elnevezést használja!
2009-ben jelent meg „A történeti alkotmány. Magyarország ősi alkotmánya” című, 1139 oldalas kötet (szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta Zétényi Zsolt, Magyarországért Kulturális Egyesület); valamint ebben a blogban is (www.charlie-to.blog.hu) szó volt már (2009. május 8-án) hazánk „ezeréves alkotmányáról”. – Jó, ha tudjuk: ezek is értelmes kifejezések, még akkor is, ha a mai alkotmányozási folyamat néhány közjogilag alulképzett hangadója azt hiszi, hogy tetszése és akarata szerint „megváltoztathatja a világot”.
Könnyen lehet, hogy a „közjogilag alulképzett hangadó” kifejezés, bizony, kicsit sértőnek is található, ám mégis leírtam.
Mert hogyan állhat az elő, hogy a szövegező bizottságnak az az elnöke, aki az Európai Parlamentben is frakcióvezető-helyettes, nem tudja, hogy a nemzetközi kapcsolatokban is fontos a pontos szóhasználat? Mit mond, ha azt kérdezik, hogy miért nincs Magyarországnak alkotmánya még most sem, pedig úgy hallották, hogy készül? Azt mondja majd, hogy tulajdonképpen van, csak nem úgy nevezik? Miért, mert talán mégsem az, amit az egész világon ezzel a névvel illetnek?
„A törvényhozó három szavától egész könyvtárak mehetnek zúzdába”. Ez szellemes mondás, de hamisságát ma már egyértelműen felismerik. […] A jogszabályok a törvényhozó egy tollvonására megváltozhatnak. Viszont fennmaradnak más elemek, amelyeket nem lehet önkényesen megváltoztatni, mert szorosan kapcsolódnak civilizációnkhoz és gondolkodásmódunkhoz: a törvényhozó éppoly kevéssé hat rájuk, mint nyelvezetünkre vagy gondolkodásmódunkra.
René David: A jelenkor nagy jogrendszerei. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1977, 23. p.
Lám, az Országgyűlés szabadon törölheti az „alkotmány” kifejezést a mostani nagy nekibuzdulása során, de akkor mit is jelent pontosan az „alaptörvény” szövegében az, hogy „Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem legfőbb szerve”?
Nem kell tovább indokolni, de talán még egy kérdés ide kívánkozik: eddig a szakmai terminológia „alkotmányozó hatalom”-ról beszélt, de ugye, nálunk nem kell majd helyette „alaptörvényező hatalmat” emlegetni? (Bocsánat!)
Ehhez kapcsolódik, hogy némelyek a mai Országgyűlést is időnként „alkotmányozó nemzetgyűlésként” emlegetik. – E képviselők igazi szerencséje, hogy ők jelenleg nem alkotmányozó nemzetgyűlés tagjai, mert akkor nem „maradhatnának” tovább a parlamentben. (Erről részletesebben lásd szintén e blog 2009. április 1-i bejegyzését!)
Megjegyzem: a ma még hatályban lévő alkotmányunk (a számtalanszor módosított 1949. évi XX. tv.) 19. § (3) bek-e az Országgyűlés hatáskörébe utalja – többek között –, hogy
a) megalkotja a Magyar Köztársaság Alkotmányát;
b) törvényeket alkot;
tehát formálisan az Országgyűlés csak „alkotmányt”, nem pedig helyette „alaptörvényt” jogosult elfogadni. (Persze, lehet el nem ismerni az 1949. évi alkotmány jogfolytonosságát és ezzel egyidejűleg kinyilvánítani annak érvénytelenítését, ámde vigyázat, ezzel a saját legitimációjukat is érvénytelenítik, hiszen pl. őket is erre az alkotmányra épülő választójog alapján választották!)
Félő, hogy az országgyűlési képviselők jelentős része nem is érti, hogy „miről szól” az alkotmányozás, ezek alaposabb átgondolása helyett fohászkodnak (nem kifogásolható) és örülnek, hogy részesei lehetnek az ilyen nagyszerű eseménynek (ez is rendben van), de az érdemi javaslattal is kellene foglalkozniuk!
A „mai fiatalok” nyilván nem hallottak az országunk „ezeréves alkotmányáról”, mert ha hallottak volna, most nem ragaszkodnának a névváltoztatáshoz. Annak ugyanis éppen az volt a lényege, hogy azt igyekezett bizonyítani: Magyarországnak ezer éve van alkotmánya (azaz ezer éve része Európa civilizált közösségének), azzal, hogy az alkotmánynak (valljuk be: elegáns finomsággal) némi kiterjesztő értelmezést adtak, azt ti., hogy az alkotmány létrehozott (állam)szervezetet, megalkotottságot jelent (lásd ugyancsak e blog 2009. május 8-i bejegyzését!).
Ugye, mindenki hallott már arról, hogy a Magyar Köztársaság 1949. évi alkotmányából mára már csak annyi maradt, hogy „Magyarország fővárosa Budapest”. Arról már talán jóval kevesebben hallottak, hogy az ennek alapját képező 1936-os „sztálini” alkotmány címében szerepelt még egy kifejezés, nevezetesen az „alaptörvény” („основной эакон”). – Csak nehogy erre hivatkozzanak majd azok, akik „kivonták magukat” a 2011. évi „Húsvéti alkotmány” előkészítéséből!
Ha valaki ezeket nem tudja, az képes tudatlanul is „alaptörvényezni”.
