Aki azt hiszi, hogy az „ejnye”-pótlék az idősebbeknek kijáró méltatlankodó dorgálás, amiért még mindig élnek, az téved! Egészen másról van szó.
Hogy mégis, miről?
Olvasom a NOL mai (január 9-i) internetes tudósítását:
Nekimegy a DK a nyugdíjas kormánytagoknak
Azt követeli a Demokratikus Koalíció, hogy vagy szüntesse meg a kormányfő többek között Martonyi János, Hoffmann Rózsa, Pintér Sándor és Fónagy János közszolgálati jogviszonyát, vagy ne folyósítsák nekik fizetésük mellé a nyugdíjukat is.
Pintér Sándor belügyminiszter .... kijelentette: jogosnak tartja, hogy milliós miniszteri fizetése mellé fölveszi 150 ezer forintos nyugdíját is. Negyvenhat évig fizettem társadalombiztosítást” – érvelt írásbeli válaszában a miniszter.
"Pintér Sándornak igaza van. A nyugdíj járulékfizetéssel szerzett jog, amely a nyugdíjkorhatár betöltése után megillet mindenkit, függetlenül attól, van-e más irányú jövedelme vagy nincs" ... – gyorsan hozzátéve: "Pintér Sándornak nincs igaza. A kormány az elmúlt év végén úgy döntött, hogy azoknak a közszférában dolgozóknak, akik betöltötték a rájuk irányadó nyugdíjkorhatárt, és megszerezték az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt, meg kell szüntetni a munkaviszonyát. Kivételképpen, ha az adott szakmában utánpótlásgondok vannak, továbbfoglalkoztatásukról is lehet dönteni, ám erre az időre elveszítik nyugdíjukat" – fogalmazott a DK-s közlemény.
Ejnye – hümmögtem magamban – miért kell a jelentéktelen, tagság nélküli „ellenzék” minden erőltetett „nyöszörgésére” azonnal valamelyik miniszternek válaszolnia?
Nyilvánvaló, hogy a súlytalan aktivisták igyekeznek minden helyzetben és esetben hangosan és „ütősen” fölhívni magukra a közvélemény figyelmét; ráugranak minden kormányzati intézkedésre és habzsolva próbálják szétcincálni, olykor szánalmas morgások közben. – Ne legyen félreértés! Az ellenzéknek mindenütt a világon ez a sorsa, mindenütt így viselkedik; probléma mindössze akkor van, ha ezt nem elég kulturáltan teszi.
Én a belügyminiszter helyében azt válaszoltam volna az ilyen morgásra, hogy sajnos, nekünk, minisztereknek a továbbfoglalkoztatásunk nem kérdőjelezhető meg, ugyanis (hasonlóan más, rendes „iparos” foglalkozásokhoz) a mi „szakmánkban is utánpótlás-gondok” vannak… egyetlen olyan „felzárkóztató iskola”, vagy tanfolyam sincs, ahol minisztereket képeznek...
Megjegyzem, hogy ezt a „követelést” nem tartom túl színvonalas ötletnek.
Aki ezt kiagyalta, annak nyilvánvalóan fogalma sincs az ún. „participációs jogokról”! Ennek ugyanis két értelme van: az egyik, az ismertebb, a közéletben történő részvétel joga (választójog, peticiós jog, népszavazásban részvétel joga stb.), a másik, a kevésbé ismert lényege az, hogy bizonyos „magasabb” állami-közéleti-hivatali tisztséget betöltőket az átlagpolgárhoz képest többlet-jogok/juttatások illetnek meg. Hogy ez világos legyen, említek példákat is.
Bizonyára – jogosan – elmeháborodottnak néznének, ha azt követelném, hogy nekem is álljon rendelkezésre egy olyan biztonságos katonai repülőgép, mint az amerikai elnöknek, mert el akarok menni valahová... Én is kérek egy olyan komoly személygépkocsit, sofőrrel, mint amilyen a brit miniszterelnököt várja a Downing Street 10. előtt... – Szinte hallom a választ: „Quod licet Iovi, non licet bovi”, amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek, s még csak meg sem sértődhetnék!
A köztársasági elnöknek, az Alkotmánybíróság elnökének, a miniszterelnöknek, a minisztereknek stb. nem azért „jár” sofőr a szolgálati kocsijukhoz, mert nem tudnak autót vezetni, hanem azért, mert míg utaznak valahová, addig is készülnek a következő tennivalójukra, s nem lehet, hogy közben sorra sértsék meg a közlekedési szabályokat, vagy halomra gázolják a járdán bámészkodó, szájtáti polgárokat... Ha az államfő vagy a kormányfő nem a „szolgálati különgépén”, hanem menetrendszerű járaton utazik valahová, az gesztus a részéről, bár ennek a biztonsági emberek nemigen örülnek stb.
Másrészt a jog területén már régóta ismert az a szabály, hogy a „hatóságok” nem foglalkoznak az ún. „notórius feljelentők” beadványaival. Hogyan is gondolja valamely „fontoskodó”, hogy száz–kétszáz kérdésből álló listát küld a miniszternek, de lehetőleg olyankor, amikor több napos ünnepi munkaszünet is beleesik az egyébként feszes határidőbe? – Az ilyen nyilvánvaló „szívatás” esetén a beadványt szánakozó mosoly kíséretében irattárba, „ad acta” kell(ene) tenni!
(Sajnos, hasonló a gondom a diákok – de ha egyetemi „diákok”, akkor, bizony hallgatók! – mostani mozgalmaival is. A vizsgaidőszak miatt amúgy is izgalomban lévő egy-egy évfolyam, de az is lehet, hogy csak két-három kisebb csoport „beidézi” a miniszterelnököt, az emberi erőforrások miniszterét, az oktatásért felelős államtitkárt, de már előzetesen megfenyegetik őket, hogy ha nem teljesítik követeléseiket, utcára vonulnak...? Nem biztos, hogy tudjuk, kik ezek az emberek, de félő, hogy ők együtt soha nem alkottak semmiféle „szervezetet”, de most úgyis „trendi” egy kicsit handabandázni, hát, nosza, a normális fiatalok úgyis mindig szerettek bulizni... Csakhogy ez már „karambuli” – könnyen karambolhoz vezethet!)
Nem akarok most sem tanácsot adni senkinek, ám én is leírom az ötletemet.
Mivel a miniszteri „szakmában” – szervezett tanfolyamok híján – utánpótlás-gondok lehetnek, ki kell mondani, hogy nyugdíjas ember is betöltheti ezt a tisztséget. Ámde a nyugdíját meg kell vonni, mert – mint az előbbiekben utaltunk rá – bár szerzett jog, mégis ... szóval, meg kell vonni, na ...!
Itt viszont még mélyen aggasztó morális hiányosságai vannak a megvonást akaróknak! Nem gondolják-e, hogy a „milliós” miniszteri fizetés mellett a 150ezres nyugdíj nem pénz, inkább morális elismerése annak, hogy valaki évtizedekig dolgozott, s fizette a járulékot? (A vakok és gyengénlátók, a siketek és süketek kedvéért ismétlem meg, hogy a 150ezret csak a millió mellett minősítettem „nem pénz”-nek, nem pedig „úgy általában”!!!)
Itt jön az én ötletem!
Vonják el minisztertől a nyugdíját, és ezzel egyidejűleg állapítsanak meg számára az illetménye mellé „ejnye-pótlékot”, ami megegyezik a nyugdíja összegével!
Az elnevezés pedig nem az idősebbeknek járó méltatlankodó dorgálás, amiért még mindig élnek, hanem épp ellenkezőleg: a fiatalabbak hálás főhajtásának manifesztálódása, ugyanis azt jelenti, hogy „elismerő járadék nyugdíjas embereknek”.
Ejnye, de jó ötlet ez egy nyugdíjastól, nemde!?
