Sokáig azt hittem, hogy a besúgók még megvetésre sem érdemesek.
Na, jó, annyit engedek, hogy legfeljebb megvetésre-lenézésre számíthatnak más, tisztességes emberek részéről, most azonban már úgy látom, még tovább kell finomítanom eredeti tartózkodásomat tőlük.
Derék klubtársaim között vannak olyanok, akikre vonatkozó titkos jelentések száz oldalakat tesznek ki, s ez írások között vannak kifejezetten színvonalas, irodalmi-esztétikai mércével mérve is igényes „alkotások”. Irodalomtörténész professzor meséli, hogy míg a róla szóló besúgói jelentéseket még ma is általában enyhe rezignációval olvassa, talált egy „művészt”, aki élvezetes esszéket, karcolatokat, mini-novellákat küldött megbízójának – ez utóbbiakat olvasván nem is neheztel annyira az egyébként morálisan elítélhető „szerzőre”, azaz a besúgóra.
Csendes derűvel hallgattam a professzor műfaj-elemző fejtegetéseit, s bár klubtársaim sorra fűzték hozzá megjegyzéseiket, én ezúttal nem kértem szót.
Nem emlékeztettem arra a jelenlévőket, hogy igazán nagy örömre nincs okunk, mert nem vagyunk egyedül ebben a (besúgó)világban. Számos nemzet-sors-társunk élhetett át hozzánk hasonló éveket. Bizonyára másutt is voltak irodalmi mércével is mérhető teljesítmények, bár a szerzők ott sem igyekeztek kiadatni összes – vagy válogatott – műveiket. Másutt már többnyire le is zárták az „ügynök-ügyeket”, nem szaggatják fel minduntalan a lassan behegedésnek indult sebeket. – Igen, az idő hatékony orvos (vagy orvosság), a „betegek” és az „ápolók” előbb-utóbb kihalnak, a sebek nagy része is önmagától begyógyul...
Van azonban egy újabb jelenség, amely morálisan semmivel sem kevésbé elítélhető, mint a besúgás, ez pedig a „kisúgás”.
Vannak ugyanis olyanok, akik egyre gyakrabban futkosnak külföldi szervezetekhez, hogy ott „jelentsék föl” hazánkat (hazájukat!?) a legkülönfélébb indokkal. A legfissebb éppen a következő:
Nyílt levelet ír az Európa Tanács főtitkárának az MSZP, amelyben arról kérdezi, a főtitkár irányította testület szerint elfogadható-e az, amit a kormány a Velencei Bizottság által felvetett vitás kérdésekben tesz – közölte Mesterházy Attila pártelnök.
Magyar Hírlap online, 2012. április 23.
Bizony ezt – pártállástól függetlenül! – mérhetetlenül undorítónak tartom. Állítólag más nációk lányai-fiai nem tesznek ilyet, sőt – tudom, mit írok! – még az állatok sem! A vadállatok összevesznek a zsákmányon, felöklelik egymást, hogy övék legyen az utódnemzés lehetősége, ámde ha veszély fenyegeti kicsinyeiket vagy az együttélő csoportjukat, együtt védekeznek a külső veszély ellen…
Besúgás esetén az elkövetők még magyarázhatták tettüket azzal, hogy valamivel fenyegették őket arra az esetre, ha nem jelentenek, főképpen, ha bármilyen mértékben „zsarolhatók” is voltak. Munkahelyi-egzisztenciális hátrányokat helyeztek kilátásba, s ettől megrettenhetett az illető – a besúgás tehát olykor morálisan „magyarázható”, ha nem is jelenthet „felmentést” a tettesnek.
De a „kisúgók”? – Nekik a „kisúgás” nem jelent egzisztenciális előnyt, esetleg valamilyen hátrány elmaradását! Magyarázatuk is szánalmasan primitív: ők nem a saját államuk ellen lépnek föl, nem „hazaárulást” követnek el, hanem csupán a kormány tevékenységével elégedetlenek, azt akarják jobbá tenni; a „hazaárulás” egészen mást jelent! Lásd a hatályos Btk. (1978. évi IV. törvény) rendelkezéseit:
Hazaárulás
144. § (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével
(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
145. § Az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig, háború idején öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Valóban: a hazaárulás „célzatos” cselekmény [„abból a célból, hogy…”], ám a hűtlenség megállapításához elegendő a „veszélyeztetés” (mint eredmény is!)
Persze, ennek a blog-bejegyzésnek nem büntetőjogi elemzés a célja, inkább csak afféle magán-dohogás-morgás arra a hírre, hogy „Nyílt levelet ír az Európa Tanács főtitkárának az MSZP…”, amint az föntebb már olvasható volt…
