2011. április 29-én jelent meg a hvg.hu „Vélemény” rovatában Kurcz Béla interjúja Gerő Andrással, „Miért ne lehetne ismét királyság Magyarország?” címmel.
Íme, az interjú bevezetője (az ún. „kopf”):
Miközben a brit uralkodóház Londonban nagy csinnadrattával beharangozott fényűző esküvője vonja magára a fél világ figyelmét, s a legutolsó felmérések szerint a britek többsége újra hitet tett a monarchia mellett, idehaza Gerő András történészt az alkotmányos királyság visszaállításának gondolata foglalkoztatja. „Csak elvi síkon” – intett óvatosságra, az ELTE és a CEU professzora, akinek intézetét, a Habsburg Történeti Intézetet a Közép- és Kelet-Európai Társadalomkutatási Alapítványba olvasztják.
Maga az interjú így kezdődik:
hvg.hu: Honnét a felfedezésre, s törvényhozási megvalósításra váró gondolat? Mi késztette, hogy ilyen vakmerő ötlettel rukkoljon elő?
Gerő András: Két évvel ezelőtt, 2009-ben vetettem fel először az ötletet, azóta kering a politikaformálás különböző fórumain: érdemes lenne elgondolkodni az államforma kérdéséről. Az jelentette inspirációját, hogy épp akkor ünnepelték az átgyúrt magyar alkotmány 20. születésnapját, s eltöprengtem azon, milyen problémák merültek fel a magyar demokrácia történetében, amire nem tudott kielégítő választ adni az alkotmány. Az egyik az autoritás, vagyis a tekintély kérdése. Abból indultam ki, sem kisebb, sem nagyobb közösség, így állam sem tud autoritás nélkül létezni. Még egy iskolai osztály sem!
Bevallom, nem szívesen veszem el Gerő András kedvét, de mert ő történész, s ezért bizonyára fontosnak tartja a „történeti hűséget”; én pedig emiatt kénytelen vagyok megjegyezni, hogy az „ötlet” nem tőle származik, és nem is 2009-ből, hanem jóval korábbról.
Az „idősebbek” még emlékezhetnek arra, hogy 1999-ben elég nagy port vert föl egy beadvány, amelyben azt kérték az Országos Választási Bizottságtól (OVB), hogy hitelesítse két aláírásgyűjtő ív mintapéldányát, amelyen éppen a királyság visszaállítására vonatkozó kérdések szerepeltek.
Részlet a 13/1999. (VI. 2.) OVB-határozatból:
A Magyar Királyság Párt képviseletében 1999. április 7-én R. E. elnök aláírásgyűjtő ív mintapéldányát nyújtotta be az Országos Választási Bizottsághoz. A kérelmező országos népszavazást kíván kezdeményezni a következő négy kérdésben:
„Akarja-e Ön, hogy Magyarország államformája Királyság legyen?”
„Akarja-e Ön, hogy a Királyt népszavazás útján válasszák meg?”
„Akarja-e Ön, hogy a Király megválasztásáig a Magyar Királyság Párt által kijelölt kormányzó vezesse az országot?”
„Akarja-e Ön, hogy a koronázási ékszerek kezelője a Király megválasztásáig a Magyar Királyság Párt legyen?”
Ez a hivatalos határozat már önmagában elég Gerő András állításának cáfolatára (hogy ti. ezt az ötletet ő vetette föl először 2009-ben), de néhány egyéb részlet még külön is fegyelemre méltó.
Nem fenyegetően sötétlő embertömegek zúgták követelésüket a királyság államformájának bevezetésére-visszaállítására, hanem a Magyar Királyság Párt, amelyik ekkor még nem volt valódi tömegpárt, hiszen mindössze 10 (azaz Tíz) tagja volt.
Az ún. „szívbaj” sem volt jellemző erre a Pártra, hiszen képesnek és alkalmasnak találták önmagukat arra, hogy kijelöljék azt az embert, aki kormányzóként a király megválasztásáig vezeti majd az országot.
Bizonyára azzal is pontosan tisztában volt a Párt teljes tagsága, hogy a kormányzó kijelölése óriási politikai-morális felelősséggel jár, ezért minden elismerést és megkülönböztetett tiszteletet érdemelnek, hiszen újabb, nem kisebb felelősséget is halandók lettek volna vállaikra venni, nevezetesen a „koronázási ékszerek kezelését”. – Na, ugye, hogy mennyire rendesek ezek a neo-royalisták?! (J)
Arról viszont már igazán nem ők tehettek, hogy az egészből nem lett semmi, mert az OVB nem hitelesítette az aláírásgyűjtő ívek mintapéldányát…
Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy a királyság visszaállításának kérdését 2006 májusában a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom újra előhozta, de ebből sem lett semmi…
Még egy megjegyzés: ha egy végzős egyetemista a szakdolgozatában olyan „eredeti” ötletével hozakodik elő, amely a szakmai irodalomban már korábban megjelent, csak éppen ő nem tudott róla, bizton számíthat a konzulens rosszallására. Ha egy „történész” követi el ugyanezt, nos, az nem föltétlenül válik dicséretére …
Csak nehogy valaki azt mondja erre, hogy 1999 még nem „történelmi távlat”!
