Charlie-to blogja

[1] Megy a juhász szamáron – Petőfi idején a juhászok rendszerint gyalog jártak, hiszen még akkor nem volt divat a menő juhászoknál sem a Yamaha, a Suzuki meg a Kawasaki. Csak az igazi „nagylegénynek” volt járműve, s bizony mélyen be kellett nyúlni a LADA fiába, hogy legyen SAMARA, amelyen száguldozhatott.

[2] Földig ér a lába – Az irodalomtudomány tanácstalan. Kinek ér földig a lába: a juhásznak, vagy a szamárnak? Kérjük a nézők (e sorokat nézők) segítségét az ügy tisztázásához. Ha valaki bármit is tud az esetről, hívja fel a legközelebbi rendőrt egy konyakra, vagy levélben küldje el a 2. sor megfejtését címemre (zárt betűk: dzs, sch, brrr). A borítékra írják rá a jeligét. „Kinek a lába ér földig Petőfi Sándor Megy a juhász szamáron című versének 2. sorában?” A válasz mellé tegyenek a borítékba 1.000.- Ft-ot is. Figyelem: csak a vízszintes sor megfejtését kell beküldeni! – A hiányos borítékokat a feladónak portósan küldjük vissza.

[3] Nagy a legény – Íme, a bizonyíték arra, hogy az a juhász, akinek SAMARA volt, nagylegénynek számított már a múlt században is.

[4] furulyált, Legelészett nyája – Legelésző nyája persze bármelyik juhásznak lehetett, de olyan, amelyik furulyált is, csak a muzikális nagylegénynek volt. Zenetörténeti kutatásaim alapján tettem fel a kérdést: mit furulyálhatott a nyáj? Nyilván Bach-kot. A hallásos ideológia hívei szerint a juhász is tudott játszani a furulyán. Ő vagy a 0-ás Liszt-et, vagy valamelyik Gyepesh Mode-számot fújta (vö. Gyepesh Anton furulyált). Egy Heavy Metal együttes (korabeli szóhasználat szerint: rezesbanda) tagjai állították, hogy lakodalom után hazafelé menet az árokból kimászva (természetesen a zenekari árokból) láttak szamarat furulyázni, de mivel nincs abszolút hallásuk, nem tudták megmondani, hogy mit játszott. (Szemtanúk szerint Csajkovszkij IÁ-moll zongoraversenyét.).

[5] Fölpattan a szamárra, Hazafelé vágtat – A szamáron száguldozás, vágtatás – ellentétben a közhiedelemmel – igen biztonságos volt mind a szamár, mind az esetet nagy távolságról szemlélők számára. A mai motoroknak ún. szarv-kormányuk van, ami balesetkor – ha szerencséje van a szerencsétlennek – fölnyársalhatja a motorost, s máris odafeküdhet babája mellé. Ezzel szemben a szamárnak ún fül-kormánya van, ami elég nagy ahhoz, hogy jól meg lehessen benne kapaszkodni, s karambol estén sem olyan szúrós, mint a motorok kormánya. A múlt századi KRESZ szerint az irányváltoztatási szándékot sem karjelzéssel vagy lámpavillogatással kellett a közlekedésben részt vevő többi szamár tudomására hozni, hanem a járműnek a kívánt irányba eső szemével kellett sűrűbben pislognia, a vezetőnek pedig az ugyanezen az oldalon lévő kormány meglengetésével kellett jeleznie (innen ered a „szamárfület mutat” kifejezés).

[6] De már későn érkezett – A késés okát a költő nem ismerhette. A Belügyminisztériumban fellelhető egyik rendőri napi jelentésből tudhatjuk meg, hogy akkor éppen közlekedésbiztonsági hónap volt, ezért a juhászt a járőr útközben gyorshajtás miatt igazoltatta, majd a műszaki ellenőrzés következett. A kormányt rendben találták, bár kicsit nagy volt a holtjátéka. Sajnos, a jármű egyik első irányjelzője hibás volt, hátul pedig csak egyet fedezett föl az intézkedő szerv. A szabálysértési jegyzőkönyv szerint a juhász azzal védekezett, hogy hátra konstruktőr eleve csak egy irányjelzőt csinált, ez nem róható a vezető terhére. Az egyik első irányjelző hibáját pedig az indulás előtti kötelező ellenőrzés során nem vette észre, mert ugyan a szamár a próbaúton fűnek-fának nekiment, de a fűnek menést legelészésnek, a fának szaladást pedig a szamár különleges bátorságának, nem pedig vakságának vélte. – A juhász megúszta felfüggesztett helyszíni szóbeli figyelmeztetéssel, a szamarat viszont eltiltották a közügyek gyakorlásától. (Lásd: Belügyminisztérium, Szamár Ügyek Osztálya, 00/1829/Közl. Aloszt. számú, 1829. február 30-án kelt jegyzőkönyvet.).

[7] holttestet láthat – Petőfi állítólag ki akarta hívni a halottkémet (akkori nevén: holtbiztost), de a juhász elkezdte mesélni neki az igazoltatást, s ezen akkorát hahotázott, hogy közben teljesen megfeledkezett eredeti tervéről, így holtbiztos-adatok nem állnak rendelkezésünkre az esetről. (Állítólag a siratóasszonyoknak is patakokban folyt a könnyük – a nevetéstől.) Megbízható szemtanúk viszont vannak. Néhány vak öregasszony eskü alatt vallotta: „Bizony láttuk, amint a lyuhász babálya egszisztált!” – Ők voltak az ún. halottlátók, akik közreműködése sokszor a hatóságok számára is nélkülözheteten volt (pl. már hetekkel korábban kellett őket megrendelni egy-egy közlekedési balesethez szemtanúnak), hiszen – halottlátók lévén – látták is a hallottakat (pl. fékcsikorgást, csattanást, káromkodást stb.). Az orvosi latin nyelvben azonban nem voltak teljesen járatosak, ezért használták az egszitált (meghalt) szó helyett az egszisztált (létezett) kifejezést.

[8] Nagyot ütött botjával A szamár fejére – A juhász elkeseredése teljességgel érthető. Nem elég, hogy új baba után kell néznie, ezenfelül a helyszíni büntetést is túl súlyosnak találta. Nem „lebbezett fel” ugyan enyhítésért, három napi gondolkodási időt sem kért, helyette otthon önbíráskodott. Ebben a nehéz helyzetben sem lett azonban ellenzékivé – a szamár fejére ütött jó nagyot. Nem a fülére, ami könnyebben elérhető lett volna a nagysága miatt – ám nem akarta a „kormányt” bántani.