Két-három éve(?) kaptam e-mail-üzenetként a következő szöveget:
Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: a Józan Észét, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.
Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint „dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett” és „mindennap kell olvasni egy keveset”; hogy tudjuk, miért lel aranyat, ki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint „az élet nem mindig igazságos” és „lehet, hogy én vagyok a hibás”.
Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok („addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér”) és megbízható szülői stratégiák („nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál”) szerint élt.
Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor jó szándékú, de hatástalan szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentések egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk, mert feljelentették drogot áruló társukat, vagy a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán.
Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését. Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy gyereket naptejjel, ugyanakkor tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diáklány teherbe esett, pláne ha abortuszt akart csináltatni. Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat nevetség tárgyává vált, némely „egyház” üzletté aljasult, és amikor a bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik.
Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és hogy ha egy rendőr megöl egy bűnözőt, még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt, azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt. Józan Ész halálát megelőzte szüleié: az Igazságé és a Bizalomé, a feleségéé: a Bölcsességé, a lányaiké: a Felelősségé és a Törvényességé, a fiuké: az Ésszerűségé. Túlélik szörnyű mostohatestvérei: Hívják ide az ügyvédemet, Nem én voltam, Ne szólj bele és A társadalom áldozata vagyok. Nem voltak sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen fogták fel, hogy elment. Ha még emlékszel rá, küldd tovább ezt a levelet! Ellenkező esetben csatlakozz a többséghez és ne tégy semmit!
Bizony, én is szomorú lettem és egyetértettem a „gyászolókkal”.
Fölvidított azonban egy minapi tudósítás!
„A nevelési-oktatási intézmény (...) egyes rendészeti feladatok ellátása érdekében iskolaőrt alkalmazhat.” „A rendőr azt a tanköteles tanulót, aki nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy a tanítási napon a tanítási órától vagy az iskola által szervezett kötelező foglalkozástól engedéllyel maradt távol, (...) a nevelési-oktatási intézmény vezetőjéhez kísérheti, vagy a nevelési-oktatási intézménnyel történt előzetes egyeztetést követően oda útba indítja.”
„Az iskolaőr (...) meghatározott esetben arányos mérvű testi kényszert alkalmazhat.” Ezek a részletek az „egyes rendészeti feladatokat ellátó szervek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról” szóló törvénytervezetből valók, s a Kormany.hu portálon jelentek meg.
A Belügyminisztérium gondozásában lévő tervezet szerint az iskolákba iskolaőröket kell állítani, akik megakadályozhatnák az iskolai lógást és az iskola területére való jogosulatlan belépést, betartathatnák a házirendet, és megbüntethetnék a szabálysértést elkövetőket. A tervezethez két törvényt is módosítani kell: a rendőrség működéséről és a köznevelésről szóló jogszabályokat.
Ónody-Molnár Dóra: Újra lehet testi kényszer az iskolákban? Népszabadság, 2012. április 19. (Kiemelések – Charlie-to)
– Na, végre! – csettintettem elégedetten. – Ideje volt elhagyni azt a „berezeltséget” [NB. – a „berezel” ige értelmező szótárbeli 2. alakja alapján], amit az váltott ki eddig mindenkiből, hogy némely buta, ám annál hangosabb „jogvédő”, ha valamit meglátott, azonnal elkezdett rikácsolni, hogy „alapjog-sértés!”, s erre mások inkább ráhagyták és visszavonultak, mintsem vitatkozni kezdjenek az ilyenekkel! (Csakhogy erre az „alapjogok vitézei” azt hitték, hogy igazuk van és még ádázabbul kiabáltak…)
Elégedett örömködésem annak is szólt, hogy ezek után az „önmegvalósító” gyerekek nem hagyhatják ott a tanórákat, a rendőr – „arányos mérvű testi kényszer alkalmazásával” – megakadályozza, hogy a felbőszült szülők berohanjanak az iskolába és agyba-főbe verjék a szelíd tűrésre kényszerített tanárokat, valamint, hogy bilincsbe verve kelljen a rendőrörsre vinni egy óvodást:
Egy amerikai óvodában rendőrt hívtak egy hisztiző hatéves lányra, akit megbilincselve vittek a rendőrőrsre.
A kislány a rendőrségi jelentés szerint tárgyakat tépett le a falról, bútorokat dobált, valamint egy polc leverésével megsebesítette a Georgia államban található Milledgville-ben lévő óvoda vezetőjét, mielőtt zsarukat hívtak rá – jelentette a WMAZ-TV. … A rendőr hiába próbálta lenyugtatni a hisztiző gyereket, és úgy döntött, hogy bilincsbe kell verni a hatéves kislányt a saját, és környezete biztonsága miatt.
Megbilincselt a rendőr egy óvodást, mert hisztizett. Hír24, 2012.04.17.
Ámde az örömöm túlságosan is korainak bizonyult! – Rögtön megszólalt a „nyafogók kórusa”, s öklendezni kezdte nyálas-nyúlós, számomra (de – gondolom –, mások számára is) egyenesen bőszítő lapos sablonjait:
„Az egész egy propagandisztikus hisztériakeltés. Nagyobbnak írják le a bajt, mint amekkora, amit aztán rendőri erőkkel megoldanak […] a mértékadó kutatások szerint Magyarországon sokkal kevésbé van jelen az erőszak az iskolákban, mint azt a közvélemény gondolná, ráadásul az iskolai konfliktusok zöme pedagógiai eszközökkel jól kezelhető.” Az internetes hírportálnak nyilatkozó szakember szerint a „rendőrt az iskolába” gyakorlat csak arra jó, hogy kriminalizálja a gyerekeket, így lesz rendőrségi ügy a lógásból.
[Egy másik] közoktatási szakértő úgy véli, a kormányzat megtalálta a nyugdíjból visszahívott rendőröknek a munkahelyet. „Milyen viszonyban van ez a tervezet a személyiségi, a szülői és a gyerekjogokkal? Nagyon sajnálatos, hogy a kormány az iskolaügyet rendészeti kérdésnek tekinti. Ha iskolaőrök kerülnek az intézményekbe, az semmiképpen sem segíti elő azt a harmonikus együttműködést pedagógus, gyerek és szülő között, amely a köznevelési törvény szerint kívánatos lenne” Ha egy diák szabályszegést követ el, akkor vele szemben a nevelőtestületnek van joga fellépni. A közoktatási szakértő hiányolja a tervezetből a szülő jogát, és rámutat, hogy még a szabálysértési ügyekbe is be kell vonni a szülőt, vagy kiskorú elkövetők esetében a törvényes képviselőt. A legnagyobb veszélyek között említi, hogy nincs biztosítva a gyerek törvényes képviselete az iskolaőr által indított eljárásokban. Arra figyelmeztet, ha iskolaőrök lesznek az intézményekben, akkor a renitenskedő gyerekekkel szemben nem pedagógiai, hanem rendészeti eszközökkel fognak fellépni.
Ónody-Molnár Dóra, i. m.
Van egy ajánlatom a derék jogvédőknek (akiknek az idézett tudósításban szereplő nevét inkább udvariasságból, mintsem „megértésből” mellőztem): íztelen-száraz, főképpen „hivataloskodó érveiket” bővítsék tovább!
Tiltakozzanak bátran amiatt, hogy a rendőr megsérti a tanuló személyi szabadságát, azáltal, hogy akarata ellenére az intézmény vezetőjéhez kíséri vagy útbaindítja.
A „szakértő” hiányolja a tervezetből a szülő jogát? – Nosza, hivatkozzon arra, hogy a rendőr súlyosan sérti a tanárverésre rohanó szülők szabad mozgáshoz való jogát is azzal, hogy megakadályozza az intézmény területére történő belépésüket, valamint ez utóbbiak véleménynyilvánításhoz való jogát is, hiszen a tanerő véresre verése mindössze az ő „nem mindenben egyetértő, mondhatni: eltérő” véleményük sajátos kifejezése!
Egyebekben milyen „szakértő” az, aki esetünkben arra hivatkozik, hogy az „iskolai konfliktusok zöme pedagógiai eszközökkel jól kezelhető”? – Félő, hogy az az egészből semmit sem ért! Most ugyanis egyáltalán nem a „pedagógiai eszközökkel jól kezelhető” helyzetekről van szó!
Én azért újra reménykedem, hogy csak tetszhalott a Józan Ész!
