Charlie-to blogja

[1] Falu végén kurta kocsma – A költő maró gúnnyal bírálja korának társadalmát. A kapitalizmus alapját még nem rakták le, de a kocsmáét már igen, sőt ez utóbbi teljesen felépült, de mi lett belőle? – Korcs-ma, nem pedig italbolt, espresso, drink bar, restaurant. Ráadásul a falu végén, tehát még ezt is igyekeztek eltávolítani a dolgozó tömegektől.

[2] Oda rúg ki – ti. minden részeg embert. A kocsmákban akkoriban ún. „információs táblákat” helyeztek el a falakon olyan feliratokkal, mint pl. „A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el!” vagy „Köpködni tilos!”. Petőfi itt az „Aki be van rúgva, az ki van rúgva!” szövegű táblára utal. – Nem lehet egyetérteni azokkal az állításokkal, melyek szerint „Panaszkönyv az üzletvezetőnél” feliratú tábla is szerepelt. Az üzletvezetőt ugyanis ekkor még nem találták fel, egyszemélyi vezető a kocsmáros volt, aki személyesen vezette (vagy rúgta) ki a részegeket, úgyszintén panaszkönyv sem kellett, mert a bejegyzést a panasz okozójának szemei alá elhelyezett kék és zöld foltok helyettesítették. Telefonra sem volt szükség, mert egyrészt még nem találták fel, másrészt a mentőért sem kellett telefonálni, ugyanis az minden kocsmában kéznél volt (vö. kármentő). – Annak a kérdésnek a megválaszolásával, hogy miből állapította meg a kocsmáros, hogy valaki be van rúgva, máig adós a tudomány. Pedig nagyon egyszerű a magyarázat. Amikor a vendégek azt kezdték el húzatni a cigánnyal, hogy

„Falu végi kurta kocsmás legények,

A Szamosnál kurjongatnak szegények.

Petőfi majd ír mirólunk verseket,

Ha berúgtunk – rúgjunk beljebb,

Egyre beljebb,

Tillárom, haj, gyerekek!”

– a kocsmáros számára minden világos volt, még éjjel is. (Sajnos azután, hogy a jelen költeményben szereplő legények hazamentek, ez a nóta teljesen feledésbe merült, így nekem kellett találni az utókor számára.)

[3] Meg is látná magát – Hát, igen, aki berúgott, már akkor is megnézhette magát!

[4] Pihen a komp – A kikötött komp csendben pihent, mindig, kivéve, ha nem. Korabeli feljegyzés szerint nem egyszer előfordult, hogy a kocsmából kirúgott prímás a kikötött kompon állt és komponált. – A „mit csinál a szél, ha nem fúj?” mintájára itt kell föltennünk a kérdést: „mit csinál a komp, ha nem pihen?”. Természetesen, viszi át a túlpartra a kapatos legényeket. Ezzel a válasszal cáfolható az a máig tartó hiedelem, hogy az irodalom művelői, főképpen a költők, írók mind részeges, lump fráterek lennének. Az irodalom és kocsma egyáltalán nem így függ össze, hanem egészen más a magyarázata. Amikor az ittas legény a komp vezetőjétől az iránt érdeklődött, hogy záróra után mennyi a viteldíj át a Szamoson (vö. „Hogy egy fuvor, zimbora?”, a szintén kissé lompos kompos kurtán ennyit mormogott: „Liter a túra.” (NB. Közgazdászok szerint ez pálinka-egyenértékben értendő!) A Petőfi korában keletkezett „literatúra” szót tehát a régi rómaiak tőlünk vették át több ezer évvel ezelőtt, valamint ezért hasonlít hangzásában is a „kompolás” és a„lumpolás”.

[5] reng belé az ablak – Petőfi kora a rengészeti felfedezések ideje is, ekkor egységesítették a ma is használatos mértékegységeket, mint pl. a földrengésre a Mercalli-fokot illetve a Richter-fokot, a kocsmaablak-rengésre a Malligand-fokot.

[6] Kocsmárosné, aranyvirág – Egyes szociológusok a kurjongatásokból arra következtettek, hogy a kocsmába csupa faragatlan, duhajkodó népség járt. Ezt cáfolják a költő sorai, hiszen a legények „virágnyelven” beszéltek, ami – más szociológuso xerint – „e kommunikációban exponált individuumok habitusának analízise kvalifikáltabb intelligencia-quociensű szubjektumokat manifesztál”.

[7] Vén legyen, mint a nagyapán, És tüzes, mint ifjú babám – Egy soha meg nem írt változat szerint ez eredetileg így hangzott: „Tüzes legyen, mint nagyapám és Vén, mint az ifjú babám”. Ennek az lehetett volna a magyarázata, hogy a költő anyai ági negyedízigleni férfi felmenője kazánfűtő volt (innen a „tüzes” jelző), de hát azt mégsem írhatta, hogy „Tüzes legyen, mint anyai ági negyedízigleni férfi felmenőm”, helyette egyszerűen a „nagyapám” szó szerepel. De ez a változat azért sem születhetett meg, mert Petőfit, mielőtt még Szendrey Júliát megismerte, belsőséges szálak fűzték egy Vén Okádia nevű úrleányhoz, s nem akarta, hogy ezt a verset olvasva későbbi felesége mindent a szemére hányjon.

[8] ló kedvem van – Bizonyára elírás történt, Petőfi nem lókedvről, hanem jókedvről akart beszélni.

[9] bújjék – Cáfolnunk kell azt a téves irodalomtörténeti hiedelmet, hogy e költeményben Petőfi egy május 19-én, Ivó napján történt esetet dolgoz fel, abból kiindulva, hogy mivel az időpontra a versben semmiféle utalás nincs, egy kocsmai jelenetből csak Ivó napjára lehet következtetni. Gondosabb elemzéssel azonban egyértelműen megállapítható, hogy a versbeli történeti tényállás december 31-én, Szilveszter éjszakáján következett be. Mit mondott az ablakon bekopogó idegen? – BÚÉK! – ám ezt a kurjongatások miatt senki sem hallotta. Mit válaszoltak a legények? – BÚJJÉK! – amiben nemcsak az újévi jókívánság szerepel, hanem felismerhető benne az „újjé!” is, a jókedv (vagy ahogy fentebb tévesen szerepel: a lókedv) világgá rikkantása, ami nem vitásan a vendégek nyelvi kultúrájára és leleményességére vall.

[10] Húzd rá cigány, csak azért is, Ha mindjárt az ingemért is – utalás arra, hogy az ó- és középkori cserekereskedelem még nem halt ki teljesen, de egyben előrevetíti a másfél évszázaddal későbbi, a Szovjetunióval majd a FÁK-kal, valamint Albániával és a többi fejlődő országokkal kötött ún. „barter-ügyleteinket” is, amit csupán azért neveznek barternek és nem cserének, hogy a hozzá nem értők előtt ne kelljen röstellkedni, amiért ismét elértük kereskedelmünkben a középkori cserék szintjét.

[11] Végét vetik a zenének – Ezen a helyen a vers kézirata nem jól olvasható, csupán annyi látszik hogy „ .e.ének” (sicc!) s ez komoly problémát okozott a tudományok művelőinek. Talán mégsem Szilveszterkor (vö. „bújjék”) történt a dolog, mint néhány kocsmológus korábban gondolta (meg pl. e sorok írója is néhány versszakkal korábban), hanem mégis tavasszal, a vetési időszak végén, amikor valaminek már a végét vetették? De minek a végét, mivel lehet pótolni a hiányzó betűket? Lehetne pl. a „herének” (lóherének)? Már e kérdés feltevése is korszakos jelentőségű, hiszen csak ezzel magyarázható a „lókedv” fölbukkanása a költeményben (ti. örül a ló, mert a here-vetés a végéhez közeledik). – De lehetséges-e „zenét” vetni, mint azt másfél évszázadon keresztül hitték? Nos, nyelvészetileg és logikailag is bizonyíthatóan: igen. „Nevetés” szavunkban ott lapul a „zenevetés”, ami a vájtfülűeket meggyőzheti. Ha a „vájtszeműek” tovább olvassák érveimet (ami, persze, „vájtszem” esetében már önmagában is óriási teljesítmény), beláthatják, hogy Petőfi korában agrár-ipari országból ipari-agrár országgá lettünk, s ez a vetésszerkezet átalakulásával járt. A korabeli sajtóban mást sem lehetett olvasni, mint hogy „elvetették a sulykot”; „a kocka el van vetve”; a napokban pedig éppen a Petőfi-rádióban nyilatkozott valaki, „Aki szelet vet”. A mezőgazdasági vetésterületek radikálisan lecsökkentek, ekkor keletkezett a „kam(a)razene” szavunk is az „agrár-kamara-zene” rövidítéséből. Mivel ezzel együtt a zene vetésterülete is visszaszorult, a (ze)nevetés már csak a háztáji területeken és az árokparton volt jellemző. Természetesen az Operaház-táji területekről és a zenekari árok partjáról van szó.