...ajándék, mellyel meglepem
e karácsonyi ünnepen
magam
magam.
József Attila: Születésnapomra
(parafrázis)
*
Állítólag bemondta a rádió, hogy látogatást tesz hazánkban a dalai láma.
Nem tudom, igaz-e a hír, vagy ez csak afféle „dalai lárma”...
*
Ismerek egy embert, aki a közelmúltban megnyitott fodrász-szalonját mind a mai napig nem jelentette be az adóhivatalban.
Ki is iírhatná a cégtáblára: „Illegális borbélyház”.
*
Azt mondják a közgazdászok, hogy mindenképpen, elengedhetetlenül szükségünk lenne nagy összegű külföldi hitelre, hogy a költségvetés össze ne omoljon; s hamarosan meg is kezdődnek az ezzel kapcsolatos tárgyalások.
Az egyik újság már meg is írta: az ország kézen áll a hiteltárgyalásokra.
*
Az egyik szomszédom a köszönésemet sem fogadja, mert megtudta, hogy a kulcslyukon keresztül hallottam a veszekedésüket.
Úgy látom, ő még nem ismeri az új Alaptörvényünket, amelyben kifejezetten benne van, hogy mindenkit megillet a hallásszabadság...
*
Egy idős ember kis faluból költözött a fővárosba, s ahogyan régi lakóhelyén szokás volt, most is mindenkinek előre köszön.
Egyesek mosolyogva viszonozzák a köszönését, mások furcsán néznek rá, és azt suttogják, hogy betegsége miatt pszichiáterhez kellene küldeni, hiszen súlyos üdvözlési mániában szenved.
*
Mit beszél ez az ember? Nem ért egyet a rezsicsökkentéssel, s azért akar bekerülni a parlamentbe, hogy emelje az árakat?
No, nem! Én biztosan nem fogok rá szavazni! Nem szeretném, ha országgyűlölési képviselő lenne, s ő határozhatná meg gyermekeim-unokáim jövőjét...!
*
A Meteorológiai Intézet jelentette, hogy idén a Tirrén-tenger medencéjében nem esett eső.
Mit vannak úgy oda? – morogtam magamban –, hiszen van elég víz a Tirrén-tengerben, legfeljebb porzik a Korzika...
*
„Et tu, mi fili, Brute?” (Te is, fiam, Brutus?) – állítólag így sóhajtott föl Julius Caesar (i. e. 100 – i. e. 44), amikor i. e. 44. március idusán (március 15-én) az életére törő összeesküvők között felismerte Brutust, a fogadott fiát...
„Et tu, mi nepote, Valentine?” (Te is, unokám, Bálint?) – mosolyintom el magamat gondolatban, mikor helyreigazítom a mindig jókedvű, aranyos unokámat.
– Nem, Bálint, az a magas szegedi bácsi nem „bogármester”, ahogyan Te állítod, hanem polgármester, sőt, nem is „Vodka László”, ahogyan Te hiszed, hanem Botka László!
– A versike sem úgy szól, ahogyan Te mondod, hogy „á-bé-cé-dé-em-esz-pé”, hanem úgy, hogy „á-bé-cé-dé-é-ef-gé”; aki pedig az „em-esz-pét” vezeti, az nem „Meseházi”, hanem Mesterházy!
Persze, az sem baj, ha ezt Te még nem pontosan érted... Érted?
