„… megszületett az a gyermek,
Az a gyermek, ott Bethlehemben.”
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a bethlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.
Ady Endre: Kató a misén
„… megszületett az a gyermek, Az a gyermek, ott Budapesten” – írhatnánk át epigonkodva Ady szép versét, de inkább ne folytassuk…!
Igen, megszületett az Alaptörvény …… de ugye, nincs nekünk is okunk „fölsírni”…?
Bizony, van az alkotmányozásnak évszázadok óta csiszolódott, civilizált módja és technikája. Ennek egyik jól látható jele, hogy már az elején, rögtön, a preambulumban megmondja az alkotmányozó, hogy mire készül, hogy ti. alkotmánynak szánja az ott következő irományt. Példaként az amerikai bevezető: „Mi, az Egyesült Államok népe, … meghagyjuk és bevezetjük Amerikai Egyesült Államok jelen alkotmányát”, de folytathatjuk a példákat: „Mi, a Cseh Köztársaság állampolgárai … szabadon megválasztott képviselőink által a Cseh Köztársaság következő alkotmányát fogadjuk el”, „… az észt nép – az 1938-ban hatályba lépett Alkotmány 1. cikke értelmében – az 1992. június 28-án tartott népszavazás által a következő Alkotmányt fogadta el”, „A Szent, Egylényegű és Oszthatatlan Szentháromság Isten nevében, az Ötödik Görög Felülvizsgáló Parlament elhatározása alapján…”, „… mi, Írország népe … ezennel elfogadjuk, törvénybe iktatjuk, és magunknak adományozzuk a jelen Alkotmányt”, „… ezennel megalkotjuk a Lengyel Köztársaság Alkotmányát, mint az Állam alaptörvényét, amely a szabadság és igazság tiszteletben tartásán, az állami szervek együttműködésén, a társadalmi párbeszédének és a polgárok és közösségeik jogai segítésének és megerősítésének elvén nyugszik”, „A litván nemzet … polgárainak akaratából elfogadja és deklarálja a Litván Köztársaság Alkotmányát”, „… törvényekkel módosított 1868. október 17-i Alkotmány” (Luxemburgi Nagyhercegség), „Ezen megállapítás alapján a Parlamenti Tanács, melyet az elnöksége képviselt, ezen alaptörvényt kiállította és kihirdette” (Német Szövetségi Köztársaság), „Az Ideiglenes Államfő … a következő szövegben kihirdeti az Olasz Köztársaság Alkotmányát”, „Az 1976. április 2-i Alkotmányozó Nemzetgyűlés plenáris ülése a Portugál Köztársaság következő alkotmányát hagyja jóvá és teszi közzé”, „Ennek megfelelően a Cortes elfogadja, és a spanyol nép jóváhagyja az alábbi Alkotmányt”, „… mi, a Szlovák Köztársaság polgárai választott képviselőink útján a következő alkotmányt fogadtuk el”, „… a Szlovén Köztársaság Nemzetgyűlése ezennel elfogadja a Szlovén Köztársaság Alkotmányát”. – Mondhatnám, hogy aki unalmasnak találja, az ne olvassa végig valamennyi példát, de inkább nem mondom, mert már az is elolvasta, másrészt azt akarom bizonyítani, hogy minden értelmes alkotmányozó rögtön tisztázza, hogy alkotmányt olvashat az érdeklődő.
Az új Alaptörvényünk utolsó előtti mondata így hangzik: „Mi, a 2010. április 25-én megválasztott Országgyűlés képviselői, Isten és ember előtti felelősségünk tudatában, élve alkotmányozó hatalmunkkal, Magyarország első egységes Alaptörvényét a fentiek szerint állapítjuk meg”. – Ugye, nincs kétség, hogy itt homlokegyenest másképpen, fordítva állnak a dolgok, mint a világon bárhol? Ugye, világos, hogy legalább a végén azért kiderül, hogy mit olvasott a derék hazafi?
Minden gratulációt megérdemelnek nagy tudású alkotmányozóink, hiszen valóban megalkották a világon egyedülálló, eddig valóban példa nélkül álló, az alkotmányjog-tudomány megkülönböztetett figyelmét mindenképpen kiváltó alaptörvény-elemet: az eddig világszerte ismeretlen „postambulumot”(J).
Bizony, nehéz elhinni, hogy ezt nem tudta senki …!
Persze, mindez semmiség! – Vagy talán mégsem? (Erre utal a címben a felkiáltójel utáni kérdőjel…)
