A közelmúltban beteget látogattam az egyik klinikán. Súlyos baja volt, mélyvénás trombózis; fölkelnie, sőt, mozognia is tilos, befáslizott lábát nem teheti le az ágyról. A kb. egy méternyire lévő szomszéd ágyon elhelyezett idős nő már óránként 15 percig lógathatja a lábát, de még nem állhat rá.
Odaérkezésemkor kezdte épp a „lógatást”. Alig fért el a szék a két ágy között, amire egyébként nem hosszú látogatásom idejére én is le akartam ülni, így aztán a szomszédasszony közelebb volt hozzám, mint az, akihez látogatóba mentem, mert annak szigorúan feküdnie kellett.
Az „én betegemmel” mi nem kiabáltunk ugyan egymásnak, de nem is sugdostunk egymás fülébe bizalmas szavakat, tehát a szomszédasszony minden szót hallott.
És ha már olyan szépen összejöttünk, ő is velünk nevetett, bólogatott veszettül, és véleményét sem rejtette véka alá, hanem tüstént tudtunkra is adta, rövid magyarázatokkal látva el álláspontját.
Más helyzetben bizony határozottan küldtem volna el nagyon messzire, de előtte világossá tettem volna számára hallgatózásának és belebeszélésének „tahósággá” minősítését – ám mivel ő volt az ágyához „szögezve”, semmit nem mondtam neki, hanem távozásom után fölhívtam telefonon az általam látogatott beteget, s biztosítottam, hogy nincs kedvem ágy-szomszédasszonyával is társalogni, ezért nem látogatom meg ismételten, inkább gyorsan gyógyuljon meg...
Most a kártérítésen gondolkodom! Újsághír:
Téglával vert agyon egy kislányt. Most milliókat kaphat, mert zsúfolt a magyar börtön
Hat magyar fogvatartott már pert nyert az állam ellen. Dominika gyilkosa is próbálkozik.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul T. Zoltán, mert túlzsúfolt börtönben raboskodik. Ő az a férfi, aki 32 éves korában megölte a 16 éves Dráfi Dominikát, mert a fiatal lány nem viszonozta a szerelmét. Első fokon 18 év szabadságvesztésre ítélték, most bepereli a magyar államot. "Egy éve, hogy lecsukták, azóta 15 kilót hízott, kigyúrta magát, tévézhet a zárkájában, sportolhat, sétálhat az udvaron. Az én Dominikám meg ott van a temetőben, két méter mélyen a föld alatt" – kommentálta a hírt Dominika elkeseredett édesapja. A család nem tudja kiheverni szerettük értelmetlen halálát, az édesapa a mai napig azt mondja, neki három gyermeke van.
A börtönök zsúfoltsága miatt Strasbourgban első fokon már hat magyar elítélt nyert pert, összesen 25,7 millió forint megfizetésére kötelezték a magyar államot.
Kiskegyed, 2015. május 8. péntek
Annyit előre kell bocsátani, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nem az Európai Unió szerve ugyan, ám abból a szempontból semmi különbség nincs közöttük, hogy ezt sem a normális, hagyományos „európai” értékek vezetik, hanem az az esztelen, tébolyult ideológia, amely az egyéni szabadságjogok mindenekfelettiségét vallja-hirdeti, és semmire nincs tekintettel. Nem ismeri a francia forradalom tanulságait, nem érti az emberi jogok lényegét, csak hallott valami zavaros felfogást, és annyit értett belőle, hogy „egyéni szabadságjogok”, de ennek lényegét, tartalmát, összefüggéseit már nem, ezt aztán széltében-hosszában üvölti és ádáz harcot vív érte, rettenetes rombolást végezve az európai civilizációban.
Kizárt, hogy az EJEB bírái ne ismernék a büntetés – olykor vitatott – céljait (megtorlás, a társadalom védelme, egyéni és általános megelőzés stb.), de hiszen ők nem alkotják a jogot, hanem alkalmazzák. A megalkotói voltak szellemileg nagyon távol a civilizációtól! (Az ilyen ítéletek azt sugallják, hogy érdemes nagyon súlyos bűncselekményeket elkövetni, mert a fegyházban is jó az ellátás, jók a körülmények, van ugyan némi zsúfoltság, de az még direkt hasznos is, mert rengeteg pénzt fial a szabaduláskor. Coki a fárasztó munkának, nem vagyunk mi hülyék!!!!)
És ezek kiabálnak akkor is, ha a halálbüntetés szót hallják valahol.
Nincs bizonyíték, hogy van visszatartó ereje és helyrehozhatlan a tévedés – hangzik fölényes „érvelésük”.
Van bizonyíték! Nem sokkal a halálbüntetés hazai eltörlése után valamelyik börtönben tíz életfogytigost kérdeztek: elkövette volna-e a súlyos bűncselekményt, ha lett volna halálbüntetést. A válaszok: 8 akkor is elkövette volna, de kettő nem. – Nekem ez a bizonyíték, nem a kultúrantropológusok és szociálpszichológusok gyötrelmes spekulációja utáni következtetések, olyanokéi, akik még távolról sem láttak börtönt.
A tévedés ellen pedig nem az a normális védekezési mód, hogy el kell törölni a lehetőséget, hanem az, hogy olyan rendszert kell kiépíteni, amelyik kiszűri, de legalábbis „lenullázza” a tévedés lehetőségét, s ha nem biztos, nem kell kiszabni-végrehajtani – a legmodernebb eszközök állnak ehhez rendelkezésre.
Úgy látszik, az emberek lassan, de egyre többen látják (be) az eltorzult eszme súlyos tévedését és tarthatatlanságát, és fokozatosan terjed az a felfogás, amit eleinte a „véleményvezérek” még hangos ciccegéssel fogadtak. Szerencsére, nem csak nálunk terjed, hanem néhány más európai országban is.
Csak nehogy már túl későn jöjjön a „felvilágosodás”!
