Ajánlom mindenkinek, jól jegyezze meg ezeket a szavakat, mert hamarosan feledésbe merülnek, és talán csak a keresztrejtvényekben bukkannak föl ismét, amint az „isa” (bizony) a XII. század végi Halotti beszédből.
Manapság már ugyanis ezeket szinte egyáltalán nem lehet hallani a közbeszédben, csak legfeljebb még otthon, a családban, esetleg baráti körben.
Napjainkban már mindenki „kommunikál”.
Aki valamely sajtótájékoztatóról tudósít (bocsánat: kommunikál), nem úgy adja elő, hogy a szóvivő ezt mondta, elemezte, magyarázta, részletezte, jelentette be, erről szólt, tájékoztatott, adott hírt stb., hanem hogy ezt „kommunikálta”.
Alig várom már a napot, amikor a családtagok egyike a konyhából „bekommunikál” a másiknak (ez még azért is jó, mert benne van az egyetlen, ma ismert és használt igekötő, a „be-”; lásd bealszik, beásít stb.), de az nem érti és visszakiabál: mit kommunikáltál?
Ha valaki figyeli a köznapi „kommunikációt”, hamarosan garantáltan nem fogja azt kommunikálni, hogy milyen gazdag a mi édes anyanyelvünk...
