Bizonyára igen sokan hallottak már arról, hogy „Kölcsey Himnuszának feléje szaváról” komoly értelmezési vita bontakozott ki az utóbbi évtizedekben. Ezt Pásztor Emil kitűnően foglalta össze (ebből közlök most részleteket):
Martinkó a Magyar Rádióban az irodalomkedvelőknek ajánlott „Társalgó” műsorban — az 1980-as évek elején — többek között ezt mondta: „A költeményben két helyen is előfordul, hogy »Nyújts feléje védő kart«. A legtöbb ember úgy érti, hogy »feléje«, azaz, hogy az ő irányába nyújtson Isten védő kart. De hát azzal nem sokra megy valaki, hogy ha védő kart nyújtanak feléje. Nyilvánvaló, hogy másról van szó. Kölcsey, kelet-magyarországi lévén, »e«-ző nyelvjárásba tartozott, tehát a »feléjé«-t úgy kell olvasni, hogy »Nyújts föléje védő kart«. Védőpajzsot, védő kart nem valaki felé szoktunk nyújtani, hanem valaki fölé szoktunk tartani. Lám, milyen csapdát rejt még egy ilyen egyszerű szó is” (Martinkó András, Értjük, vagy félreértjük a költő szavát? RTV-Minerva, Bp., 1983. 106—7).
Az újságcikk szerzője ezzel szemben úgy érvel, hogy Kölcsey nem a tart, hanem a nyújt igét használja a kérdéses verssorban. „Másrészt, ha valakit ki akarunk rántani a bajból, igenis feléje nyújtjuk segítő karunkat, nem föléje.” S arra is hivatkozik, hogy Kölcseynek több versében talált ö-ző szóalakokat: csöndes, csöppet, gyönge stb. Megjegyzi: „Rengeteg példát lehetne még idézni annak bemutatására, hogy az »e«-ző nyelvjárás nem volt döntő hatással Kölcseyre. Egy rengeteget olvasó és író, publikáló ember különben sem ragad bele a tájnyelvbe. Ha tehát a költő azt akarta volna mondani, hogy föléje, alighanem így is írta volna.”
Még az 1960-as években Lőrincze Lajos foglalkozott a Nyújts feléje védő kart verssor értelmezésével az „Édes anyanyelvünk” egyik rádiós ötpercében. Lőrinczének ez volt a véleménye: „A feléje szót a Himnusznak ebben a sorában: Nyújts feléje védő kart — ma szinte mindenki nyílt e hanggal mondja, s úgy értelmezi: felé, irányában. Pedig ha valakit védelmezni akarunk, nem elég ha odanyújtjuk neki, feléje védő karunkat, hanem el kell őt takarnunk a fenyegető veszedelem elől. Ami véd, óv bennünket, az általában nem felénk irányul, hanem fölöttünk van. Valóban az is az igazság, hogy ebben a sorban nem a fél főnévből származó feléje határozó van, hanem a fël—föl-ből való fëléje, azaz föléje, de Kölcsey keleti nyelvjárásának megfelelő alakban” (Lőrincze Lajos, Nyelvőrségen. Akadémiai Kiadó, Bp., 1968. 242).
[…]
Mind e példák alapján úgy gondolom, hogy Kölcsey Ferenc a verseiben tudatosan használta a köz- és az irodalmi nyelvben kettős alakú (e vagy ö hangú) szavaknak hol az egyik, hol a másik változatát. Ha azt akarta volna kifejezni, hogy nyújtson védő kart az Isten a magyar nép fölé, akkor nyilván a föléje alakot választja a kérdéses verssorokban. Ő azonban — úgy látszik — az ’irányába, részére’ jelentést érezte itt kifejezendőnek, s ezért tartotta jobbnak a feléje szóalakot: „Nyújts feléje védő kart, / Ha küzd ellenséggel”; „Nyújts feléje védő kart / Tengerén kínjának” (azaz: kínjának tengerén).
Jelenleg „A magyar nyelv értelmező szótárá”-ban a föléje határozószó használati példájaként olvashatjuk Kölcseytől: Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel. A szócikkfejben utalás van arra, hogy ritkán és tájszóként feléje alakban is él ez a szó. Azt hiszem, ennek a Kölcsey-idézetnek nem a föléje, hanem a feléje határozószó szócikkében volna a helye.
www.c3.hu/~magyarnyelv/99-4/pasztor.htm (kinyomtatva: 2012. június 3.)
Tanulságos, ezért érdemes elolvasni Pásztor Emil itt csak részleteiben idézett teljes írását, annál is inkább, mert úgy látszik, a többség számára mára már a Máramarosi-havasokban is a „föléje” értelmezés vert gyökeret. – Ezt látszik alátámasztani Horváth Dezső is a Dörmögő Demeter c. írásában:
[…] Derék jó Mészöly Gedeon, messze földön híres szegedi nyelvész (egyébként maga is gyüttmönt) hívta föl rá a figyelmünket, hogy a „Nyújts feléje védő kart” valójában így értendő: nyújts föléje védő kart. Mert akármelyik támadásban nem sokat ér, ha csak feléje nyújtják a védelmet, a föléje az igazi. És mivel veretes irodalmi alkotás kerül elő, eszünkbe se jut „értelmesre” szinkronizálni. […]
In Botrány a mennyekben. Bába Kiadó, Szeged, 2011, 139. p.
Eddig csak magamban hümmögtem a feléje–föléje polémia hallatán, de ez utóbbi megjegyzés megszólalásra késztet.
A Lőrincze Lajosra és Mészöly Gedeonra hivatkozás bizony egy képletes ökölvívó-mérkőzésen megroggyantaná, támolygásra kényszerítené az ellenfelet, de a „kiütéshez” kevés lenne…
Úgy vélem, mégis Pásztor Emil idézett írásának végkövetkeztetésében foglaltaknak kell igazat adnunk, tehát a „feléje” értelmezés a helyes. – Egyrészt számomra meggyőzően dokumentálta, hogy Kölcsey pontosan ismerte és alkalmazta mind az „e”-ző, mind az „ö”-ző szóalakokat (nyelvjárást), ebben nincs okunk kételkedni. Másrészt arról is meg vagyok győződve, hogy Kölcsey ugyanabban a versében (Hymnus), ugyanarról a fogalomról (felé–feléje), ugyanabban az értelemben (felé/fölé) nem használt volna kétféle szóalakot.
Emlékezzünk csak!
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Nem is értem, hogy ez a szempont eddig miért nem került elő egyetlen elemzésben sem; mindazonáltal ezt a két sort újabb adaléknak szánom ebben a kérdésben.
Az nem lehet vitás, hogy itt a „felé” csak a „feléje” [azaz irányába(n) mutatva/közelítve] jelentést hordozhatja, semmiképpen a „fölé” (nála magasabbra/magasabban) értelmet. Ha pedig itt a „felé” a „feléje” szóval szinoním, akkor teljességgel megalapozatlan azt állítani, hogy e vers más soraiban viszont a „feléje” a „föléje/fölé” értelmű lehetne… Sapienti sat.
Tévedhetnek tehát a „hivatásos” írástudók is, amint erre utal az ismert latin mondás: „Errare humanum est” (tévedni emberi dolog). Magam nem tartozom a hivatásos írástudók közé, engem pláne megillet a „tévedés joga”.
Legkivált viszont a „ius murmurandi”, azaz a „morgás joga” illet meg, ha olyasmit látok, hogy a mai tollforgatók már-már bántóan nem értik a felé/fölé szavak más-más értelmét.
Íme, két példa:
Az MNO tudósítója ottléte alatt nem látott „ellendrukkereket”, az estet egyedül Bartus videokamerán keresztül megszólaló mobiltelefonja, a hentesüzletekhez hasonlóan a bejárat felé szerelt csengő „zavarták meg”, kisebb szóváltás is csak akkor alakult ki, amikor a késve érkező Árok Kornél néhány kérdező szerint nem határolódott el elég egyértelműen a szélsőjobboldaltól.
Tompos Ádám: A rendőrök nem azért voltak ott, hogy Kertész Ákost elvigyék + Videó. MNO, 2011. október 13.
Bizony, itt kifejezetten hibás a „felé” szó használata a „fölé” helyett! A következő példában viszont már értelemzavaró is lehet:
Lényeges az előrejelzések hibahatára, ami az első napra vonatkozóan mindössze 1 fok, míg a hatodik napra kevéssel 2 fok felé emelkedhet. Megbízható előrejelzés tehát 3-6 napra előre készíthető csak.
Lesz-e hó karácsonykor? Megkérdeztük a meteorológusokat. Szerző: kh. HVG.HU, 2011. december 15. (Kiemelés – Charlie-to)
Mit mond ez? Azt mondja-e, hogy a hibahatár emelkedni kezdett (a 2 fok irányába, de csak kevéssel, tehát addig nem ért el, annak alatta maradt), vagy pedig azt, hogy valamivel még a 2 foknál is magasabb lett (azaz fölé emelkedett)?
Tanulság: ha az egyértelműség felé törekszünk, fogalmazásunk pontossága emelkedjen az általános szint fölé!
