Úgy hírlik, a kormány komolyan gondolja, hogy visszavesz valamit a bankok farkasétvágyából, azáltal is, hogy csökkenti azok ügyfeleinek mindennapi terheit. Ennek egyik módja pl. az, hogy ne kelljen a pénzkiadó automatából történő minden egyes kivétel után még viszonylag magas összeget fizetnie is az illetőnek.
Igen, ez teljesen jogos, igazságos és megalapozott törekvés.
Az ember (a dolgozó, de a nyugdíjas is!) a munkabérét vagy a nyugdíját a folyószámlájára kapja, ám ha onnan akar pénzéhez jutni, le kell gombolnia egy bizonyos összeget a számlavezető banknak.
Ez azért igazságtalan, mert a banknak már abból is haszna van, hogy a fizetést (nyugdíjat) hozzá utalják. Használja a pénzt, ám a le nem kötött összegek után gyakorlatilag nem fizet kamatot, ami nemigen illik a pénzvilág logikájába. Az átutalási és a pénzkivételi „illeték” szedése eddig lényegében busás, indokolatlanul magas haszonnal járt eddig a pénzintézeteknek.
Ezek megszüntetését, azaz az extra hasznok elvonását ők nyilvánvaló veszteségnek tekintik, s ha így van, akkor a minimálisra kell csökkenteni a pénzautomaták forgalmát. – Ennek jelei már megjelentek, magam is tapasztalhattam.
Pénzre volt szükségem egy hete – automatából akartam kivenni. Bepötyögtem a szükséges azonosító adatokat, kiválasztottam a felajánlottak közül az 50.000 Ft-os összeget és „okéztam”. A gép kérte, ismételjem meg az eddigieket. (Hogyan? Ilyet nem szokott, de fő a biztonság, teljesítettem kérését.)
– Nem tud ötvenezret adni, csak negyvenezret! Elfogadom? – akadékoskodott tovább a masina.
– Igen! – válaszoltam, s büszke voltam, hogy milyen jól tudok „alkudni” a bankautomatával.
– Ismételje meg kérését! – írta ki újfent a gép, de erre se törtem be az összes ablakát, mert már sajnáltam az eddig „befektetett munkámat”, s szinte a szó szoros értelmében „futottam a pénzem után”.
Megérte a türelem, örülhettem! Negyven darab ezerforintos címletű bankjegyet tuszakolt ki a szűk nyíláson, s ezáltal megerősített abban a gyanúmban, hogy azért adott csak negyvenezret, mert ötven darab ezres nem fért volna ki a szűk nyíláson...
Ez igazi aljasság, akárki eszelte is ki és programozta be!
Ma reggel ismét pénzt akartam kivenni, hogy akkumulátor-töltőt vegyek. Láttam egy reklámújságban a hirdetést (mától „akciós”!) megtetszett a töltő, meg aztán jön a tél is, jó, ha szükség esetén kéznél van egy ilyen szerkentyű, ha a huzamos, kemény hideg nagyon legyengíti az autó indításakor nélkülözhetetlen kelléket.
A bankautomatánál megelőzött egy hölgy; én is odaálltam, persze, háttal neki, nehogy félreértés legyen.
A szokásos pittyegések, majd csend. Egy idő után a nő morogni kezd, totyorog, de nem mozdul. Kisvártatva megszólal: nézzem már, mit írt ki a gép!
„Ha a kértnél kisebb összeget adott a gép, hívja az xxx-xxx telefonszámot!”
– De én nem kevesebbet kaptam, hanem az ilyenkor szokásos bizonylatot várom – mentegetőzött az aktuális „sértett”, kérdőn nézve rám.
– Ha akarja, várja még a céduláját, bár, azt hiszem, azon nincsenek személyes, azonosításra alkalmas adatok. Örüljön, hogy megkapta a pénzét, s köszönöm, hogy nekem is megmutatta: ez a gép nem azt teszi, ami a dolga lenne – válaszoltam, s elmentem a helyszínről.
Jó poén lenne, de, sajnos, igaz: nem kaptam (mától „akciós”!) akkumulátor-töltőt...
A címben azt írtam: „bankosok”. Ezek ugyanis nem „bankárok”, mert ez utóbbiak arra törekszenek, hogy minél több ügyfelük legyen, ettől lesz minél több hasznuk. Ezek kicsinyes „piszterkedők”! (Ezt a szót még szüleimtől hallottam: nem túl okos emberek fondorlatoskodását, alacsony színvonalú „ügyeskedését”, olykor szánalmas, kínlódó próbálkozásait jelenti.)
Valamikor a munka világában olyan kollektív szerződést kötöttek, hogy a munkaadók dolgozóik bérét az általuk megnevezett bank számlájára utalják, ahonnan a jogosultak pl. automatákból is kivehetik. – Nem akarok jósolni, de a dolgozók el fognak fordulni a bankoktól, munkabérüket ismét „borítékokban” kérik, s még a munkanélküliséget is enyhíti, ha újra szükség lesz munkahelyi pénztárosokra, kifizetőkre. (Eljön az idő, amikor a szakszervezetek ismét a dolgozók, és nem a bankok javára kötik a kollektív szerződéseket...)
A „bankosok” pedig – ha csak annyira telik tőlük, hogy „betartsanak” az e téren egyébként ártatlan ügyfeleiknek – megérdemlik, hogy tönkremenjenek, de legalábbis egy normális helyzet álljon elő, amelyben ők „csak szolgáltatnak”...
