Behívnak egy („ügyeletes zseni”) országgyűlési képviselőt a tv-stúdióba, hogy valamely kérdésre válaszoljon.
Az illető ettől kezdve nem ismer se Istent, se embert, hanem fékevesztett hadarásba kezd, mindenképpen el akarja mondani, amit odafelé menet kitalált magának. Nem érdekli, hogy mi volt az eredeti kérdés, s ha a műsorvezető óvakodva azt kéri, hogy arra válaszoljon, brutálisan visszakiabál, hogy engedje befejezni a mondatot, s tébolyultan darálja a saját mondandóját; nem zavarja, hogy a riporter kérdezni akar. Sőt, ilyenkot a hangját fölerősítve még el is akarja nyomni a kotnyeles műsorvezető akadékoskodását.
Ha már minden kötél szakad, előjön a nagyágyúval: ő az adófizetők pénzére vigyáz...
Hát jól figyeljen a hangoskodó: én is adófizető vagyok, de az én pénzemre ne ilyen (tahónak látszó!) képviselő vigyázzon!
Mielőtt bárki nekem esne, elmondom: ismerem a „tahónak látszó” kifejezés értelmét, azt is tudom, hogy ez nem éppen hízelgő jelző. – Azt is tudom ám, hogy én ismerem a kulturált vita íratlan szabályait is, és aki nem engedi a másik felet szóhoz jutni, az nem méltó arra, hogy bárki is meghallgassa.
Nem vagyok farizeus, elhiszem, hogy a nézők egy részének tetszik a képviselő „bátorsága”, de egy ponton túl ez már nem bátorság, mint inkább botorság; éppen ezért elég (néha talán még sok is!) lenne, ha a mostanihoz képest csak minden második-harmadik esetben hívnák meg beszélgetésre az ilyen „párbajképtelen” riportalanyokat.
Nem is direkt a riportereket akarom védeni, ha csendben hallgatják az erőszakos „nyilatkozókat”. Legalább óvatosan emlékeztetnék a másikat, hogy azért hívták be őket a stúdióba, hogy kérdésekre válaszoljanak, ne pedig monológokat mondjanak!
Persze, az ember védekezni próbál az ilyen verbális terrorizmus ellen, s ennek egyik igen hatásos, bár elég brutális módja az elkapcsolás. Másik állomásra lépek át, és gyakran előfordul, hogy ott is ragadok, s megfeledkezem az eredeti csatornáról. Ekkor tehát elveszett egy néző, de nem hiszem, hogy csak én vagyok egyedül ilyen... Ha tehát a szerkesztő nem gondol a képernyők előtt ülő emberekre, könnyen lehet, hogy ezzel nézőket veszít!
Én szívesen nézek „beszélgetős” politikai műsorokat, de egyáltalán nem vagyok megrögzött tévéző. Jó esélyem van tehát arra, hogy leszokjak róluk, ha így folytatódik a „történet”...
