Korábbi blogbejegyzésemben már leírtam, hogy nem okos tanácsokat szeretnék osztogatni, inkább csak magamnak rögzítem – mintegy a „jegyzőkönyv számára” – az itt következő néhány megjegyzést.
Szégyenteljes és méltatlan volt az eseményhez mindaz, ami az Országgyűlés 2012. április 2-án történt a köztársasági elnök napirend előtti beszéde alatt. A morális érték és tartás teljes hiánya indíthat csak olyan szánalmas hangoskodást, amellyel az államfő felszólalását kísérték néhányan. Kétségtelenül szokatlan keménységű volt, ám teljes joggal jegyezte meg erre Kövér László házelnök, hogy „az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek az Országgyűlésben”. – Ezért később elnézést kért ugyan az érintettektől, jóllehet nem neki kellett volna bocsánatot kérni…
Hogy hazánkban ma a tisztesség és az emberség csak valahol a lelkek mélyén hallgat szepegve, miközben a felszínen úton-útfélen a züllött kulturálatlanság hőzöngve okádja teli mocsokkal a szemetes környezetet, az remélhetőleg egyre több embert háborít föl és indít cselekvésre.
A (nagy)politika nem önmagában undorító és taszító. Lehetnek benne pompás „húzások”, szellemes–élvezetes szóváltások (jó „debattőrök” között), de ha a színvonal annyira lecsökken, mint manapság látszik, nem csoda, ha a normális embernek odalesz a kedve tőle, nem megy el választani és „népszavazni”; ekkor lehet voksot szerezni egy féldeciért…
Fölindultságomat az gerjesztette ily mértékűvé, hogy olvasom az államfő lemondásával kapcsolatos sajtó-írásokat (ellenőrizhető, hogy korábbi blog-bejegyzéseimben mindig pontosan feltüntettem a forrásokat, most azonban ezeket mellőzöm, mert érdemtelenek még a megemlítésre is…). Közülök ezúttal mindössze két rövid mondatot idézek:
A parlamentben viszont egy szürkére sápadt, összetört, néhány óra alatt fess örökifjúból romos nyugdíjassá leépülő figurát láthattunk.
A sportember Pali is úgy festett lelkiekben, gesztusokban, mint egy roskatag kocsmaveterán.
– Jöjjenek ide, emberek, gyorsan, nézzék meg ezt a hős tollforgatót, aki félelmet nem mutatva, bátran ... rúg bele a „döglött oroszlánba”! – kiabálhatnám magam is, de inkább szánakozva kérdezem: a minden utcasarkon termő „médiaszakosok” nem tanulnak minimális tisztességet sem?
Mivel a megálmodott totális médiakontroll meghiúsult, és maradt szabad sajtó, a bábnak megfelelő figurák állandó veszélyben élnek...
Nagy kár, hogy a sajtó már annyira „szabad”, hogy hiányzik az etikai kódexéből a „tisztesség” szó és az ehhez kapcsolódó értékek, azért váltak alig olvashatóvá a hajdan szebb napokat látott sajtótermékek. Néha az az ember érzése, hogy az ilyen színvonalú sajtó méltatlan a „szabadságra”!
„Elnök Úr, viselje méltósággal…!” – írtam a címben. Az ugyanis a véleményem, hogy nem lenne szabad a tegnap lemondott államfőnek „fellebbeznie”, azaz jogorvoslati eljárás során megtámadni a Semmelweis Egyetem szenátusának döntését, amelyben megfosztotta a „doctor universitatis” címétől.
Ismerjük a latin mondást: „Quidquid agis, prudenter agas et respice finem!” (Bármit teszel, megfontoltan tedd és légy tekintettel a következményekre!)
Milyen hasznos hozadéka lehetne a „fellebbezésnek”? – Bizonyára semmilyen, sőt, kifejezetten káros eredményt hozhatna!
A „kisdoktori” cím odaítélésének alapjául szolgáló dolgozat szövegének szó szerinti azonosságát külön erre a célra felállított grémium állapította meg, a bíróság is erre alapozhatná döntését. Nem mondhatná ki tehát, hogy a szenátus tartalmilag hibás döntést hozott, legfeljebb azt, hogy nem volt jogosult a megfosztásra. – Nem szaporítom a szót: az eljárás végeredménye is a megfosztás (visszavonás) lenne.
Ekkor azonban ismét a sajtó „röhögő kórusa” indulna be! Kár lenne megint olcsó municióhoz juttatni a fantáziátlan média-munkásokat. (A komoly újságírók alapos elemzéseit egyébként figyelmesen kell olvasni, ráadásul a „minden csoda három napig tart”- effektus miatt ez a téma hamarosan úgyis lecseng.)
Mindenkinek jobb lenne a kialakult helyzeten mielőbb túl lenni, hiba lenne ismét feltépni a lassan behegedésnek induló sebeket!
