Kérem, „nevessenek meg”, vagy inkább „ne vessenek meg”, amiért most is egy nagyon szép vers jutott eszembe, Nagy László: Adjon az Isten c. költeménye!
1. Történt pedig, hogy közeledett az egyik OTDK (Országos Tudományos Diákköri Konferencia), amelyen a hallgatók mutatják be az általuk tudományos igénnyel megírt dolgozataikat, de úgy, hogy más karokról fölkért hallgatói bírálók véleménye ellenében kell megvédeni igazukat. S mivel az ott elért előkelő helyezés a hallgató általános megítélését jelentősen emeli, fontos, hogy a zsűri minél helyesebb döntést hozzon. – Ennek érdekében a szervezők kör-e-mailben intéztek felhívást valamennyi „tapasztaltabb” (értsd: idősebb) oktatóhoz, hogy jelentkezzenek zsűri-tagnak.
Persze, ez oktatók közül többen nem jelentkeztek erre az általános felhívásra, mert ők még úgy „szocializálódtak”, hogy ha szükség volt közreműködésükre valahol, akkor megkeresték őket, s illő módon fölkérték rá. (Hogyan is gondolhatták a szervezők, hogy mindenki jelentkezik majd, s esetleg annak teszi ki magát, hogy visszautasítják „ajánlkozását”?) Három-négy nappal az OTDK kezdete előtt telefonon hívták az egyik potenciális zsűri-tagot, s izgatottan jelentették neki, hogy nem találták a nevét a jelentkezők között.
– Azért nem találták, mert nem is jelentkeztem! Gondoltam, hogy ha szükség van rám, megkeresnek, mert úgy illik...
Pár perc múlva jelentkezett a szervező kar oktatási dékánhelyettese, s ő – sűrű bocsánat-kérések közepette – „pótolta” a korábban elmaradt fölkérést. – Fontos „eredmény”, hogy később is igényt tartottak az illető oktató részvételére, de mindig személyesen kérték föl, nem pedig névtelen-személytelen „felhívást” küldtek neki az interneten...
2. Hallom, hogy meglehetősen nagy riadalom alakult ki a közoktatás területén. Ha valamennyi tanár nyugdíjba megy, aki arra jogosult, akkor az oktatás megbénul, mert sokat nem tudnak pótolni bizonyos szakokon. Az illetők kérhetik ugyan a tovább-foglalkoztatásukat, hogy azt külön elbírálják, s hozzájárulás esetén folytathatják a tanítást.
Csakhogy ezek a tanárok – megjegyzem: nagyon helyesen! – nem fognak kérelmet írni senkinek, nem „alázzák meg magukat” ilyen kisstílű intézkedés alapján. Az ő munkájukra ugyanis nem elsősorban nekik, hanem azoknak az iskoláknak van szüksége, amelyek nem tudják pótolni a (főképpen hiány-szakos) távozó kollégáikat. Miért nem az adott intézmény vezetője kérheti a nyugdíjas további munkájának lehetőségét? Persze, most tekintsünk el az olyan mérhetetlenül buta indokolástól, hogy a tanárnak úgyis nyilatkozni kell, hogy vállalja-e! Az senkinek nem jutott eszébe, hogy ha az iskola igazgatója szeretné, hogy maradjon az illető, előtte úgyis megkérdezi a közvetlen érintettet?
3. Sajnos, az effajta civilizálatlanság már szinte mindent megfertőzött!
Az Országgyűlés 2012. november 26-án törvényt fogadott el a választási eljárásról, amelynek néhány rendelkezését idézzük:
„82. § (1) A központi névjegyzék a Nemzeti Választási Iroda által vezetett elektronikus nyilvántartás.
(2) A központi névjegyzék annak a választójoggal rendelkező, valamint választójoggal a nagykorúság hiánya miatt nem rendelkező, de a tizenhetedik életévét betöltött polgárnak (e fejezetben a továbbiakban együtt: választópolgár) az adatait tartalmazza, akit kérelmére a központi névjegyzékbe felvettek.”
„88. § (1) A névjegyzékbe vétel iránti kérelmet a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár a lakcíme, illetve a 89. § (2) bekezdése szerinti esetben a tartózkodásának helye szerinti jegyzőhöz
a) személyesen,
b) az ügyfélkapun keresztül
nyújthatja be.
(2) A névjegyzékbe vétel iránti kérelmet a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár a Nemzeti Választási Irodához
a) levélben,
b) az ügyfélkapun keresztül
nyújthatja be.”
Ugye, abszurdum ez a törvényi szabályozás?
A választójog ugyanis egy állampolgári-politikai alapjog, amely valakit az alkotmány/alaptörvény alapján illet meg. Ismétlem: megilleti, anélkül, hogy annak gyakorlását „kérelem benyújtása után” bárki is „engedélyezné”!
Ennyire színvonaltalan már a törvényalkotás is? Nem vette észre senki a törvényhozás folyamatában, hogy ez a megfogalmazás totális melléfogás? Legalább arra emlékezhetne mindenki, hogy mára többé-kevésbé sikerült kiirtani a szakmai terminológiából, hogy ha valaki a gyülekezési jogot (ugyancsak alkotmányos alapjog!) akarja gyakorolni, akkor azt nem „kérni” kell a rendőrségtől, hogy „engedélyezze”, hanem mindössze „bejelenteni” tartozik, amit a rendőrség általában „tudomásul vehet”, tehát semmiképpen nem „engedélyez”.
„Névjegyzékbe vétel iránti kérelem” – horribile visu, szörnyű még látni is! – És a jegyző majd „kegyet” gyakorol, ha teljesíti a kérést? No, nem! Egyszerűen be kellene jelenteni szavazási szándékunkat, s ha nincs törvényi kizáró ok, a jegyző köteles lenne intézkedni mindenki bekerüléséről a nevjegyzékbe!
Mindenesetre az Alkotmánybíróság – igaz, nem erre tekintettel, de – megsemmisítette az említett rendelkezéseket, tehát azok nem érvényesülnek, nem kell kérelmet benyújtani alkotmányos alapjogunk gyakorolhatósága érdekében... (ám, sajnos, ez a "kérelem" a külföldön élők esetében továbbra is fennáll...).
De hiszen mindezeket Nagy László olyan szépen megírta:
„Adjon az Isten szerencsét,
szerelmet, forró kemencét,
üres vékámba gabonát,
árva kezembe parolát,
lámpámba lángot, ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ ő küldjön,
hogy hitem széjjel ne dűljön,
adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet -
nekem a kérés nagy szégyen,
adjon, úgy is, ha nem kérem.”
„... adjon úgy is, ha nem kérem!”
