Ez a cím, persze, arra a szertelen és vidor jókedvre utal, amelyben az állatok (köztük a tyúkok) élik „pokolbéli víg napjaikat”.
Mivel pedig az állatokat mindenki szereti, ez így természetes is. Ennek a „szeretésnek”, persze, különböző változatai vannak.
Van, aki mosolyogva cirógatja meg a kétségkívül bájos, doromboló kiscicáját, amikor mellébújik az ágyba s ott csendben szórja szanaszét az éppen hulló szőrét, vagy azt is elnézi kedvenc kutyájának, ha az őszi-téli kiadós séta után a szoba szőnyegén végigtrappolva felrakja a trutymós latyakban megmártott praclijait az ebédlőasztal terítőjére.
Más a háziállatokat (marha, disznó, liba, tyúk, nyúl, birka stb.) szépen megtisztítva, ropogósra sütve-főzve szereti, ez is természetes.
Persze, vannak aztán a vegetariánusok („vegások”), akik nem esznek húst, csak mindenféle zöldséget. – Én is közelről ismerhetek ilyet. Egyik klubtársam gyakran hencegett, hogy milyen jókat eszik, bár nincs hús az étlapján. Megvallom, én ezeket az „élménybeszámolókat” mindig jó nagyokat bólogatva csendben figyeltem, de közben arra gondoltam, hogy én a nyers sárgarépa helyett szívesebben eszem a jó csípős, tűzforró pacalt; a nyers karalábé megszerzéséért nem támadom meg a szomszéd országokat, mert jobban szeretem a csülkös bablevest kevéske ecettel, vagy éppen a vörösboros szarvaspörköltet sztrapacskával.
Ám egyszer csak azzal állít be a klubba ez az ember, hogy nem érezte jól magát, elment az orvoshoz, az alaposan kikérdezte, s amikor megtudta, hogy nem eszik húst, felvilágosította: az emberi szervezetnek szüksége van az állati fehérjére, tehát sürgősen térjen át a húsfogyasztásra, persze, a zöldségeket ne hagyja el.
És itt lépnek be a képbe a veganizmus (sic! – pontosan így írandó és ejtendő, ez nem „sajtóhuba”!) hívei. Ezt a fogalmat – az internet szerint – egy Gary L. Francione nevű ember a következőképpen határozta meg:
A veganizmus egy erkölcsi alapelv: annak elismerése, hogy más állatok nem a mi céljainkért vannak itt; nem »dolgok«, amelyeket használhatunk. Akár jól bánunk velük, akár nem, semmi jogunk nincs világra hozni és a saját céljainkra használni őket.
Nesze, neked, emberiség! Mit képzelsz, hogy csak úgy „Pékné módra” tömöd magadba a csülköt, máskor meg engeded, hogy a csípős hal(ász)lé okozzon „bűnös” kulináris örömöket? – Ennek véget kell vetni! Hova jutottunk?
Most még csak-csak, de hová fogunk jutni?
A jogász szakmában azokat tartják a legveszélyesebb embereknek, akik elolvasnak egy-egy mondatot valamely jogszabályból, s a nélkül szajkózzák az önmagában egyébként értelmes és jelentős szabályt, hogy ismernék az összefüggéseket, s ezáltal óriási szamárságokat olvasnak ki az adott mondatból. Félő, hogy pontosan ez a helyzet az említett „állatvédőkkel” (sőt, állatjog-védőkkel) is.
Ezek a szánalomra (sem) méltó aktivisták egyetlen fogalmat ismernek csupán: az állatok „jogait”; más szempont, érték nem létezik számukra. Ezt aztán morális gátlástalansággal, konok fafejűséggel és dagadt exhibicionizmussal verik végig Európán, sajnos, sokszor kártékony sikerrel. – Hogy miért vagyok ilyen dühödt-dühös?
Nos, azért, mert ismét „Valami bűzlik Dániában”! (Apropó! Shakespeare „Hamlet” c. drámája I. felvonásának 4. színében, Marcellus mondja: „Something is rotten in the State of Denmark” = Valami rothadt Dánia államában. Ezt Arany János így fordította: „Rohadt az államgépben valami”. Ebből „szelídült” később a „Valami bűzlik Dániában” szállóigévé is vált, előbb idézett mondás. Az Arany-szöveget a számítógép fordító programja így „ültette vissza” angolra: „Damn the államgépben something”. – Hát, nem Arany-os?)
Az EU-ban olyan állattartási szabályokat állapítottak meg, s tettek kötelezővé hazánkban is, amelyek teljesítése csak gazdaságilag különösen erős tenyésztők számára lehetséges, a gyengébbek menthetetlenül kiesnek, hogy helyüket az előbbiek foglalhassák el.
Vessünk egy-egy pillantást a hízósertés- és a tojóbaromfi-tartás szabályaira!
A 178/2009. (XII. 29.) FVM rendelet 2. számú melléklete pl. a következőket írja elő:
1.16. A sertéseknek biztosítani kell a viselkedésbeli sajátosságaikhoz tartozó magatartásformához (pl. fürkészés, turkálás, játék) szükséges, elegendő mennyiségű, egészségükre nem ártalmas anyagot (pl. szalmát, szénát, fát, fűrészport, gombakomposztot vagy ezek keverékét).
4.5. A farokrágás és egyéb rossz viselkedési szokások megelőzése érdekében az állattartás környezeti sajátosságainak és a telepítés sűrűségének figyelembevételével a nem megfelelő környezeti feltételek vagy tartástechnológia megváltoztatására irányuló intézkedéseket kell tenni.
4.5.1. Sem a farokkurtítás, sem a szegletfogak lecsípése nem lehet automatikus, rutinszerű tevékenység. Ezeket a műveleteket csak abban az esetben szabad elvégezni, ha egyértelművé válik és bizonyítékkal alátámasztható, hogy a kocák csecsbimbója e nélkül sérül, vagy a malacok egymás fülét, farkát rágják, sértik.
4.5.2. A hétnapos kor alatti malacok esetében a farokkurtítást és a szegletfogak lecsípését csak állatorvos vagy állatorvos irányításával és felügyeletével cselekvő, megfelelő állategészségügyi ismerettel és gyakorlati tapasztalattal rendelkező személy végezheti.
4.5.3. A hétnaposnál idősebb malacok ivartalanítását és farokkurtítását csak érzéstelenítés vagy tartós fájdalomcsillapítás mellett kizárólag állatorvos végezheti.
Ismerjük el: ezek normális, már-már humánus (sőt, „animálus”J) szabályok, ám van egy kis bökkenő, mégpedig az 1.16 pontban szereplő „játék” kifejezés. Ez ugyanis számos félreértésre és visszaélésre ad alkalmat, lehetőséget. Vannak buzgó emberek, akik játék alatt kizárólag felfüggesztett láncokat és labdákat értenek.
A láncok léte még talán érthető is: ha a farokkurtítás elkerülhető azzal, hogy a hízók egymás farka helyett a láncot rángatják-rágják, akkor még helyes is annak megkövetelése. – De a labdák? Nem látom be, hogy azokra is szükségük van a hízósertéseknek és más állatoknak.
Először is: az állatok nem tudnak focizni. Persze, ezen még lehetne segíteni pl. azzal, hogy tanulmányoznák néhány korábbi, jeles futballistánk technikáját. Pl. a vágásra érett sertéseknek lehetne ajánlani Puskást, a libáknak, tyúkoknak és más madaraknak Verebest vagy „Sólymosit”, a báránytenyészeteknek Farkast, a lovaknak Kocsist, a haltenyészeteknek Dunait és í. t.
Ámde arra vigyázni kellene, hogy a hízóállatok ne kemény edzéseken vegyenek részt, ahol összevissza szaladgálnak, mert arra az esetleg iskolázatlan, ám tapasztalt és sok bölcsességgel is megáldott eleink is ügyeltek, hogy a súlygyarapodásra „ítélt” állatok ne ugrabugráljanak-rohangáljanak, mert akkor leadják azt a pluszt, amit a dúsabb élelemtől fölszedhetnének (azért is tartották őket szűk helyen, hogy minél kevesebbet mozoghassanak).
A tojóbaromfi-tartás technikai szabályait az előbb említett rendelet 3. számú melléklete tartalmazza, idézzünk ebből egy rövid részletet:
„2.1. Ketreces tojótyúktartás során tilos fel nem javított ketrecet üzemben tartani.” […]
„9. A tojók tartásánál csak olyan fel nem javított ketreces rendszereket szabad alkalmazni, amelyek megfelelnek a következő előírásoknak:
9.1. a tojók számára legalább 550 cm2 szabadon használható ketrec-alapterületet kell biztosítani, amelynek a meghatározásánál a méréseket vízszintesen kell elvégezni, a takarmányveszteség mérséklésére kialakított magas peremeket nem számítva, amennyiben azok a tojók mozgáslehetőségeit gátolják,
9.2. a ketrec szabad belmagasságának - a ketrec területének legalább 65%-án- el kell érnie a 40 cm-t, de az sehol sem lehet 35 cm-nél kevesebb,
9.3. a ketrec padozatát úgy kell kialakítani, hogy az állatok mindkét lábának mindegyik előrenéző karmát megfelelően megtámassza,
9.4. a ketrecpadló lejtése legfeljebb 14%-os lehet; azoknál a padozatoknál, ahol nem négyszögletes dróthálót használnak, a kerületi főállatorvos engedélyezhet meredekebb lejtést,
9.5. akadály nélkül használható etetővályúról kell gondoskodni,
9.6. az egy tojóra eső etetőhossznak és a vályús itató hosszának egyaránt 10-10 cm-nek kell lennie, a szelepes vagy csészés itató esetén minden ketrecben legalább két itatóhelynek elérhetőnek kell lennie,
9.7. a ketreceket megfelelő karomkoptató eszközökkel kell felszerelni.”
Ehelyütt tekintsünk el attól, hogy a 2.1 pontban kategorikusan tiltja a fel nem javított ketrec használatát, de a 9. pontban csak fölsorolja, hogy milyen előírások betartása mellett szabad mégis… Nekünk most fontosabbak az ezzel kapcsolatos híradások. „A hagyományos ketreces tartás tilalma növeli Európa import függőségét”. „Az állatjólét brutális tojásdrágulást hoz.” „Kevesebb tojótyúk, drágábbat tojik.” – Ezek és más hasonló címek kísérik az Európai Unió „állatjóléti” intézkedéseit.
2011. február 28-án az Agrárkamara véleménye is napvilágot látott.
Jövő ilyenkor már negyedével kevesebb tyúk termel tojást Magyarországon a mostanihoz képest, ha az Európai Unió nem hoz átmeneti szabályokat a tyúktartás 2012. január 1-jén hatályba lépő állatjóléti feltételeivel kapcsolatban – állítja a Magyar Agrárkamara (MA).
A kamara szerint amennyiben a tagországokban hatályba lép a szabályozás, az EU-ban körülbelül 29 százalékos étkezésitojás-hiány keletkezik, mert az unió belső piacán a szabálytalanul tartott tyúkok tojásait nem lehet majd értékesíteni. A hiányt nem lehetne pótolni EU-n kívüli országokból az egészségügyi szabályok miatt sem, a hiány pedig azonnali jelentős áremelkedést okoz. Ez visszaveti a tojásfogyasztást, és a fogyasztókat az olcsóbb, alternatív fehérjeforrások felé orientálja. Középtávon is várható, hogy az uniós tojástermelést az EU-s jóléti szabályozásnál jóval enyhébb szabályozás mellett termelt importtojás fogja kiváltani – véli az agrárkamara.
„A tyúkok jól élnek, a gazdák tönkremennek.” – Ezt a címet külön, ide írtam, mert talán ez tartalmazza a helyzetet a legpontosabban és a legbrutálisabban.
Pár évvel ezelőtt már hallottunk olyan állatvédőkről, akik talán nem tudták volna megkülönböztetni a „rímhányó” Romhányi „önért bőgő tehenét” a pekingi néma kacsától, de bőszen harcoltak a libák tolltépése és tömése ellen, s mutattak be mellé néhány hamisított video-felvételt – tönkre is tettek néhány tenyésztőt!
Úgy látszik, e folyamat folyatódik; az állatvédők az alapjaiban és lényegében helyes törekvéseiket éppen az emberekre tekintet nélkül, sőt, sokszor éppen azok ellen fejtik ki. – Valami nagyon nincs rendben, ha „a tyúkok jól élnek, a gazdák tönkremennek”! Az ilyen állatvédőket haladéktalanul el kellene bocsátani!
Ha ugyanis ezt a mondatot nem sikerül úgy átformálni, hogy „a tyúkok jól élnek, a gazdák elégedetten mosolyognak”, akkor hamarosan nem lesznek gazdák, akik a tyúkok „jólétéről” gondoskodnak, akkor majd tyúkok sem lesznek, s ettől kezdve „tyúkot sem esznek” az emberek…
A morális züllésről, az erőszak terjedéséről naponta hallunk, olykor magunk is meggyőződhetünk. A biológiai korcsosulásról a korábbi blogokban itt is szó volt már a „gender” kapcsán. A „civilizált(?)” Európa nem vette bele a kudarcba fulladt alkotmány-szerződésébe a „kereszténység” kategóriáját, de más ideológia-vallás terjedését ezzel nem tudja megakadályozni, de még csak „lassítani” sem. A torz elméjű „döntnökök” hamarosan tönkre teszik élelmezésünket is?
Ráadásul, amikor már kezdett lecsillapodni az iméntiek miatt háborgó lelkem, s abban reménykedtem, hogy ezt már aligha lehet „alulmúlni”, megjelent Diószegi-Horváth Nóra írása a Vasárnapi Hírek 2011. május 8-i lapszámában, benne a következőkkel:
Irtanánk, ha lehetne
Az ember kipusztította a kullancs természetes ellenségét és 3 éve már irtani is tilos a vérszívókat. A megbetegedések száma meredeken emelkedik, miközben lenne megoldás, csak éppen tíz éve senki nem hajlandó forgalmazni a kullancsok szaporodását gátló, környezetbarát patogén gombát. […]
Körülbelül 30 kullancsfaj él a Kárpát-medencében, ezek közül a legelterjedtebb és leggyakoribb a közönséges kullancs, amely a Lyme-kór, a vírusos agyhártyagyulladás és egyéb fertőzések terjesztéséért is felelős. Szakértők szerint jelenleg hazánkban minden ötödik-tizedik kullancs fertőz. A legveszélyesebb területek Budapest és agglomerációja, Nógrád, Somogy, Zala és Vas megyében, valamint a Balaton felvidéken vannak, bár az egész országban elterjedt problémáról van szó, és már nem csak az erdőkben, hanem a lakótelepi játszótereken és parkokban is egyre több a kullancs.
Szervezett irtás évek óta nincs: a korábban használt vegyszert egy uniós rendelet miatt 2008 óta nem lehet használni. A kullancs természetes ellensége egy apró fürkészdarázsfaj volt, amely az élősködőbe rejtette saját petéit, megtizedelve az állományt. Az emberi beavatkozás, azaz a vegyszerek hatására azonban mára ez a faj kipusztult. …
„Szép új világ”? – Reméljük, beköszöntéig még van időnk megenni egy finom, tejfölös csirkepaprikást, persze, fejes (sőt, jég-) salátával, hadd örüljenek a vegások is, ha majd elmeséljük nekik, hogy milyen csodálatos volt! Legfeljebb azt mondjuk, hogy nem mi vágtuk le pipiket, hanem szertelen jókedvükben halálra (nev)ették magukat…
