Hajdanán a színészek, énekesek és más, közönség előtt fellépő művészek még életük alkonyán is derűsen emlegették korábbi sikereiket, a hálás közönségtől kapott lelkes tapsot és éljenzést. „Hosszú percekig zúgott az ütemes taps” – andalodnak el ilyenkor.
Hajdanán a fellépők teljesítményét általában tapssal jutalmazták a nézők-hallgatók. A hosszabban tartó, erősebb taps a nagyobb siker mutatója volt. Tolnay Klári (az idősebbek talán még emlékeznek rá) arról énekelt, hogy a taps azt jelzi: „a közönség szeret…”
Igen, „hajdanán”!
Mára ugyanis mindez gyökeresen megváltozott.
Bejön a színpadra a műsorvezető és bejelenti, hogy a következő fellépő énekes: Rikáts Rita.
– Nagy tapsot neki! – rivall rá a nézőtéren várakozókra, akik a meglepetéstől tétován ütik össze tenyerüket. Nem értik, miért kell nekik már most tapsolni, hiszen még nem is látták a „művésznőt”, márpedig azt tudják, hogy a taps
„a két tenyér (többszöri) összeütése (tetszésnyilvánításként v. jeladásként)”
(Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972, 1337. p.),
egyelőre pedig sem a tetszésnyilvánítás, sem a jeladás nem aktuális…
Na, végre, itt van az énekesnő is! Jó erős-hangosan kezd a zenekar, szedd össze magad, Rita!
– Kezeket a magasba! Mindenki! – üvölti a tömeg arcába. – Ott, hátul is, nem látom! Addig nem kezdem a műsort, míg mindenki nem tapsol! – fenyegetőzik kényszeredett sikerrel, miközben feje fölé emelt kézzel mutatja-vezényli a ritmust. Néhányan elbazsalyodnak, mintha arra gondolnának: talán jobb is lenne, ha szép csendben „megúsznák”…, de inkább mímelik az engedelmességet…(Nos, így lehet „eltapsolni” az embernek a belépőre befizetett pénzét…)
Igen ám, de állandóan nem lehet „lelkesedni”. Ezért van az, hogy minden szám előtt és közben újra és újra kiabálni kell a lankadó közönségre, hogy „emelje a kezét”, hogy „nagy tapsot neki”, hogy „nem hallom a tapsot” és más efféléket.
Vajon ezért van az, hogy beköszöntött a „celebek” kora?
A celeb a 21. század első évtizedében divatossá vált, főleg a médiában használatos szó, amely a celebritás (angolul: celebrity - jelentése: híresség, hírnév, híres ember, ismert személyiség.) rövidüléséből származik. Elsődleges jelentése: felkapott, „ünnepelt” híresség. A kifejezés mellékjelentésként azt a tartalmat is hordozza, hogy az ismertség alapja nem (vagy nem szükségszerűen) az illető tudása, ill. egyéb autonóm képessége, hanem egy, a média által róla mesterségesen kialakított kép, amely beépült a fogyasztók (olvasók, nézők) gondolatvilágába. E mellékjelentés nem tagadja, hogy az egyébként celebnek kikiáltott személyek társadalmilag valóban értékes teljesítményt produkálhatnak, csupán arra utal, hogy e produktum nem szükségszerű.
A celebek között találunk többek között filmsztárokat, színészeket, sportolókat, énekeseket, popegyüttesek tagjait, tévés személyiségeket, valamint – ritkábban – írókat. Újabban bűnözőket is.
(A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából)
Ehhez azért a rend kedvéért tegyük hozzá, hogy a celebritás (amely angolul ugyan „celebrity”), eredetileg latin szó: „celebritas, atis, f. (celeber)” – nyilvánvalóan ebből vette át az angol, de talán még helyesebb lenne a melléknévi változatú latin „celeber (bris, bre)” szóból eredeztetni … (ha lenne ennek bármi jelentősége is…) Vö. Latin–magyar szótár (szerkesztette Györkösy Alajos), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960, 95. p.
Vajon nem lehet-e, hogy a celebek kérész-életéhez ez is hozzájárul? Az, hogy már a fellépésük kezdete, a bemutatkozásuk is hamis, álságos, hiszen a közönség tapsol és „csápol” ugyan, de ezt felszólításra teszi, mert először a műsorvezető kiált rájuk, aztán pedig az énekes emelteti a kezeket és „erőlteti” a tapsot. Mivel a taps nem az elégedettség, az öröm, a katarzis jele, és egyébként minden fellépőnek egyformán jutott belőle, a közönség a műsor után nyomban el is felejti valamennyi „művészt”. Az aktuális celeb pedig ragyog, hiszen a közönség végigtapsolta-csápolta a teljes műsorát…
Sic transit gloria mundi, így múlik el a világ dicsősége. Nem lehet, hogy így lesz a művészből „mű-vész”, akiben elvész maga a mű is?
