Charlie-to blogja

Mindenki ismeri a róka és a holló meséjét, amelyben a ravaszdi addig dicséri a magas fa tetején ülő és csőrében csábító sajtot tartó holló hangját, mígnem a hiú madár elkárogja magát, melynek következtében a sajt a róka lábai elé pottyan.

Óhatatlanul is ez a bájos mese jut eszembe, amikor naponta hallom közügyeink derék „bonyolítóinak” vissza-visszatérő „vélemény-paneljét”. A kormánypártiak ugyanis minden alkalommal, amikor kormányzati programjukról kérdezik őket, azonnal szemrehányóan és számonkérően az ellenzék programját követelik, mondván: az ellenzék csak kritizálni tud, bezzeg neki sincs semmiféle használható programja a mély válságból való kilábalásra.

Miért nem készíti el, vagy ha megvan, miért nem hozza nyilvánosságra az ellenzék a maga kormányzati programját? Talán neki nem az a célja, érdeke, hogy az országnak, a népnek mielőbb minél jobb legyen? Ezek szerint az ellenzéknek jó az, ha az emberek egyre elviselhetetlenebbül élnek? – Nosza, mutassa be a programját, s a kormánypártok azonnal készek az „együttműködésre”!

Az ellenzék mégsem adja a (teljes, részletes) programját. Igaz, a kormánypárt olykor nem csupán kéri azt az ellenzéktől, hanem azonnal szidja-becsmérli is politikai ellenfelét, akárcsak a felejthetetlen „rímhányó” Romhányi József versében „A róka és a holló (téma és variációk). Negyedik variáció”.

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.

Csőrében trappista hivalkodott sárgán.

Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet

megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.

Szólt hát álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,

hogy primadonna légy, régen esedékes!

És neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!

Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.

De hiába várta a ravaszdi róka,

hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta.

Mi volt eme nem várt, különleges, ritka,

szerény, józan, okos hallgatásnak titka?

Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?

Nem!... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt...

Miért lapít az ellenzék? Neki tényleg annál jobb, minél rosszabb a népnek?

Ne legyünk naivak, ne gondoljuk, hogy a választók mindegyike párt-programokkal a zsebében jár-kel a választások közeledtével, azok olvasásával kel-fekszik! Sok ember átolvassa ugyan, de inkább a többi pártot, a sajtót érdeklik e dokumentumok, amelyek aztán mazsolázgatnak belőlük. A pártprogramok valódi célja tehát jó vezérfonal fölmutatása a vágyott kormányzás idejére, s ehhez minél több szavazat megszerzése. A személyes és pártszimpátiák mellett tehát a programokat sem szabad lebecsülni a választási sikerekben.

Minden párt lényege, hogy politikai hatalomra törekszik, minél több emberét igyekszik bejuttatni a törvényhozó parlamentbe – ezt a célt szolgálja a program is. A választók azért szavaznak valamely pártra, hogy programja érvényesüljön a következő kormányzati ciklusban.

A baj akkor következik be, ha a beígért (és győztes) program nem volt „őszinte”, teljesíthető, vagy nem volt benne elegendő muníció a teljes kormányzati ciklusra, ráadásul a kormánypártnak nincs elég szellemi kapacitása vagy morális ereje a program „újratöltésére”, megújítására. A választók bíztak a pártban, azért tudott győzni, később pedig tisztességes, határozott és sikeres kormányzást várnak, esetleg vártak volna tőle. – Ekkor fordul tartalmában kétségbeesett „könyörgéssel” az ellenzékhez, formájában azonban ezt hetyke szemrehányásnak láttatja…

Az meg csak szorítja a zsebét, nem adja programját. Azért, mert nem akkora „bolond”, hogy így tegyen! Nem akarja ő a nép kárát, de nem akarja az általa tehetségtelennek és alkalmatlannak tartott kormányzás fenntartását sem.

Ha ugyanis elárulná a kormánypártnak a saját jó programját, az rögtön megvalósítaná, s esetleg megköszönné az ötletet, ám az elszámoláskor természetesen saját sikerének tüntetné föl a végrehajtott hasznos intézkedéseket. Minden ilyen intézkedés viszont az ellenzék erejét csökkentené; ezekkel a jó tervekkel már nem állhatna a választók elé, hiszen azokat az aktuális kormányzók már teljesítették. Az ellenzék tehát akkor jár el okosan, ha nem adja át programját, hanem azt a választásokat megelőző kampány idejére tartogatja, s ebben az időben áll elő saját jobb elképzeléseivel, hogy saját szavazatait szaporítsa, addig viszont csak folyamatosan bírálja, kritizálja a kormányzati erőket, hogy egyrészt azok alkalmatlanságát bizonyítsa a választók előtt, másrészt hogy cselekvésre (és ezzel minél több „hibás” intézkedésre) kényszerítse.

A Romhányi-vers fehér hollója tehát telitalálat, az átlagos sajt-ejtő károgótól eltérő, okos madarat jelent, esetünkben olyan pártot, amelyik csak nevet a programjáért sóvárgó róka-párton…