Nagyon sokan ismerik a cím első részében szereplő idézetet, s azt is tudják, hogy az kitől származik. Persze, Széchenyitől! … vagy Arany Jánostól … esetleg Kazinczytól … vagy mégsem? – Hallgassuk/olvassuk Komoróczyt!
Keletkezésének meglehetősen terjedelmes az irodalma. Sokak számára tartogat meglepetéseket is. Az egyik ilyen vélemény például 2007-ben a Zalai Hírlapban jelent meg: „Ez a szólás így, ebben a formában sohasem hangzott el.” Márpedig elhangzott! Sokan felkapják fejüket, amikor most itt azt olvassák, hogy nem Széchenyi Istvántól származik a mondás, noha legtöbben közülünk őt tartják a szállóige megfogalmazójának. Vannak, akik úgy tudják, Kölcseytől ered, mások Kazinczyt, a két Kisfaludyt, Bessenyeit tartják a mondás első használójának, illetve kitalálójának. Ilyen mondatokat tulajdonítanak az említett klasszikus íróknak: „Minden nemzet a maga nyelvéről ismertetik meg leginkább.” (Bessenyei György) „Nemzeti életet nyelv nélkül gondolni sem lehet.” (Kölcsey Ferenc) „Az egészséges nemzetiség (…) fő kísérője a nemzeti nyelv, mely míg az fennmarad a nemzet is él.” (Széchenyi István) „A nyelv teszi a nemzetet.” (Kisfaludy Károly) „A nyelv a lelke a nemzetnek.” (Kisfaludy Sándor)
Békés István Napjaink szállóigéi című munkájában az olvasható, hogy Arany Jánostól ered a mondás, ezt hirdeti néhány iskolai tankönyv is, tehát a magyartanárok és tanulók népes serege is Aranyra esküszik ebben a kérdésben. A jeles költőnél ezt olvashatjuk: „Félre, kishitűek, félre! Nem veszett el – / Élni fog nyelvében, élni művészettel / Még soká a nemzet!” Csakhogy sem Arany Jánosnál, sem a többi – fentebb idézett – írónál nem a címül írt forma található. És vannak olyan kutatók is, akik szerint az eredeti gondolat a francia felvilágosodás kiemelkedő alakjáig, Montesquieu-ig megy vissza: La langue, c’est la nation ( A nyelv maga a nemzet). De ez sem a címbeli változat!
Nem csupán az az érdekes, hogy hol fordult elő, ki használta először a címbeli változatban a szólást, hanem újabban az is, ki bukkant rá először. A szakirodalom két kutatót, egyetemi tanárt említ: Faragó József kolozsvári folkloristát és Grétsy László budapesti nyelvészt, nyelvművelőt. Mindketten Kőváry László (1819–1907) erdélyi írót tartják a szállóige megfogalmazójának, ugyanis Nyelvében él a nemzet alakban nála fordul elő Székelyhonról című könyvében. A mű Laborfalva című fejezetében olvasható: „Mert ha bémegyünk egy fővárosba, és látni akarjuk a nemzetet, színházát keressük fel. S itt áll előttünk a haza jelleme, művészete, divatja, irodalma, nemzetisége, társalgása, ízlése, erkölcse, szokása, tudománya, festészete… Itt veszi elé az utazó a csínmérőit, mert együtt találá a nemzet öregit, ifját, hölgyeit, férfiait… Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet! Legyen nálunk is országosan ápolt színház, s nem fogják Erdélyt kerülni színész gyermekei.”
Komoróczy György: Nyelvében él a nemzet.
Polgári Élet, 2009. szeptember 29.
Ámde mi az a „szószatyorság”?
A Magyar értelmező kéziszótár (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972) 1308. oldalán a „szószátyár” címszó alatt a következők olvashatók:
„mn és fn Fegyelmezetlenül bőbeszédű, fecsegő (személy). [szó+szatyor] ~kodik tn ige Szószátyár módjára beszél, es. ír”.
A címben szereplő utolsó szó tehát nem létezik az élő beszédben, de itt jól hangzik…
Az Országgyűlés Házszabálya az interpellációról a következőképpen rendelkezik:
90. § (1) Az országgyűlési képviselő az Alkotmányban meghatározottakhoz − a feladatkörükbe tartozó minden ügyben − magyarázat kérése céljából interpellációt intézhet.
(2) Az interpelláció tárgyát címszerűen meg kell jelölni.
(3) Az interpellációban meg kell jelölni a címzettet és azt, hogy miért a címzett illetékes a válaszadásra.
(4) Az Országgyűlés elnöke visszautasítja azt az interpellációt, amelyet nem az (1)−(3) bekezdés szerint nyújtottak be. Erről az Országgyűlést a soron következő ülésnapon tájékoztatja.
Itt közlök három, a mostani ciklusban (2010−2014) benyújtott interpelláció-címet, a visszakereshetőség érdekében megjelölve mindhárom iromány számát, ám elhagyva a benyújtó képviselők nevét (ez utóbbiak érdemtelenek az itteni megemlítésre). Előre szólok: ne engedjünk a csapongó gondolatok csélcsap csábításának; az itt közöltek ugyanis nem maguk az interpellációk (a miniszterhez/legfőbb ügyészhez intézett kérdések), hanem mindössze az interpellációk címei!
„Az egészségügyben dolgozók létszámának milyen mértékben kell csökkennie, szakmai és korösszetételének milyen mértékben kell romlania ahhoz, hogy elérje azt az ingerküszöböt, amely a növekvő munkaerőhiány kezelésére érdemi lépésekre készteti a Kormányzatot?”
I/2469. sz. interpelláció a nemzeti erőforrás miniszterhez
„Mikor veszi észre az Ügyészség, hogy forradalom volt és ennek megfelelően mikor állítja le a bukott rendszer által politikai ellenfelek ellen indított koncepciós eljárásokat, különös tekintettel Szima Judit rendőr szakszervezeti vezető, a Hunnia Csoport tagjai − köztük Budaházy György − és végül, de nem utolsósorban Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Kiss Róbert, a vonatkozó jogszabályi előírások ellenére kormányzati megrendelésre feloszlatott Magyar Gárda volt főkapitánya elleni eljárásokat?”
I/176. sz. interpelláció a legfőbb ügyészhez
„Tervezi-e a kormány a járványos gyermekbénulás túlélőinek rehabilitációjára, valamint a közülük a postpolio-syndromát elszenvedni kénytelen betegek gyógyítására alkalmas intézményi háttér bővítését? Tervezi-e továbbá, az 1993. évi III. tv. olyan módosítását, amellyel az önellátás képességével nem rendelkező, szellemileg ép, fogyatékos felnőtt embereket hozzásegíti ahhoz, hogy önálló egzisztenciájuk megtartása mellett, önálló életvitelt folytatva, ne időseket gondozó szociális otthonokban, vagy értelmi fogyatékosokat ellátó intézetekben kényszerüljenek eltölteni életük hátralévő részét?”
I/3047 sz. interpelláció a nemzeti erőforrás miniszterhez
Ugye, emlékszünk a Házszabály idézett §-ának (2) bekezdésére, s ugye, az is világos, hogy ezekben az esetekben az interpellációk tárgyát nem „címszerűen” jelölték meg? – Bizony, ezeket a házelnöknek vissza kellett volna utasítania (Házszabály-ellenesség miatt), mert az nem felel meg az ottani előírásoknak. Azt már nem is akarom megkérdezni, hogy miként tudja az emberek bonyolult érdekeit képviselni az az ember, aki azt sem érti, mi az interpelláció „címszerű” megjelölése…
Igazságtalanok lennénk, ha csak néhány képviselő elfuserált címadását említenénk, mikor maga az Országgyűlés is produkál hasonló szörnyűségeket, pl. olyankor, amikor vizsgálóbizottságot alakít s annak elnevezését határozza meg. (Előrebocsátom most is, hogy az itt következő példák nem a vizsgálóbizottságok jelentései, hanem mindössze azok elnevezései, illetve vizsgálatuk tárgyai.)
Országgyűlési vizsgálóbizottság
„Az Orbán-kormány (az 1998−2002-es kormányzati ciklus) alatt a Millenáris Kht. és a Kisrókus 2000 Kft., a Magyar Fejlesztési Bank Rt., a Miniszterelnöki Hivatal és annak Országimázs Központja, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium, a Sportfólió Kht. működésével és gazdálkodásával, továbbá vezetőik, vezető tisztségviselőik és tisztviselőik döntéseivel, intézkedéseivel kapcsolatban felmerülő – a politikai, erkölcsi és jogi felelősség kérdését is felvető – közéleti tisztaságot sértő cselekmények, ezzel összefüggő esetleges vagyongyarapodások, valamint mindezzel összefüggésben az Orbán-kormány kormányzati és kormánypárti politikusai, vezetői – különösen Orbán Viktor, Stumpf István és Deutsch Tamás – érintettségének és esetleges felelősségének kivizsgálására”
[6/2004. (III. 2.) OGY határozat]
„A jövedéki törvény kormánypártok által történt, a költségvetésnek több tízmilliárd forint bevételkiesést okozó módosítása, és ezzel a Zwack Unicum Rt. milliárdos adóhátralék alóli mentesítése, Zwack Péter volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő mandátumáról történt lemondása, továbbá a Vám- és Pénzügyőrség Vegyvizsgáló Intézetének a Zwack Unicum Rt.-t érintő vizsgálata és annak másfél éve elmaradó következménye, és Arnold Mihály a Vám- és Pénzügyőrség volt országos parancsnoka lemondása közti összefüggéseket, és mindezekkel kapcsolatban Medgyessy Péter volt miniszterelnök és Draskovics Tibor pénzügyminiszter felelősségét” vizsgáló bizottság
[39/2005. (V. 12.) OGY határozat]
Ezeket aligha lehet alulmúlni! Nem túl okos az az ember, aki azt hiszi, hogy egy intézmény (interpelláció, vizsgálóbizottság stb.) címébe, elnevezésébe bele kell gyömöszölni annak minden jellegzetességét, feladatait, hatáskörét és hasonlókat. – Ez már nem is szószátyárság, hanem inkább színvonaltalan „szószatyorság”!
De mert „három a magyar igazság”, említek még egy jellegében hasonló, másik fajta jelenséget is. Emlékezhetünk: 2004. október 21. előtt létezett egy minisztérium, amelynek a rövidítése, jogszabályi jelölése ESzCsM volt, ami Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumnak felelt meg.
2004. október 21-től ez nemiképpen átalakult, új rövidítése ICsSzEM lett. – És most játékot ajánlok! A Nyájas Olvasó fejtse meg, mi ennek a minisztériumnak a teljes neve! (Persze, azzal, hogy a korábbit közöltem, már önmagában igen komoly segítséget adtam a megfejtéshez, ám ne bízza el magát! – Elő a papírt-ceruzát, és mielőtt tovább olvasna, írja le, melyik minisztériumra gondolt! Félő, hogy elsőre nem találja el!!!)
Persze, a probléma itt is az, amiről eddig szó volt. Miért kell egy minisztérium nevébe beleírni valamennyi szakterületet, amelyre működése kiterjed? Keresni kell egy kifejezést, amelynek – ha mégoly általános is – lehet valami áttételes, távoli, közvetett stb. köze a minisztérium ágazati területeihez, s úgy nevezni! A pontos hatásköröket úgyis külön, részletesen meg kell határozni, s máris elmúlik ez a „baj”.
Igen, ez is lehetséges. A 2010. évi kormányváltás után létrejött pl. a NEFM (Nemzeti Erőforrás Minisztérium), amelyik a struktúráját tekintve több „hagyományos minisztériumot” foglal magában, mint Szociális, Család- és Ifjúságügyi, Egészségügyi, Oktatási, Sport-, Kulturális – csak éppen „államtitkárság” szervezeti formában. Ugye, még elgondolni is rossz, mi lenne, ha valamelyik buzgó apparatcsik valamennyi területet bele akarta volna „rövidíteni” a minisztérium elnevezésébe?
Az pedig a kisebb „baj”, hogy aki nem különösebben járatos a közigazgatás világában, elsőre nem fogja tudni, hogy a „NEFM” rövidítés mit takar, mivel foglalkozik az adott minisztérium. – De hiszen azt sem tudták, hogy a feladványként megjelölt rövidítés mit jelent! Persze, a Cs a családügyi, az Sz a szociális, mint a korábbiból tudni lehetett, de mit jelent az I? Nem informatikai, hanem ifjúsági, az E pedig nem egészségügyi, mint az is gondolható lehetne az előzőből, hanem – bizony – esélyegyenlőségi!
Ugye, emlékszünk még Kőváry László bevezetőben idézett mondatára („Színészet által terjed a nyelv”)? – Ugye, mindenki látott/hallott már színházi előadást, színházi tv/rádió-közvetítést, amelyben a „modern” rendező a „modern” színészek szájába olyan ocsmány, ámde, persze, „modern” szavakat ad, hogy még a „modern” néző/hallgató is csak úgy kapkodja a fejét. – Ez az élet – flegmáskodnak, ha valaki számon kéri rajtuk, ámde azt nem teszik hozzá, hogy ez főleg a részeg kocsisok kocsmai „élete”, de általuk terjed is mindenfelé ez az „élet”.
Van aztán még egy másik arcpirító jelenség is!
Ha egy műveletlen betanított munkás tévesen használja a szakszavakat, legfeljebb szánakozva legyintünk tudatlansága láttán, ám ha a „hivatásos” beszélők, mint pl. az országgyűlési képviselők, a riporterek/újságírók, a mindenütt burjánzó „szóvivők” használják hibásan az egyébként pontos jelentéssel bíró magyar szavakat, az ember arca elkomorodik.
A minap reggel a rádióban a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt elnöke két alkalommal, nem sokkal utána a miniszterelnök szóvivője egyszer tévesen, hibásan használta a „visszamenőleges hatályú törvénykezés” kifejezést (a „törvényhozás” helyett!). Sajnos, ez ma már általános tévesztés; valamikor valaki összekeverte, s attól kezdve a személyeskedésben élenjáró, ámde a pontos terminológia használatában szánalmasan járatlan országgyűlési képviselők is rendre demonstrálják tudatlanságukat.
Mindezek után talán ízléstelenség lenne megkérdezni, hogy „ilyen” nyelvben ugyan „milyen” nemzet él, ezért ezt a kérdést még gondolatban sem teszem föl…
