Nézem a parlamenti közvetítést. Nem vagyok beteg, sem mazochista, inkább szakmai érdeklődés ültet a képernyő elé.
A parlament a beszéd helyszíne (parlare=beszélni), ezért is szokatlan, ha időnként furcsa „performance”-okat mutatnak be bizonyos képviselők.
A beszédet, persze, hallgatni kell. Aki nem hall (ugye, ő siket, nem pedig süket!), az nem is tudja, miről szól a képviselő, kivéve, ha esetleg a „néző” tud „szájról olvasni”, amire csak viszonylag kevesen képesek.
Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) a H) cikkében ekképpen rendelkezik:
(1) Magyarországon a hivatalos nyelv a magyar.
(2) Magyarország védi a magyar nyelvet.
(3) Magyarország védi a magyar jelnyelvet mint a magyar kultúra részét.
Szép, emberi gesztus, hogy a parlamenti közvetítések szervezői gondolnak a siketekre-nagyothallókra, ezért számukra a szóban elhangzottakat jeltolmácsolással teszik „láthatóvá”. (Mármint azoknak, akik értik-tanulták a jelnyelvet, mert bizony, én csak a „taps” kifejezést értem, amikor a jeltolmács az alkarjait függőlegesen tartva, mindkét nyitott tenyerét zárt ujjakkal a függőleges tengely körül jobbra-balra tekergeti...)
Olykor megsajnálom a jeltolmácsokat és azokat, akiknek szól(na) a segítségük.
A képviselők közül viszonylag sokan vannak olyanok, akik megkapva a szót, azonnal belemélyednek az előre megírt szövegükbe, és mert attól félnek, nem férnek bele a felszólalási idejükbe, rettenetes gyorsasággal, már-már mosolyogtató hadarással, szinte fuldokló igyekezettel darálják el mondandójukat.
Ezeket jelnyelvre „fordítani” lehetetlen.
Szólni kellene az ilyen „darálóknak”, hogy alkalmatlanok a parlamenti felszólalásra. Menjenek haza, otthon írjanak le saját maguknak átlagos írással 4-5 oldalt, majd közepes tempóval hangosan olvassák föl, s mérjék le, mennyi időbe kerül (általában egy normális gépelt oldal felolvasásához kb. 3 percre van szükség), s ettől kezdve érthető lehet a felszólalásuk!
Vagy nézzenek meg pl. konferencián szinkron-tolmácsokat, akik olykor a hajukat tépik, ha „darálókat” kell idegen nyelven követniük! Ha udvarias a felszólaló, az előre leírt szövegét fellépése előtt átadja a tolmácsnak, hogy pontosan tudja közvetíteni mondandóját a hallgatóságnak...
Azt nem mondom, hogy a „darálókat” el kellene tiltani a felszólalástól, sőt, biztos vagyok abban, hogy ha közel felére csökken az Országgyűlés létszáma (386-ról 199 re!), kevesebben lesznek a hadarók is; és remélhetőleg jobb lesz az esély arra, hogy ha már van jeltolmácsolás, az sokkal nagyobb hatásfokkal, nyugodtabban fog működni.
