Nyelvész barátaim mindig azzal nyugtatgatnak, amikor fölháborodva méltatlankodom édes anyanyelvünk bárgyú rongálása miatt, amikor primitív emberek a buta divatot vakon követve, visszafordíthatatlan folyamatokat táplálva okoznak mérhetetlen károkat, hogy a nyelv állandóan romlik, azt nem lehet megakadályozni.
Egyik ismerősöm (nem túl művelt ugyan, de roppant „modern” hölgy) azzal igyekszik lépést tartani a korral, hogy a nyelvi szólás-divatokat-paneleket használja lépten-nyomon, függetlenül attól, hogy van-e értelme, vagy nincsen.
Valamikor tavasszal, mosolygós eperrel állított be, akkor vette valahol, és kedveskedni akart a friss gyümölccsel.
– Mennyiért adnak ebből egy fél kilót? – kérdeztem tőle merő kíváncsiságból.
– Ne tudd meg, hogy milyen drága! – válaszolta hetyke „szellemességgel”.
– Pedig azért kérdeztem, hogy megtudjam, de ha te nem mondod meg, majd megkérdezem mástól.
Eleinte nem is értette, mi a bajom, amikor ő a „legdivatosabb” módon felelt a kérdésemre. Kisvártatva rájött, de azóta is „titkolózik” a legkülönfélébb esetekben...
Nem kisebb baj a mindennapi beszédben, hogy derék „nyelvművelőink” nyelvünk gazdag igekötő-készletéből (a helyesírási szabályzat is több mint félszázat sorol föl, majd odaírja: stb.) egyetlen egyet ismernek, ez pedig a „be-”.
Ennek használata olykor csak megmosolyogtatja az embert, mint pl. a begyanúsít, beaggódik, bepróbálkozik és más hasonlók, más esetben még talán csettint is, hiszen lehet valamiféle nyelvi leleményt is gyanítani mögötte, pl. beelőz (talán nem a szokásos tempóban kerül valaki elé a járművével, hanem hirtelen „bevág” elé), vagy pl. a bevállal (nem a rábeszélésnek engedve elvállal valamit, hanem vagány bátorsággal vág bele valamibe) stb.
Ámde mit kezdjünk azzal, hogy bealszik? Ezt simán az elalszik értelmében használják, s ez azért hibás, mert a bealszik kifejezésnek helye lehetne úgy, hogy meghosszabbítja az alvásidőt, s „bealszik” az ebéd idejébe...
Ma délelőtt igazi csoda történt ez ügyben.
2015-ös „leporellós” naptárt venni ugrottam be az egyik papírboltba, mert már sok tennivalót kellene a megfelelő helyekre írni.
Meglehet, nem sokan keresik az ilyen fajtát, mert másokból már régóta sok van az üzletekben, de amilyet én keresek, még nem találtam.
Az „eladó lány” udvarias volt, el akarta kérni a telefonszámomat, hogy ha megérkezik az általam áhított változat, azonnal értesíthessen. Már-már levett a lábamról az előzékenysége, amikor tovább csicsergett:
– Két héten belül biztosan megérkezik, mert már „berendeltük”.
Lettek volna kérdéseim, pl. hogy lassan már a nem a 2016-ost kellene-e kitenni a polcra, vagy pl. hogy netán külföldről hozzák be, azért a „berendelés”, mert különben ez a szó egészen mást jelent, de aztán csak annyit mondtam neki: tekintse úgy, hogy engem is „berendelt”, majd benézek két hét múlva, s kimenekültem a papírboltból.
A legcsekélyebb mértékben sem nehezteltem a hölgyre!
„... bűne a koré, mely szülte őt” – jutottak eszembe a madáchi szavak, de azt hiszem, legközelebb mégis másutt fogom „bepróbálni” a leporellós naptárt „bevenni” 2015-re.
Vagy mégis inkább megpróbálom megvenni!
