Bő egy éve, 2011 januárjában Tanuljunk a franciáktól? c. blogbejegyzésben számoltam be korábbi párizsi utam élményeiről, tanulságairól.
Arról is írtam, hogy egész napi autóút végén késő este érkeztünk Párizsba, de ekkor már belvárosi szállásunk közelében nem találtunk szabad parkolót; üres hely is csak egy „Várakozni tilos” tábla által védett részen adódott. – Nem volt mit tennünk; azt kértem a rendőrállomás előtt posztoló „szervtől”: engedje meg, hogy reggelig oda állítsuk autónkat, amíg el nem visszük másfél hétre egy kijelölt udvarra.
Láss csodát: a rendőr megengedte!
Akkori bejegyzésemet ekként zártam:
A fele királyságomat odaadtam volna nagyvonalúságáért és nagylelkűségéért. Szinte röpültem a szállásadónkhoz s lelkesen dicsértem a párizsi rendőröket, mire ő halkan felvilágosított.
– Az itteni rendőrök türelmes emberek. Nem mindenütt szabálysértő és büntethető autósokat és gyalogosokat keresnek, hanem arra törekednek, hogy minél kevesebb nehézség és gond adódjék működési területükön, ezért ha segíteni kell, ha azzal megelőzhető bármi probléma, segítenek.
Az autót természetesen másnap reggel már hétkor elvittük a „tilosból”. Előtte még odamentem a kint posztoló rendőrhöz és megköszöntem megértésüket. Ő csak legyintett: semmiség.
A rendőr ezúttal tévedett; amit tettek, egyáltalán nem „semmiség”, hanem bizony „óriási” volt!
Ugye, emlékszünk: a párizsi rendőrségről írtam mindezeket?
Ezt azért hangsúlyozom, mert tegnap (2012. május 1-én) telefonált a Fiam, s azonnal azt kérdezte, ülök-e, mert a magyar rendőrséggel kapcsolatban akar valamit mondani.
Rossz érzésem támadt. A Fiam megnyugtató biztonsággal, ám kissé „határozott vagánysággal” vezet autót, ezért rögtön „tudtam”, mit fog mondani: „egy kicsit” túllépte a megengedett sebességet, emiatt jelentős összegű bírságot róttak ki, amelyet meg kell fizetnie …
– Persze, egy szülőnek az a dolga, hogy minden helyzetben segítse gyermekét, ha szüksége van rá, de ez egészen más helyzet. Miért az én pénztárcámat terhelje, miért az én nyugdíjamat apassza az, ha a felnőtt gyermekem felelőtlenül, ráadásul még veszélyt is előidézve „száguldozik” az autójával? Fizesse csak ki ő a megérdemelt büntetést, hátha ebből még jobban érzékeli, hogy mindenkinek magának kell viselnie cselekménye következményeit! – Kb. eddig jutottam el elutasító válaszomat formáló gondolataimban, amikor a Fiam belekezdett a „magyarázkodásba”:
2012. április 30-án délután parkoltam le a Podmaniczky Frigyes tér 8. szám előtt, ez a Bajcsy és a tér sarka, az Arany János utcai metrómegállónál.
Másnap délben mentem a kocsiért, ekkor vettem észre, hogy elvitték. A táblát ugyancsak ekkor vettem észre, hogy itt is tilos volt megállni. Azt, hogy korlátozások vannak, tudtam, ezt a szakaszt biztonságosnak hittem. Tévedtem. :)
Felhívtam a 112-t, bemutatkoztam, mondtam, hogy nincs vészhelyzet, de valszeg elvitték a kocsimat a Bajcsy-lezárás miatt. Egyből tudta, miről van szó, rövid várakozás után kapcsolta a megfelelő embert, aki elkérte a rendszámot, s újabb fél perc után meg is lett az autó.
"Igen, mi vittük el. A Hold utca 2. szám alatt megtalálja az autóját."
Ez a parkoló pontosan a Magyar Nemzeti Bank előtt van, térfigyelő kamerával védett, árnyékos hely. :)
A Fiam Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky úton lakik, s mivel nincs garázsa, ott tartja az autóját. Már időben elterjedt a hír, hogy Jenson Alexander Lyons Button, a McLaren istálló versenyzője május 1-én a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített alkalmi versenypályán fog száguldozni egy kicsit, ezért ezen a környéken lezárják az utakat, parkolási tilalmat rendelnek el…
Ha a „tilalmi zónában” lévő autókat elszállítják, s csak kemény ezrekért adják vissza, a tulajdonos moroghat, riadtan telefonálgathat, szidhatja az elszállítókat – de fizetnie kell!
Ezúttal azonban nem kellett fizetnie!
Ez a megoldás morálisan sokszorosan többet jelentett a magyar rendőrségnek, mint az az összeg, amit bírságként beszedhetett volna a tilosban parkolásért! Abban is biztos vagyok, hogy az ügy ilyen „elintézése” nem csupán a speciális (egyedi), hanem a generális prevenciót (általános megelőzést) is jobban szolgálta a mégoly szigorú büntetésnél is, hiszen ezt mindenkinek elmeséljük „tanulságként”…
Ha valami, akkor ez valóban „polgárbarát” tett volt rendőrségünk részéről!
Még annyit: a Forma1 verseny-közvetítéseket én is szoktam nézni, de csak úgy, mint az emberek többsége: főképpen a rajt érdekes (összekoccannak-e?, beragad-e valamelyik?, bejön-e a safety car? újra kell-e indítani? stb.), aztán kissé unalmas, majd a cél előtt újra fölélénkül. Halk nyugalommal szemlélem, nem szurkolok különösebben egyetlen versenyzőnek sem…
Azaz, dehogynem … ezek után Jenson Buttonnak fogok…
