„… megszületett az a gyermek,
Az a gyermek, ott Bethlehemben.”
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a bethlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.
Ady Endre: Kató a misén
„… megszületett az a gyermek, Az a gyermek, ott Budapesten” – írhatnánk át epigonkodva Ady szép versét, de inkább ne folytassuk…!
Igen, megszületett az Alaptörvény …
Így kezdődik: Isten, áldd meg a magyart! – Jó ötlet, szép kezdés! A Hymnus (A magyar nép zivataros századaiból) emelkedett méltóságának megfelelő „belépő”, ténylegesen illik is egy ország (Magyarország) alkotmányának (alaptörvényének) elejére.
Nem minősítem azt a véleményt és nem is válaszolok az olyan megjegyzésre, hogy Istenhez fohászkodni a „felvilágosult”(?) XXI. század elején jelentős anakronizmus, úgyszintén az olyanra sem, hogy hogy kerül a köztársaság alaptörvényébe a monarchikus államformát (azaz a királyságot) jelképező Szent Korona, mert félő, hogy csak lenéző szánakozással tudnám kísérni azt az emlékeztetőt, hogy van egy hatályos törvényünk (2000. évi I. tv.), amelynek preambulumában az szerepel, hogy „A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban”. – Ugye, világos, hogy nem a „királyság”, hanem az „állam” ereklyéjéről van szó?
Meg kell magyaráznom magamnak, hogy miért jutott eszembe az Ady-idézet és miért is nem folytattam… Csak nincs nekünk is okunk „fölsírni”…!
Nos, hazánkban az „alkotmányozó hatalom” az Országgyűlés, ami azt jelenti, hogy ez jogosult meghatározni az alkotmány (alaptörvény) szövegét, a legutolsó betűt és írásjelet is beleértve, valamint azt is jelenti, hogy ugyanígy jogosult megváltoztatni is a teljes szöveget.
Feltűnő, hogy Magyarország új Alaptörvényének legelső mondata (azaz Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének első sora) nincs idézőjelbe téve.
Kár lenne legyinteni és e blogbejegyzés címével válaszolni, hogy ez „semmiség”, mert ennél jóval súlyosabb elvi problémáról van szó!
Már említettem, hogy az „alkotmányozó” (de ugye, nem lesz belőle ezután „alaptörvényező”?) hatalom tetszése szerint, szabadon állapítja meg az ország alkotmányát (alaptörvényét) és szabadon módosíthatja is azt.
Elvileg bármikor megkezdheti a módosítást, pl. úgy, hogy az első mondatot akként változtatja meg, hogy Isten, áldd meg, de minél gyorsabban ezt a szegény magyar népet, mert most már aztán rettenetesen ráférne! (Bocsánat ezért a buta szövegért!)
Mivel nincs idézőjel, formálisan nem tilos annak akár ilyen megváltoztatása sem, hiszen úgy látszik, hogy ezt is szabadon állapította meg az Országgyűlés. A tetszés szerinti módosítás tilalma abban az esetben állna fenn, ha a mondat idézőjelben lenne, azaz jelezné, hogy azt az idézett módon írta meg Kölcsey, senkinek nincs joga azt önkényesen megváltoztatni, átírni. – Nehéz elhinni, hogy ezt senki ne tudta volna…!
Bizony, hasonló a helyzet az új Alaptörvény utolsó mondatával is, ami úgy szól, hogy Legyen béke, szabadság és egyetértés. – Pontosan így van ott: idézőjel és felkiáltójel nélkül! Hiba lenne azt hinni, hogy a mostani országgyűlési képviselők ilyen szépen, tömören fogalmazták meg alaptörvényünk záró mondatát, ez ugyanis az 1848-as márciusi „12 pont”, azaz a Mit kiván a magyar nemzet. (akkor így, rövid i-vel és ponttal a végén) első mondata.
Röstelkedve írom ide, hogy a felszólító mondat végére felkiáltójel kell. Itt azonban maradhatna a pont (az ottani leírásnak megfelelően), de csak kizárólag akkor, ha ez a mondat idézőjelben állna, jelezvén, hogy ez nem az alkotmányozó által megfogalmazott „jogszabály”, hanem egy régebbi korból vett idézet, amit tilos megváltoztatni, mert ezt nem az alkotmányozó hatalom állapította meg. – Nehéz elhinni, hogy ezt se tudta volna senki …!
Persze, mindez semmiség! – Vagy talán mégsem? (Erre utal a címben a felkiáltójel utáni kérdőjel…)
