– Nocsak! Új köszönési formánk van? – nézhet nagyot némi értetlenkedés közepette a gyanútlan Olvasó.
Az okos nyelvészek pedig azt mondják, hogy lehet ugyan berzenkedni, esetleg tiltakozni is a helytelen nyelvhasználat ellen, ám ez általában nem sok sikerrel kecsegtet.
Vannak egészen bosszantó nyelvi hibák (inkább tévedések), amelyek talán már visszavonhatatlanul ráterpeszkedtek a közélet terminológiájára, holott nyilvánvaló tévedésen alapulnak.
Ilyen a törvényhozás–törvénykezés szópár.
A törvényhozás a parlament tevékenységi körébe tartozik, törvényalkotást jelent, a törvénykezés pedig a bíróságok terepe, igazságszolgáltatást, bírósági ítélkezést jelent. És akkor jön néhány alulképzett országgyűlési képviselő, aki nem ismeri ezt a különbséget, s emiatt azt hiszi, a törvénykezés a parlament dolga, s így is használja ezt a szót, annak ellenére, hogy erre többször is elhangzott már az Országyűlés plénumán is az egyértelmű figyelmeztetés erre a tévedésre. No, persze, a sajtó is többnyire ugyanilyen rosszul használja, annak ellenére, hogy ma már minden utcában több olyan intézmény van, amelyben „média-szakosokat” képeznek… – Ez, persze, kizárólag azért bosszantó, mert megvannak a pontos nyelvi kifejezések, csupán nyelvileg képzetlen emberek tudatlansága szorítja ki a helyes szót, s helyettesíti helytelennel…
– Jó napot (kívánok)! – köszöntötték egymást az emberek évszázadokon keresztül.
– Szép napot! – csicsergi a vidám szomszédasszony. – Nézze, milyen szép ubit vettem! Fincsi ubi-sali lesz belőle – gügyögi, miközben én alig leplezett sietséggel igyekszem elkotródni szörnyű szó-nyilai „lőtávolságából”.
Tulajdonképpen nem is haragszom arra a nőre! „… bűne a koré, mely szülte őt” – jutnak eszembe Madách szavai Az ember tragédiájából.
Mi lehet az oka ennek a furcsa szokásnak? Miért szép napot kívánnak egymásnak az emberek, ahelyett, hogy jó napot kívánnának? – Azt hiszem, megtaláltam a választ, persze, lehet, hogy csupán egy választ…
Manapság mindenki angolul tanul, ez dícséretes. Közülük sokan abban is biztosak, hogy a megtanult mintegy ötven szó egyben „angolos” műveltséget is jelent számukra. Úgy tanulták: „fine day we are having”, azaz „szép napunk van”, mondjuk tehát, hogy „szép napot”! – Azt már nem mérlegeli, hogy a szép nap itt mindössze „napsütésest” jelent, de azt egyáltalán nem biztos, hogy a „szép” nap egyben „jó” nap is; ha valaki jó napot kíván, az tehát több, mint a szép nap… De ez utóbbi olyan „angolos”, az előbbi meg olyan ósdi!
A hi-fi tornyunk is elég régi már. Persze, hi-fi, azaz „high fidelity”, amiből high=magas, fidelity=(hang)hűség, ugye, értjük? Ugyanígy van a „high quality” is, amiből a high=magas, quality=minőség, persze, hogy „magas minőség”. – Az már föl sem merül az ártatlannak, hogy édes anyanyelvünk ezt jó minőség, esetleg kiváló minőség formájában ismerte idáig…
A fájdalmasan gyorsan terjedő kártékony nyelvi divat-kifejezések közül még egyet említünk.
Intelligensnek látszó emberek okoskodnak-fontoskodnak gyakran főképpen a kamerák-mikrofonok előtt, blamálva magukat és lerombolva a csalóka látszatot.
„Ha és amennyiben” – rebegik, s olykor később még meg is ismétlik, hátha valaki nem hallotta volna, mily választékos tetszettem lenni az imént…
Persze, ezek a szavak önmagukban is „veszélyesek”, mert mindkettő után könnyen odamondjuk az „úgy” szócskát, pedig a „ha” után az „akkor” dukál, az „amennyiben” után pedig az „annyiban” a helyes – de ilyen következetességet úgysem várhatunk el pipiskedő honfitársainktól, ha már az elejét is elrontják.
Hát akkor: „szép napot, ha és amennyiben magas a minőség!”
