Ma, pénteken délután, kettő után, trolival utaztam hazafelé. Nem voltak sokan, akadt bőven ülőhely, én két bájos kicsi lány mögé huppantam le. Az egyiknek lófarokba volt szorítva haja, a másiké lazán ugrándozott a nyakában.
Tündériek voltak, másodikosok lehettek valamelyik általánosban. Ezt abból gondolom, hogy az én másodikos unokámmal, Dórival saccoltam kb. azonos korúaknak, másrészt a társalgásukból az hallatszott ki, hogy nem mostanában, ebben a hónapban ismerkedtek össze az első osztályban. Komoly arccal beszélgettek, kissé hencegő csicsergésüknek akaratlanul is fültanúja lehettem.
– Képzeld, Sanyi szerelmes belém! – kezdte a lófarkas.
– Honnan tudod? – érdeklődött a másik.
– Mondta reggel.
– És te is szerelmes vagy a Sanyiba?
– Én nem.
– Sanyi belém is szerelmes, meg még Márk is.
– Neked is mondta a Sanyi?
– Mondta, meg még azt is, hogy beléd is szerelmes.
– Te is szereted Sanyit?
– Igen.
– Barátok vagyunk, ugye? – nyomul a lófarkas.
– Persze.
– Én most még nem vagyok szerelmes a Sanyiba, de hétfőtől már biztosan az leszek. Csináljuk úgy, hogy a jövő héten csak én leszek szerelmes Sanyiba, te pedig nem. Azután meg cserélünk, jó?
– Jó, de ezt ne mondjuk meg Sanyinak, legyen ez a mi titkunk!
Ezeket a szavakat már a troli lépcsőjéről, leszállás közben kiabálta vissza a rakoncátlan frizurás a barátnőjének, így ennek meglehetősen sok fültanúja akadt.
Beszélgetésüket – azt hiszem –, rajtam kívül más nem hallotta.

Én pedig senkinek sem mondom el!