2009. április 19-én ebben a blogban (www.charlie-to.blog.hu) jelent meg egy bejegyzésem „Növeli, ki elfödi a bajt” (Illyés Gyula) – II. (A „gender”) címmel, s ebben szó volt a „gender-jelenségről”. Íme, a rövid emlékeztető:
A gender eredetileg egy szó nyelvtani nemének a megkülönböztetésére használt kifejezés volt. 1994-ben Kairóban a világnépesedési konferencián, és 1995-ben Pekingben a nők világkonferenciáján a feministák manipulatív módon a sex fogalmát fölcserélték a genderével, hogy a férfi és a nő közti nemi megkülönböztetést kiszolgáltassák a szubjektív döntés kényének. S ez az ENSZ és az EU határozatai révén az egyes államok politikai stratégiájává lett. Mindenkinek – már az iskolás gyereknek is – lehetőséget kell adni, hogy szabadon válasszon, hogy férfi vagy nő szeretne–e lenni, és identitását melegként, leszbikusként, biszexuálisként, transzszexuálisként vagy valami más egyébként akarja-e meghatározni.
Gabriele Kuby: A nemek forradalma. Kairosz Kiadó, Budapest, 2008, 63. p.
Ugye, világos? Mindegy, hogy az újszülött a „hagyományos megkülönböztetés” szerint milyen nemű, azaz lánynak vagy fiúnak „látszik”, ez a legújabb „trendi” szerint senkit sem érdekel majd. A ma még begyöpösödött fejű, maradi felnőttek előbb-utóbb kihalnak; az újonnan felnövők pedig szakítanak e hagyománnyal, s bizonyára epekedve várják, hogy csemetéjük „férfi vagy nő szeretne-e lenni, és identitását melegként, leszbikusként, biszexuálisként, transzszexuálisként vagy valami más egyébként akarja-e meghatározni”. – Hát lehet ennél szebb jövőt akár elképzelni is?
Az előbb már említett blogomban én erre a jelenségre kerestem magamnak magyarázatot is:
„Nos, az EU részéről ez a törekvés azért is érthető (vagy legalábbis magyarázható), mert állítólag az ottani tisztségviselők között az átlag-népességhez képest viszonylag nagyobb számban vannak a »hobit«-hoz tartozók, azaz a homoszexuálisok, biszexuálisok, transzszexuálisok, akik már csak saját érdekükben is nyilvánvalóan harcolnak a homofóbia ellen”.
Mert ma még mi történik? A babát váró fiatalok mielőbb tudni szeretnék a születendő gyermekük nemét. Amikor ez – hála az orvostudománynak és a technikának – kiderül, azonnal elkezdik keresni az ennek megfelelő nevet. Ha lány, akkor „Dzsenifer”, „Zoé”, „Hanga” vagy „Kloé”, ha fiú, akkor „Rómeó”, „Adonisz”, „Rikárdó”, „Zsombor” vagy „Balabán” lesz (főképpen azoknak a szülőknek a gyermeke, akik középiskolai tanulmányaik során gyógyíthatatlanul „beleszerelmesedtek” a görög és római mitológiába!J).
Jaj, persze, kell rékli, meg tipegő is! Nincs gond: kislánynak rózsaszínű, kisfiúnak kék szín dukál. – Ajándék is kell a gyereknek? Mi sem egyszerűbb: lánynak baba, fiúnak autó, természetesen.
No és, ha beköszönt a „szép új világ”? Akkor majd nem szabad a biológiai nemnek megfelelő nevet adni? – Bizony, ez könnyen lehetséges! Megkezdődött ugyanis – még nem az emberek, hanem – a fogalmak nevei nemek szerinti megkülönböztetésének fölszámolása. Elképedve olvastam ugyanis a Magyar Nemzet 2010. június 4-i számában Keresztes Lajos összeállítását („A német nyelvterület lapszemléje”), amelyben az egyik ismertetés így szól:
Nemi szempontból nem korrekt kifejezés a gyalogosátkelő?
Tages-Anzeiger (tagesanzeiger.ch) beszámol arról, hogy bizonyos „férfias” szavak használatát megtiltották a berni önkormányzat munkatársainak.
A baloldali-liberális zürichi napilap Nincs tovább „gyalogosátkelő” Bernben című cikkében tudósít a városvezetés nyelvpolitikai kiadványáról.
Bern vörös–zöld városvezetése gondoskodik a politikai korrekt kifejezések használatáról, ezért kiirtanának egyes szavakat. A svájci főváros vezetése szerint nemi szempontból nem korrekt kifejezés a „gyalogosátkelő”, ezért azt ajánlja, hogy a jövőben kerüljék azt és helyette a városi alkalmazottak használják a „zebrát”. Ez is szerepel a Városi alkalmazottak nyelvi irányelvei című kiadványban, amit csütörtökön mutatott be a berni városvezetés.
Szintén azonnali hatállyal száműzték a „csapat” kifejezés német változatát – Mannschaft – mert benne van a „férfi” (Mann) szótő. A főváros munkatársainak ehelyett az angol változatot, vagy a csoport kifejezést ajánlják. Ugyanezen okok miatt javasolják a „kezdő-” és „felhasználó-” előtagot tartalmazó szóösszetételek kerülését.
A tizenkét oldalas nyelvi irányelvek a városigazgatás munkatársai számára kötelezőek, áll a sajtónyilatkozatban. Aki nem tartja be az előírásokat, az problémákra számíthat a „munkatársi” – bocsánat, a „kiértékelő” – megbeszéléseken, amint ezt újabban mondani illik.
Óhatatlanul is eszembe jut az Albert Einsteinnek (1879–1955) tulajdonított mondás: „Két dolog végtelen: a világűr és az emberi hülyeség, bár az elsőben nem vagyok biztos!”
Ám nehogy azt gondoljuk, hogy az Unió „messze” van hazánktól, s emiatt nem érnek el hozzánk annak „új filozófiái”!
Bájos és kedves óvónő ismerősöm meséli, hogy az ő figyelmüket is fölhívták erre a „sajátos” tendenciára; arra kérvén őket, hogy mindennapi óvodai munkájukban tompítsák a hagyományos különbségtételt a lányok és a fiúk között: adjanak a fiúk kezébe is babát és a lányok kezébe is kisautót; persze, ne erőltessék nagyon ezt a „cserét”! – E felhívásnak az adott még nagyobb nyomatékot, hogy az egyik délelőtt egy igen fiatal, ám annál „fölvilágosultabb” anyuka viharzott be az óvodába és szemrehányóan rikácsolva kérte számon az óvónőkön, hogy nem haladnak a korral, még mindig azt hiszik, hogy a lányoknak csak babát, a fiúknak csak autót lehet adni játszani! Le is dobott az asztalra egy babát, hogy azt adják oda a fiának, mert ő már okosabb a mostani, sok buta kisgyereknél…
Az óvónők dermedten nézték a jelenetet, de nem akarták elvenni a „felvilágosult” gyerek játékát, ezért a mama távozásakor oda is adták kisfiúnak a babát, gondolván, hogy azt már otthon is megismerte és ragaszkodik hozzá.
Bizony, megtörtént a csoda!
A kisfiú odalökte a babát a lányok közé és autót akart szerezni a fiúktól, persze, nem finoman kérve a békés átadásra, hanem kitépni az egyiknek a kezéből. – Hogyan, hát a kisfiú nem hallott a „gender-jelenségről”, vagy hallott ugyan, de nem értette, hogy anyukája miért ordítozott az óvó nénikkel? – Vagy csak egyszerűen normális kis-ember, akit nem érdekelnek a „felvilágosult” felnőttek sajátos ötletei?
A fizikailag egészséges, szellemileg normális és értelmes óvónők még valamit elkövettek, ami többet nyomott a latba az egész Unió „aberrált” ötletét kitaláló és hirdető „hivatalnokainak” torz akaratától.
Úgy alakították a körülményeket, hogy a többségében lányokból álló csoportnak többségében kisautókat adtak játszani, tehát nem minden lánynak jutott baba. A fiúk játszottak az autókkal, tologatták azokat és brummogtak, „nénóztak” hozzá, a lányok dajkálgatták-tutujgatták a babáikat. Kisvártatva azt vették észre, hogy azok a lányok, akiknek csak kisautó jutott, nem „autóztak”, mint a fiúk, hanem elkezdték „bepólyázni”, „lefektetni” és „elaltatni” – igen, a kisautókat.
Egyelőre tehát az világos, hogy a normális óvodás kisgyerekek a „gender-filozófia” terén fölényes győzelmet arattak az Európai Unió zavaros-erőszakos felfogású, biológiailag hibás és az emberi faj jövője szempontjából roppant veszélyes és kártékony felnőtt-filozófiája fölött.
Abban is biztos vagyok, hogy ha ezek az egészséges óvodások felnőnek, megismerik a másik nemet (vagy pláne, a másik „igen”-t!) és gyermekük születik, akit karjaikban tarthatnak, soha nem fognak törekedni a „hobit”-ok soraiba lépni…
És még valamit. Az előbb említett Kuby-könyv (A nemek forradalma) ott közölt idézetének utolsó sorai így hangzottak: „… identitását melegként, leszbikusként, biszexuálisként, transzszexuálisként … akarja-e meghatározni.” – Bizony, a könyv megjelenése (2008), valamint e blogban 2009 áprilisában általam történt idézése óta történt egy és más. Mily öröm, kibővült a fiatalok szabad választási lehetősége!
Akkor még csak a meleg, leszbikus, biszexuális, és a transzszexuális lét között választhattak szabadon, mára azonban újabb lehetőségek nyíltak előttük: lehetnek „metroszexuálisok” (a metroszexuális férfi nagyvárosban él [a kifejezés is a metropolisz szóból származik] – legtöbbször – egyedülálló, de folyamatosan keresi az igazit. Sokat törődik magával: manikűr, pedikűr, festi haját, több kenceficéje van, mint az asszonynak, ruhákból is van 3 gardóbnyi neki. Hidratált bőr, halványan lakkozott körmök, tökéletesre tépkedett szemöldök. Ápolt megjelenés, nőies tulajdonságok, érzékeny lélek... Imádja az ékszereket, amelyeket gondosan választ ki, hogy azok öltözékével, és természetesen a legújabb divattal összhangban legyenek) valamint „triszexuálisok” (verseny a szélsőségekért, mindent szabad, ami korábban tabunak számított: elfenekelés, „pisi-szex”, segédeszközök, mindent és mindenkit kipróbálni, hármas-négyes együttlét, sőt, állatokkal stb.) is!
Ezek után meri-e még valaki azt mondani, hogy a mai fiatalok előtt nincsenek kecsegtető kilátásai a reményteli jövendőnek?
