Bizony, kezdetben vala „a sztár”…
Főképpen a televízió elterjedésével előbb országosan, majd nemzetközi méretekben is ismertekké váltak azok az emberek, akik elsősorban a filmekben (de a színházban is), emlékezetes teljesítményt, alakítást nyújtottak. „Csillagok” lettek ők a művészetek egén; így is nevezték őket (pl. „filmcsillag”-nak), és mert a csillag angol nyelven „star”, ez a szó a magyar nyelvhasználatban is hamar elterjedt (lásd filmsztár).
Ők még igazi sztárok voltak! Ők még képességeikkel, teljesítményeikkel, habitusukkal váltak elismert művészekké, a közönség kedvenceivé. Fiatalabb kortársaik is szívesen időztek társaságukban, igyekeztek ellesni mozdulataikat, hanghordozásaikat – minden lehetségest megtanulni tőlük.
A televíziós adók és műsorok megsokszorozódása sok „szereplőt” is követelt, ezért keresni kellett ilyeneket.
Elindult a „Ki mit tud?”. – Bájos, tehetséges fiatalok léphettek a világot jelentő deszkákra. Üde, friss hangú énekesek, „furcsán fütyülő” (nem fűzfán fütyülő!) fiatalember, az ismert sztárokat elbűvölően parodizáló ifjak hódították meg a nézők szívét, s váltak ez által maguk is „sztárokká”, arról nem is beszélve, hogy ez a műsorfajta jóval olcsóbb is volt a rengeteg pénzbe kerülő tv-játékoknál vagy filmeknél…
Hát még a „Táncdalfesztivál”! – Új, addig ismeretlen énekesek és dalok robbantak be a mindennapokba; lehetett értékelni és dúdolni a fülbemászó melódiákat, s aki jobban emlékezett a dalok címére és az előadók neveire, olykor elismerést is kiválthatott barátai–ismerősei körében…
Virágzott tehát a „sztárok kerestetnek” műsor-típus a televízióban, s mindegyiket valódi közönségsiker kísérte.
Ám egyre szaporodtak a csatornák (persze, a szennyvíz-csatornák is, de most nem ezekről, hanem a tv-csatornákról van szó!) mind több „művészt” igényelt, emiatt maguk a csatornák kezdték el „megcsinálni” maguknak ezeket. – Már csak az volt kérdés: hogyan tegyék.
Változatlanul jó ötletnek látszott, ha önként jelentkezőket keresnek. A „benne leszek a tv-ben” csábító izgalma sok önjelölt „művészt” levesz a lábáról, s bizonyára jelentkezni fognak. – De kik lesznek ők?
Mivel sztárok már régóta vannak, ennél „ütősebb”, erőteljesebb, ezt felülmúló elnevezés kell! – Megvan: „szupersztár!” – Ebben ott van, hogy az illető sztár, de az is hogy ennél jóval több (lásd: „Jézus Krisztus szupersztár”).
Gyilkos az iram! Egyre több műsorpercet kell kitölteni, de mivel? – Nyugi, ismétléssel! Évtizedek termése pihen az archívumokban, nosza, elő velük! Mostanában mindenütt, mindent unalomig ismételnek. Ez pedig nagy kár, mert az egykor robbanó poénok is szürke, figyelemre alig érdemes percekké laposodnak…
Hacsak … hacsak át nem írják őket! Ott vannak pl. a legendásan óriási filmek, mint a „Hippolit, a lakáj”, vagy a „Meseautó”. – A mai fiatalok már úgysem emlékeznek Kabos Gyulára és kortársaira, egyébként is: „egy újszülöttnek minden vicc új”. Nekünk is vannak vicces színészeink, a régi automobil helyett pedig egy mai autócsoda kell és röhöghet a mai fiatalság… Mert mit is tehetnénk, ha van ugyan „igény” az ilyen jellegű filmekre, de nincs ilyen író…?
Csak azt ne állítsa senki, hogy a televíziósoknak nincsenek ötleteik!
Keresni kell újabb „sztárokat”, esetleg úgy, mint „jégtörő Mátyás” (február 25-én), aki – mint tudjuk –, „ront, ha talál; ha nem talál, csinál”; ami nagy nézettségű, és a többi műsorhoz képest elképesztően olcsó is. Már csak azt kell jelezni, hogy ezek a „celebek” nem akármilyen sztárok ám! (A celebekről lásd a korábbi, „Nagy tapsot kérek!” c. blog-bejegyzést.)
… és elindult a sorozat „Megasztár” címmel…
Ezennel közreadom újabb ötletemet a folytatások címére, de egyben igényemet is az ez ötletért engem megillető megfelelő honoráriumra!
Nos, legyen a következő sztárkereső címe „gigasztár”, ezután pedig „terasztár”!
Jelzem még, hogy ajánlatos igyekezni ezekkel, mert utánuk nyomban az „olvasztár” jön!
